„…nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze” 1Kor 11,17–22
17Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze. 18Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. 19Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. 20Amikor tehát összejöttök egy helyre, nem lehet úrvacsorával élni, 21mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. 22Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek azokat, akiknek nincsen? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek.
Az önzéssel, figyelmetlenséggel, szeretet nélkül megélt asztalközösség akadálya lett a lelki közösségnek, az úrvacsorának. Az egyik bővölködik, a másik éhezik, lehet erre „ráépíteni" a Krisztusban való közösséget? A mai gyülekezetek tudnak-e úgy találkozni, együtt lenni, hogy abban minden a lelki közösséghez, az úrvacsorához, a Krisztussal való találkozáshoz vezessen?
RÉ 501 MRÉ 411
„… dárdával… voltak fölfegyverkezve…” (Neh 4,9–17) Neh 4,9–17
Ahol egy akarattal összefognak az Úr ügye ellen, ott nem szabad megfutamodni. Ez a harc azonban először mindig imaharc (3), a dárda csak azután kerülhet kézbe, és csak védekezhet, soha nem döfhet. Nem tehetünk mást, mint azt, hogy képviseljük az evangélium egyre tisztábban megértett igazságát. Vannak olyan helyzetek, korok, amikor ez az igazság karddá lesz a kezünkben, kétélű, éles karddá, ami össze nem illő dolgokat választ szét. Ezt ilyenkor hűséggel, mennyei erőt kérve fel kell vállalnunk: az Úr majd harcol értünk (14). Ám kapunk figyelmeztetést, felkészítést, kürtzengést (14), amikor efféle idők jönnek; nehogy saját indulatainkat összekeverjük az evangélium „dárdás" képviseletével. Ám ha valóban, az Úr szerint is ilyen idők járnak, akkor nem lehet „pihenni", ahogy Nehémiás népe éjjel is őrködött (16-17), ruhában aludtak, állandó szent készenlétben álltak. Imádkozni, dolgozni, szolgálni, készen lenni, az evangélium igazságát képviselni: ez a keresztyén küldetés lényege. Csak felvetem: nagy áldás, ha az Úr megszabadít az ellenségeinktől, de még nagyobb dolog, ha megszabadít az alaptalan üldözési mániától.