„…de én könyörögtem érted…” Lk 22,31–38
31"Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, 32de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait." 33Ő erre így válaszolt: "Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is!" 34Jézus azonban ezt felelte: "Mondom neked Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem." 35Azután ezt kérdezte tőlük: "Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?" "Semmiben" - válaszolták. 36Majd ezt mondta nekik: "Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen. 37Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: És a bűnösök közé sorolták. Mert ami felőlem elrendeltetett, az most beteljesedik." 38Erre így szóltak: "Uram, íme, van itt két kard." Ő pedig azt felelte: "Elég!"
„Ezt már csak az imádság tartja" – mondják az emberek arra, aminek a helyzete bizonytalan. Pedig az imádság megtartó erő. A Mester felkészíti Pétert és a tanítványokat a nehéz időkre, a megpróbáltatásokra. Lehet, hogy sokan vannak, akik betegségben, veszteségben, váratlanul rosszra fordult helyzetben olvassák ma ezt az ígéretet. Vegyük komolyan, amit a keresztre készülő Úr ígér, s ne fogyjon el a hitünk!
RÉ 239 MRÉ 387
„De az Úr nem akarta elpusztítani Júdát, szolgájáért, Dávidért…” (2Kir 8) 2Kir 8
Ebben az időszakban (Kr. e. 853) két Jórám között kell különbséget tennünk: az izráeli és a júdai Jórám között. Isten Igéjének értékelése alapján azonban nem volt közöttük különbség, mert mindkét Jórám azt tette, amit rossznak tart az Úr (2Királyok 3,2). Kortörténetileg tehát különbséget kell közöttük tenni, de a lényeget illetően, az Isten ügyéhez való viszonyulásukat illetően azonban „egy kutya" mind a kettő; az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz, vagyis nincs különbség közöttük (18). Eljön az idő, amikor csak az Isten értékelése számít, semmi más. Az üzenet azonban éppen itt van. Isten felfoghatatlan kegyelme mégis különbséget tesz közöttük, mert noha a júdai Jórám is azt tette, amit rossznak tart az Úr; Áháb útján járt, aminek az is okozója volt, hogy Áháb lánya volt a felesége (4); mégis az Úr, Dávidért könyörült a júdai Jórámon, nem pusztította el őt, mert megígérte, hogy mécsest ad övéinek mindörökké (19). Nem vagyunk különbek másoknál, és Isten, Krisztusban mégis könyörült rajtunk. Ez a kegyelem: felfoghatatlan, érthetetlen, de élő és ható.