„…az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül” 1Kor 11,2–16
2Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek minden tanításomra, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek. 3Szeretném, ha tudnátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten. 4Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére. 5De minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére, mert ugyanolyan, mintha megnyírták volna. 6Mert ha az asszony nem fedi be a fejét, akkor vágassa le a haját, ha pedig szégyen az asszonyra hajának levágása vagy leborotválása, akkor fedje be a fejét. 7Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő az Isten képe és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége. 8Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. 9Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért. 10Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy méltóságának jelét viselje a fején, az angyalok miatt is. 11De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül. 12Mert ahogyan az asszony a férfiból van, úgy a férfi is az asszony által van, mindkettő pedig Istentől van. 13Ítéljétek meg magatokban: illik-e az asszonynak fedetlen fővel imádkozni az Istenhez? 14Vajon maga a természet is nem arra tanít-e titeket, hogy szégyen, ha a férfi megnöveszti a haját, 15az asszonynak ellenben ékesség, ha megnöveszti a haját, mert neki fátyolként adatott a haj. 16Ha pedig valaki ebben a dologban vitatkozni akar: nekünk nincsen ilyen szokásunk, sem Isten gyülekezeteinek.
Számunkra nem az a lényegi kérdés, hogy az asszony vagy a férfi befedi-e a fejét. A lélek a fontos, az engedés és az alázat, az Isten előtt megálló ember lelke, egymás megbecsülése és tiszteletben tartása. Vigyázzunk, ne korhoz kötött szokások, hajhosszak és fejfedők, mégcsak nem is keresztyén hagyományok szabályozzák életünket, hanem mindenkor az Úr Lelke.
RÉ 39 MRÉ 39
„…Jeruzsálem várfalainak a javítása előre haladt…” (Neh 4,1–8) Neh 4,1–8
Tegyük fel általánosan a kérdést: meddig engedjük növekedni a másikat? Egy idő után óhatatlanul ellenfelek leszünk. Ahogy épült Jeruzsálem, úgy növekedett az ellenség haragja, irigysége, és félelme. De más nézőpontból is merjük vizsgálni ezt a helyzetet: meddig és hogyan növekedhet az Isten népe, hogy az ne félelmet és indulatot váltson ki, főként ne támasszon téves önbizalmat, ám mégis szelíd határozottsággal megjeleníthesse ebben a világban az evangéliumot? Egy bizonyos: az Isten ügyét kell képviselnünk, és nem a magunkét; ha ezt tesszük, akkor kapjuk a magunk ügyére is az áldást. Krisztusnak növekedni kell, nekünk pedig alább szállnunk (János 3,30). Az Úr adjon nekünk erőt, hogy meg ne rokkanjunk ennek az áldott tehernek a hordozásában (4). Nehémiás lelkigondozó vezetőként bíztatja a népet: nemcsak odaállítja őket a szent város repedései elé, hanem ő maga is odaáll a halálos veszedelemben: „Ne féljetek, a nagy és félelmetes Úrra gondoljatok, harcoljatok!” (8)