„…nem tudta birtokba venni Bét-Seánt…” Bír 1,16–36
16Kéninek, Mózes sógorának a fiai is elmentek a pálmák városából Júda fiaival a Júda pusztájába, amely a Délvidéken van, Arádnál, és ott telepedtek le a néppel együtt. 17Júda azután elment a testvérével, Simeonnal együtt, és megverték a Cefatban lakó kánaániakat. Kiirtották mindenestül; ezért nevezték el a várost Hormának. 18Majd elfoglalta Júda Gázát határával együtt, Askelónt határával együtt és Ekrónt határával együtt. 19Az Úr Júdával volt, ezért tudta birtokba venni a hegyvidéket. De a völgy lakóit nem lehetett kiűzni, mert vas harci kocsijaik voltak. 20Hebrónt Kálébnak adták, ahogyan megmondta Mózes, és kiűzte onnan Anák három fiát. 21De a jebúsziakat, Jeruzsálem lakosait, nem űzték el Benjámin fiai, ezért laknak a jebúsziak Benjámin fiaival együtt Jeruzsálemben még ma is.
22Felvonult József háza is Bétel ellen. Az Úr velük volt. 23József háza kémeket küldött Bételbe. A város neve azelőtt Lúz volt. 24Az előőrsök megláttak egy férfit, aki a városból jött ki, és ezt mondták neki: Mutasd meg nekünk, hogy hol lehet bejutni a városba, és mi irgalmasak leszünk hozzád. 25Amikor megmutatta nekik, hogy hol lehet bejutni a városba, a város lakóit kardélre hányták, de azt a férfit és egész nemzetségét elbocsátották. 26Az a férfi pedig elment a hettiták földjére, várost épített, és elnevezte Lúznak. Ez annak a neve még ma is.
27De Manassé nem tudta birtokba venni Bét-seánt és falvait, Taanakot és falvait, Dór lakosait és falvait, Jibleám lakosait és falvait, Megiddó lakosait és falvait. A kánaániaknak sikerült ott maradniuk ezen a földön. 28De amikor Izráel megerősödött, robotmunkára fogta a kánaániakat, de kiűzni nem tudta őket.
29Efraim sem űzte ki a Gézerben lakó kánaániakat, ezért a kánaániak ott laktak közöttük Gézerben. 30Zebulon sem űzte ki Kitrón lakosait, sem Nahalól lakosait, ezért a kánaániak ott laktak közöttük, de robotmunkások lettek. 31Ásér sem űzte ki Akkó lakosait, sem Szidón lakosait, sem pedig Ahláb, Akzíb, Helbá, Afík és Rehób lakosait. 32Ezért az Ásérhoz tartozók ott laktak a kánaániak között, az ország lakosai között, mert nem űzték ki őket. 33Naftáli sem űzte ki Bétsemes lakosait, sem Bét-Anát lakosait, ezért ott lakott a kánaániak között, az ország lakosai között. De Bétsemes és Bét-Anát lakosai robotmunkások lettek.34Az emóriak pedig a hegyvidékre szorították Dán fiait, és nem engedték őket lejönni a völgybe. 35Így sikerült az emóriaknak Har-Hereszben, Ajjálónban és Saalbímban maradniuk. De amikor József házának a keze rájuk nehezedett, robotmunkások lettek. 36Az emóriak határa az Akrabbím-hágótól és Szelától fölfelé húzódott.

Az ígéret földje sok év elteltével is csak részben lett Izráelé. Ennek az oka részben az őslakosság túlereje volt, részben a honfoglalók kishitűsége. Istennek vannak olyan ígéretei, amelyeket beteljesít, de nem azonnal. Vannak azonban olyan ígéretei is, amelyeket már beteljesített volna, ám kishitűségünk miatt nem tehette. Figyeljünk ma Isten ígéreteire, melyek majdan teljesednek be, de most még várat bennünket, s azokra, amelyek beteljesednének, ha nem lennénk kicsinyhitűek.
RÉ 162 MRÉ 152 Zsolt 71,11–21
„Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék a Krisztus szolgája…”(Gal 1,10–24) Gal 1,10–24
Az evangélium abban különbözik minden más tanítástól, hogy nem az ember kedvére szól, hanem az ember érdekében és üdvösségére szólal meg abban az Úr! Pál a saját múltját hozza igazolásként. Ő korábban üldözte Krisztus híveit. Magától soha nem lett volna Krisztus apostola (13-14). Isten azonban rendelkezett felőle, és ez a titkos végzés, ott a damaszkuszi úton nyilvánvalóvá lett. Krisztus ellenségéből lett az Ő apostola. Ez az evangélium logikája. Ellenállhatatlan kegyelem. Az evangélium nem emberektől származik (15-16).