„Az Úr a bíró…” Bír 11,1–28
1A gileádi Jefte erős vitéz volt, egy parázna nőnek volt a fia. Jeftét Gileád nemzette. 2De amikor a felesége is szült fiakat Gileádnak, és feleségének a fiai felnőttek, azok elűzték Jeftét, és ezt mondták neki: Nem kapsz örökséget apánk házából, mert más asszony fia vagy. 3Jefte elmenekült testvérei elől, és Tób földjén telepedett le. Gyülevész népség verődött Jefte köré, és együtt portyáztak. 4Néhány nap múlva az ammóniak megkezdték a harcot Izráel ellen. 5Amikor megkezdődött a harc az ammóniak és Izráel között, elmentek Gileád vénei, hogy elhozzák Jeftét Tób földjéről. 6Ezt mondták Jeftének: Jöjj, légy a vezérünk, és harcoljunk az ammóniak ellen! 7De Jefte ezt mondta Gileád véneinek: Hiszen ti gyűlöltök engem, és kiűztetek apám házából! Miért jöttetek most hozzám, amikor bajban vagytok? 8Gileád vénei ezt felelték Jeftének: Éppen azért fordultunk most hozzád. Jöjj velünk, és harcolj az ammóniak ellen, azután légy nekünk, Gileád egész lakosságának a feje! 9Jefte ezt mondta Gileád véneinek: Ha visszavisztek engem, hogy harcoljak az ammóniak ellen, és ha az Úr hatalmamba adja őket, akkor én akarok lenni a vezetőtök. 10Gileád vénei azt felelték Jeftének: Hallja az Úr, ami köztünk történt. Úgy fogunk cselekedni, ahogyan mondod. 11Akkor elment Jefte Gileád véneivel. A nép pedig a maga fejévé és vezérévé tette őt. Jefte pedig mindezt elmondta az Úr színe előtt Micpában.
12Jefte követeket küldött az ammóniak királyához ezzel az üzenettel: Mi dolgunk van nekünk egymással? Miért jöttél ellenem, hogy harcolj országom ellen? 13Az ammóniak királya azt felelte Jefte követeinek: Azért, mert elvette Izráel az én földemet az Arnóntól a Jabbókig és a Jordánig, amikor kijött Egyiptomból. Most tehát add vissza azt békés úton! 14Jefte ismét követeket küldött az ammóniak királyához, 15és azt üzente neki: Így szól Jefte: Nem vette el Izráel se Móáb földjét, se az ammóniak földjét. 16Hiszen amikor Izráel kijött Egyiptomból, a pusztában vándorolt a Vörös-tengerig, és elérkezett Kádésba. 17Izráel akkor követeket küldött Edóm királyához ezzel az üzenettel: Hadd vonuljak át országodon! De nem hallgatott rá Edóm királya. Móáb királyához is elküldött, de az sem engedte ezt meg. Ezért kellett Izráelnek Kádésban maradnia. 18Azután tovább vándorolt a pusztában, megkerülte Edóm országát és Móáb országát, így érkezett el napkelet felől Móáb országához, és tábort ütött az Arnónon túl. Nem lépték át Móáb határát, mert Móáb határa az Arnón. 19Ekkor követeket küldött Izráel Szíhónhoz, az emóriak királyához, Hesbón királyához, és ezt üzente neki Izráel: Hadd vonuljak át országodon a magam helyére! 20De Szíhón nem hitte el, hogy Izráel csak át akar vonulni a határán, ezért összegyűjtötte Szíhón egész népét, tábort ütött Jahcánál, és megütközött Izráellel. 21Az Úr, Izráel Istene, kezébe adta Izráelnek Szíhónt és egész népét, és megverték őket. Így vette birtokba Izráel azoknak az emóriaknak az egész földjét, akik azon a földön laktak. 22Birtokba vették az emóriak területét az Arnóntól a Jabbókig és a pusztától a Jordánig. 23Azért ha az Úr, Izráel Istene, maga űzte ki az emóriakat népe, Izráel elől, te akarod azt birtokba venni? 24Nem úgy van-e, hogy amit birtokul adott neked a te istened, Kemós, az a te birtokod? Mi pedig birtokoljuk mindazoknak a földjét, akiket a mi Istenünk, az Úr űzött ki előlünk. 25Talán te különb vagy Báláknál, Cippór fiánál, Móáb királyánál? Mert-e ő perbe szállni Izráellel, mert-e harcolni ellene? 26Háromszáz évig lakott Izráel Hesbónban és falvaiban, Aróérban és falvaiban, meg az Arnón menti városokban, miért nem akartátok abban az időben elvenni? 27Én tehát nem vétettem ellened. Te akarsz rosszat tenni velem azzal, hogy háborút indítottál ellenem. Az Úr, a bíró, ítéljen ma Izráel fiai és Ammón fiai között! 28De az ammóniak királya nem hallgatott Jefte üzenetére, amelyet küldött neki.
