"Ekkor az Úr lelke szállt Jeftére, és ő átvonult Gileádon és Manassén." Bír 11,29–40
29Ekkor az Úr lelke szállt Jeftére, és ő átvonult Gileádon és Manassén. Átvonult Gileád-Micpén, és Gileád-Micpéből vonult az ammóniak ellen. 30Fogadalmat tett Jefte az Úrnak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammóniakat, 31akkor bármi jön ki elém házam ajtaján, amikor békességgel visszatérek az ammóniaktól, az Úré lesz az, feláldozom égőáldozatul. 32Fölvonult Jefte az ammóniak ellen, és megütközött velük. Az Úr pedig a kezébe adta őket. 33Verte őket Aróértől fogva a Minnítbe vivő útig, húsz városon keresztül egészen Ábél-Kerámimig. Igen nagy vereség volt ez. Így kellett megalázkodniuk az ammóniaknak Izráel fiai előtt. 34Amikor Jefte megérkezett Micpába, a házához, éppen a leánya jött ki eléje dobolva és táncolva. Csak ez az egyetlen leánya volt, nem volt rajta kívül se fia, se leánya. 35Amikor meglátta a leányát, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Ó, leányom! Porba sújtottál, szerencsétlenné tettél! Mert én magam adtam szavamat az Úrnak, és nem vonhatom vissza. 36A leány így felelt neki: Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, tedd velem azt, amit kimondtál! Hiszen megengedte az Úr, hogy bosszút állj ellenségeiden, az ammóniakon. 37Majd ezt mondta apjának: Csak azt az egyet tedd meg velem, hogy ne bánts engem két hónapig: hadd menjek el a hegyek közé elsiratni leányságomat barátnőimmel! 38Az apja azt felelte: Menj! És elbocsátotta két hónapra. Az pedig elment a barátnőivel elsiratni leányságát a hegyek között. 39Két hónap múlva visszatért apjához. Az pedig megtette vele azt, amit megfogadott. A leány nem élt férfival. Azóta lett szokássá Izráelben, 40hogy évről évre elmennek Izráel leányai, és megéneklik a gileádi Jefte leányát, évente négy napig.
Hiába szállt az Úr lelke Jeftére. Amikor toborzó útja csekély eredményt hozott (29), szörnyű fogadalommal akarta kikényszeríteni Isten támogatását. Az emberáldozatot a Biblia mélyen elítéli. Most sem az áldozatért, hanem annak ellenére végezte el az Úr, amit eltervezett. Ha oltalmáért és segítségéért esedezünk, mi azt állhatatos imádságban tegyük, bizalommal ráhagyatkozva, saját életünket pedig szolgálatába állítva Krisztus áldozatáért!
RÉ 171 MRÉ 354 Zsolt 1
„… akik testi értelemben akarnak tetszést aratni…” (Gal 6,11–18) Gal 6,11–18
Testileg dicsekedni nemcsak „körülmetélten" lehet, hanem megannyi ó-emberi indulattal, szépséggel, tehetséggel, erővel, törvénnyel, a magunk másikra erőltetett igazával, kegyességgel, teológiával. Mi azonban nem dicsekedhetünk testileg, csak Jézus Krisztussal, aki által megfeszítetett számunkra mindaz, ami ebben a világban bevált „módszernek" tűnik (14). Pál, Jézus bélyegét nem úgy viseli a testén (17), ahogy azt a középkori „stigma" értelmezések kimutatták, bár a testi gyötrelmeket is vállalta az apostol az evangéliumért (2Korinthus 11,24). De ennél többről van itt szó: arról, hogy a szolgának osztoznia kell Urának sorsában, miszerint Isten irgalmas szeretetét kell képviselnünk ebben a világban, és Róla védtelenül, az erőszak mellőzésével lehet tanúskodni. Ez nem jelenti azt, hogy mindent el kell tűrni, és szó nélkül kell hagyni (sőt, ez akár bűn is lehet adott helyzetben); de nem lehet többé ó-emberi módon, „zsigerből" intézkedni. Nem testben dicsekszünk (13), noha még e testben élünk, de Lélekben járunk (5,16).