„...közeledik a megváltásotok" Lk 21,25–33
25 "És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. 26Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek. 27És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. 28 Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok." 29 Mondott nekik egy példázatot is: "Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind: 30 amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár. 31Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. 32Bizony, mondom néktek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. 33Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el."
Jézus arról az időről beszél, amikor ő visszajön. Ez sokaknak dermesztő és rémisztő lehet majd, de akik hiszik, hogy Jézus az ő Megváltójuk, tudják azt is, hogy „...közeledik a megváltásotok" (28). Jézus tehát nem fenyeget, hanem bátorít, hogy még a nehéz időkben is tartsunk ki a hitben, és maradjunk meg az igénél, az őbeszédénél, amely örök életre vezet.
RÉ 191 MRÉ 207
(2Kir 2) „… az Úr föl akarta vinni Illést forgószélben az égbe.” 2Kir 2
Illés küldetése hamarosan véget ér (1). A leghitelesebb megnyilvánulása Isten kegyelmének, ha valaki félre tud állni, amikor az Isten által kijelölt küldetése lejárt; hiszen csak Illést ragadta ezután magához az Úr, de mi még itt nyüglődünk egy darabig e földi világban azután is, amikor itteni konkrét küldetésünk ideje már lejárt. A hit próbája, hogy félre tudunk-e állni, és készek vagyunk-e már nem fontoskodni és nem lábatlankodni sehol, ugyanakkor szívünk utolsó dobbanásáig tudunk-e csendes és hasznos, nem pedig csüggedt életet élni.