12Jefte követeket küldött az ammóniak királyához ezzel az üzenettel: Mi dolgunk van nekünk egymással? Miért jöttél ellenem, hogy harcolj országom ellen? 13Az ammóniak királya azt felelte Jefte követeinek: Azért, mert elvette Izráel az én földemet az Arnóntól a Jabbókig és a Jordánig, amikor kijött Egyiptomból. Most tehát add vissza azt békés úton! 14Jefte ismét követeket küldött az ammóniak királyához, 15és azt üzente neki: Így szól Jefte: Nem vette el Izráel se Móáb földjét, se az ammóniak földjét. 16Hiszen amikor Izráel kijött Egyiptomból, a pusztában vándorolt a Vörös-tengerig, és elérkezett Kádésba. 17Izráel akkor követeket küldött Edóm királyához ezzel az üzenettel: Hadd vonuljak át országodon! De nem hallgatott rá Edóm királya. Móáb királyához is elküldött, de az sem engedte ezt meg. Ezért kellett Izráelnek Kádésban maradnia. 18Azután tovább vándorolt a pusztában, megkerülte Edóm országát és Móáb országát, így érkezett el napkelet felől Móáb országához, és tábort ütött az Arnónon túl. Nem lépték át Móáb határát, mert Móáb határa az Arnón. 19Ekkor követeket küldött Izráel Szíhónhoz, az emóriak királyához, Hesbón királyához, és ezt üzente neki Izráel: Hadd vonuljak át országodon a magam helyére! 20De Szíhón nem hitte el, hogy Izráel csak át akar vonulni a határán, ezért összegyűjtötte Szíhón egész népét, tábort ütött Jahcánál, és megütközött Izráellel. 21Az Úr, Izráel Istene, kezébe adta Izráelnek Szíhónt és egész népét, és megverték őket. Így vette birtokba Izráel azoknak az emóriaknak az egész földjét, akik azon a földön laktak. 22Birtokba vették az emóriak területét az Arnóntól a Jabbókig és a pusztától a Jordánig. 23Azért ha az Úr, Izráel Istene, maga űzte ki az emóriakat népe, Izráel elől, te akarod azt birtokba venni? 24Nem úgy van-e, hogy amit birtokul adott neked a te istened, Kemós, az a te birtokod? Mi pedig birtokoljuk mindazoknak a földjét, akiket a mi Istenünk, az Úr űzött ki előlünk. 25Talán te különb vagy Báláknál, Cippór fiánál, Móáb királyánál? Mert-e ő perbe szállni Izráellel, mert-e harcolni ellene? 26Háromszáz évig lakott Izráel Hesbónban és falvaiban, Aróérban és falvaiban, meg az Arnón menti városokban, miért nem akartátok abban az időben elvenni? 27Én tehát nem vétettem ellened. Te akarsz rosszat tenni velem azzal, hogy háborút indítottál ellenem. Az Úr, a bíró, ítéljen ma Izráel fiai és Ammón fiai között! 28De az ammóniak királya nem hallgatott Jefte üzenetére, amelyet küldött neki.
Jefte egy jogtalan támadást akart elhárítani, azért utalt arra, hogy őt is és az ellenfelét is végső soron Isten ítéli meg. Ezzel Isten igazságára és hatalmára, illetve erkölcsi felelősségére figyelmeztette ellenségét. Megállítani nem tudta, a támadást nem kerülte el. Nekünk is figyelmeztetnünk kell Isten nevében azokat, akik nyilvánvaló rosszakarattal másoknak ártani készülnek.
RÉ 7 MRÉ 7
„… ha valakit tetten is érnek…” (Gal 6,1–10) Gal 6,1–10
Igen, ha valakit tetten érnek, az lebukott. Ilyenkor helyzeti előnyben van az, akit még nem értek tetten. Az ilyen „testvér" nagyobb eséllyel lehet „lelki ember", és helyre igazíthatja szelíden azt, aki lebukott. Az apostol azonban óvatos: legyen alázatos az is, aki még nem bukott le, mert a kísértés mindnyájunkat megszédíthet (1). Nem akartam cinikusan fogalmazni. A szövegösszefüggés arra utal, hogy a másik ember bűneinek terhét alázattal kell hordoznom, miszerint én sem vagyok különb (3), csak amaz embertársamról kiderültek dolgok, rólam meg még nem. Ne fertelmes bűnökre gondoljunk csupán. Segítsem hordozni a másik ember bűneinek terhét, de ne vessem meg érte, hanem szeretettel és Isten erejével segítsem formálódni őt. Ebben a folyamatban a szigornak is fontos helye van! (Példabeszédek 19,18; Jelenések 3,19) Krisztus elhordozta az én bűneimet, amelyek nem kerültek még napvilágra, de eljön majd az idő, amikor minden kiderül (Máté 10,27), és mindenkinek magának kell számot adni az Úr előtt (Róma 14,12), azaz mindenki a maga tévesztéseiben lepleződik le (4-5). Ekkor nem mutathatunk a másikra, csak Krisztusra!