előző nap
következő nap

"Akkor bement a Sátán Júdásba..." Lk 22,1–6

1Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek. 2A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől.3Akkor bement a Sátán Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek.4Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség parancsnokaival, hogyan adja őt a kezükre. 5Azok megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. 6Ő elfogadta az egyezséget, és kedvező alkalmat keresett arra, hogy a kezükre adhassa őt, amikor nincs jelen a sokaság.

Hogy mi lehetett Júdás valódi indítéka, nem tudjuk pontosan. De hogy mi volt a Sátán célja, azt tudjuk. Szerette volna, ha Jézus meghal. Egy embert, név szerint Júdást használta fel, hogy elérje célját. Ahhoz, hogy a Sátán ne határozza meg gondolatainkat, érzéseinket, akaratunkat, át kell adni azokat egy másik hatalomnak, mégpedig a Szentléleknek. Akiket Isten Lelke vezet, azok értik és meg is cselekszik Isten akaratát.

RÉ 285 MRÉ 209 

„Mit tehetek érted?” (2Kir 4) 2Kir 4

Isten csodatételekkel igazolta szolgáját, Elizeust. Ezek a csodák a mindenható Istenre mutattak, az életet szolgálták, és Jézus Krisztusban teljességre jutottak. Krisztus után ne várjunk több csodát: az élet teljessége már a miénk, még akkor is, ha testi szemekkel kiszolgáltatott adósokat (1), meddő életeket (14), betegséget és elmúlást látunk (20); és e világban sokféle éhínséget kell átélnünk (38). Isten már megnyitotta az alagút végét, az odáig való út azonban keserves: a bűn zsoldja miatt. A látható csodáknál nagyobb csoda ebben a szakaszban az, amit háromszor is hallunk Elizeus szájából: „Mit tehetek érted?" „Nincs-e valamilyen ügyed?" – amiben segíthetek? (13-14). Isten cselekedett értünk: kézbe vette a mi esélytelenül elveszett ügyünket; meghalt és feltámadott, a mi feltámadásunkat ígérve. Ettől kezdve nincs nagyobb csoda, mint ez a tevékeny szeretettől vezérelt kérdés, amit a mellettünk élő emberhez intézünk: mit tehetek érted? „Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod?" (Bródy János)