„…nem volt király Izráelben…” Bír 19,1–21
1Abban az időben, amikor nem volt király Izráelben, egy lévita jövevényként élt Efraim hegyvidékének a szélén. Ez a júdai Betlehemből vett magának egy másodfeleséget. 2Másodfelesége azonban paráznaságot követett el, és elment tőle apja házához, a júdai Betlehembe; ott is maradt négy hónapig. 3De a férje útra kelt, elment érte, hogy a lelkére beszéljen és visszavigye. Szolgája és két szamár volt vele. Az asszony bevezette apja házába, és mikor az apja meglátta őt, örömmel ment eléje. 4Mivel apósa, a nőnek az apja, marasztalta őt, nála maradt három napig; ettek, ittak, és ott töltötték az éjszakát is. 5Amikor a negyedik nap korán reggel fölkeltek, és ő indulni készült, azt mondta a nő apja a vejének: Lakjál jól valami harapnivalóval, és csak azután menjetek el! 6Le is ültek, és mind a ketten ettek és ittak. Azután ezt mondta a nő apja a férfinak: Maradj itt még az éjjel, és érezd jól magad! 7A férfi indulni készült, de az apósa addig marasztalta, míg ott nem maradt megint éjszakára. 8Az ötödik napon is korán reggel fölkelt, hogy elinduljon, de a nőnek az apja ezt mondta: Lakjál jól, és maradjatok itt napnyugtáig. Így ettek mind a ketten. 9Ekkor a férfi menni készült másodfeleségével és szolgájával, de az apósa, a nőnek az apja, ezt mondta neki: Nézd, már bealkonyodott, sötét van, maradjatok itt éjszakára! Beesteledett, maradj hát itt, és érezd jól magad! Majd holnap korán útra kelhettek, és hazamehetsz. 10De a férfi nem akart ott maradni éjszakára, hanem útra kelt, és eljutott Jebúszig, azaz Jeruzsálemig. Két fölnyergelt szamár volt vele, meg a másodfelesége.
11Amikor Jebúsznál voltak, és már nagyon későre járt az idő, azt mondta a szolga az urának: Gyerünk, térjünk be ide, a jebúsziak városába, és szálljunk meg benne! 12Az ura azonban ezt mondta neki: Ne térjünk be idegen városba, ahol nem Izráel fiai laknak; menjünk tovább Gibeáig! 13Majd ezt mondta a szolgájának: Igyekezzünk elérni valamelyik helységet, és szálljunk meg Gibeában vagy Rámában! 14Továbbmentek tehát, és épp akkor ment le a nap, amikor a benjámini Gibea mellett voltak. 15Akkor befordultak, hogy bemenjenek oda, és megszálljanak Gibeában. Bementek és leültek a város terén, de senki sem fogadta be őket a házába éjszakai szállásra. 16Végre egy öregember jött este a mezei munkából. Ez az ember az Efraim hegyvidékéről való jövevény volt Gibeában. A helység lakosai benjáminiak voltak. 17Amikor fölnézett az öregember, és meglátta az úton levő embert a város terén, megkérdezte: Honnan jössz és hová mész? 18Ő azt felelte neki: Átutazóban vagyunk a júdai Betlehemből Efraim hegyvidékének a szélére, mert odavaló vagyok. A júdai Betlehemben jártam, és most az Úr házához megyek, de senki sem fogad be engem a házába. 19Pedig szalmánk és abrakunk is van a szamaraknak, van kenyerünk és borunk is magamnak, szolgálódnak és ennek a legénynek, aki szolgáddal van. Nincs semmire szükségünk. 20Ekkor azt mondta az öregember: Békesség neked! Amire csak szükséged van, az az én gondom. Csak itt ne maradj a téren éjszakára! 21És elvezette a házához, abrakot adott a szamaraknak, azután megmosták a lábukat, ettek és ittak.

„...nem volt király Izráelben..." (1)– s a gonoszság elhatalmasodott. Többnejűség, házasságtörés, a vendégjog semmibevétele, erőszak, gyilkosság jellemezték az életet. Nekünk, hívő embereknek van királyunk: Jézus. Ő tisztaságra, hűségre, szeretetre, szívességre és szentségre tanít minket. Ezek a mi királyunk parancsolatai. A kérdés csak az, hogy követjük-e a mi királyunkat.Melyik fajta tettek jellemzik az életünket?
RÉ 510 MRÉ 295 Kol 3,5–11
„Öljétek meg…” (Kol 3,5–11) Kol 3,5–11
Krisztussal van közösségünk! Fel kell tehát venni a harcot a régi élet megnyilvánulásai ellen. - Ez a feladat nehéz, öldökléssel jár. Meg kell ölni a tagjainkban feszülő indulatokat (5-9). - Ezt a feladatot folyamatos kihívásnak tartja az apostol. Ebben a világban soha nem elintézett ügy a bűn. Soha nem dőlhetünk hátra, nem nyugodhatunk meg. A keresztyénség nem egy „kellemes" utazás. - Ez a feladat az egyetlen értelmes feladat a világban, mert miközben az ember, Krisztus erejével megöldökli a saját önző indulatait, valóságos közösség teremtődik ember és ember között; amelyben egyetlen identitás létezik, a krisztusi ember: nincs többé görög és zsidó, szolga és szabad, folytathatjuk a sort, csak Krisztus van (11). Ki merjük-e mondani, hogy az első Krisztus, és utána következik mindenfajta identitás; nem eltűnik, de átértékelődik az önazonosság, és annak védelme, amelyből sok régi indulat fakad. - Isten már igaznak tart bennünket, Krisztusért, legyünk is azok!