„…a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” ApCsel 3,1–10
1Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. 2Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. 3Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. 4Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: „Nézz ránk!" 5Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. 6Péter ekkor így szólt hozzá: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!" 7És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, 8felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent.9Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. 10Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt.
A legenda szerint a középkor egyik pápája így érvelt az evangéliumi szegénység gondolata ellen Assisi Szent Ferencnek, miután megmutatta a kincseskamráját: Látod, Ferenc testvér, ma már nem kellene azt mondanunk a koldusnak: „ezüstöm és aranyam nincsen". A fiatal szerzetes nem késett a válasszal: De azt sem tudnánk mondani neki, hogy a „...a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!"(6). Minden a pénz?
RÉ 238 MRÉ 368
„Álljanak bosszút ellenségeiken…” (Eszt 8) Eszt 8
Ha egyszer megszólalhatnának a világtörténelem áldozatai, minden nemzetből, ide értve az asszonyokat és a gyermekeket is (11). A névtelen sokaság gyötrelmeit az isteni emlékezet őrzi. Értsük jól a mai szakaszt. Nem arról van szó, hogy eddig a perzsák voltak a nyeregben, most visszavág az Isten népe (10). A király korábbi, pecsétgyűrűs parancsa, amely a zsidók elpusztítására vonatkozott, visszavonhatatlan volt (3,12-14). Az újabb parancs, amit szintén a király pecsétgyűrűjével láttak el, ugyanúgy visszavonhatatlan: azt jelentette, hogy lehetőséget adtak a zsidóknak a védekezésre. A zsidók öröme az életben maradás reménységének öröme, és nem az ellenség halála feletti ujjongás (16). Ezeket megértve is rettenetes ez a fejezet. Rámutat az emberi bűn hatalmas voltára: hol ez, hol az írtja a másikat! Az Úr így nyújt szabadítást? Isten Krisztusban mutatta meg, hogy milyen az, amikor Ő szabadít meg.