„…aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer” ApCsel 10,23b–48
27Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve. 28Ekkor így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartania, vagy hozzá bemenni. De nekem Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak. 29Ezért el is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem?"
30Ekkor Kornéliusz így szólt: „Négy nappal ezelőtt körülbelül ebben az órában, délután három órakor imádkoztam, és íme, egy férfi állt meg előttem fénylő ruhában; 31és azt mondta: Kornéliusz, imádságod meghallgatásra talált, és alamizsnáidról megemlékeztek az Isten előtt. 32Küldj el tehát Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is hívnak. Ő Simon tímár házában van megszállva a tengerparton. 33Nyomban elküldtem tehát hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk az Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr."
34Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: „Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, 35hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. 36Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura!
37Ti tudjátok, mi történt, kezdve Galileától az egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett: 38A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele. 39Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték; 40de az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék; 41de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. 42És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. 43Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer."
44Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. 45És elámultak a zsidó származású hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. 46Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter: 47"Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy megkapták a Szentlelket, mint mi?" 48És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében. Ők pedig megkérték, hogy maradjon náluk néhány napig.
Nagy lehetőség volt Péter számára, hogy hirdethette Krisztust ezeknek a pogány embereknek. Elmondhatta mindazt, amit ő tett, s ami vele történt. Az egész beszéde a fenti igében csúcsosodik ki, melyben a bűnbocsánatról van szó. Jézus drága vére azért ontatott ki, hogy mi, ha hiszünk benne, bűnbocsánatot, örök életet kaphassunk.
RÉ 172 MRÉ 162
„Ne félj népem… véget ér kárhoztató haragom…” (Ézs 10) Ézs 10
„Amikor a vakolat csapdossa a kőművest”, „amikor a farok csóválja a kutyát” - ismerjük ezeket a mondásokat, amelyek akkor fogalmazódnak meg, amikor a „rend” alapvető értékei is összekeverednek, és a fejük tetejére állnak a dolgok. Isten népe hitetlenné lett, nem az Úrra támaszkodik, vezetői istentelen gőggel, jogtalanul kormányoznak, és hatalmukkal visszaélve terhelik a népet (1-4). De Isten ítéletének eszköze, Asszíria még gőgösebb.[1] Az Úr elhatározta, hogy azt mondja: elég volt (23). Ez az összevisszaság nem tűrhető tovább: amikor a fejsze dicsekszik a favágó ellenében, amikor a fűrész visszavág a fűrészelőnek, és a bot üti a suhogtatóját (15).[2] Az Úr megítélte saját népét ugyanúgy, mint Asszíriát. Isten soha nem téved! Ítéletében pedig ott van a kegyelem, a maradék számára: „Ne félj népem… véget ér a kárhoztató haragom… lekerül a teher a válladról!” (25-27) Ha ezt meghallod, komolyan veszed, a maradékhoz tartozol! Feladatod pedig az, hogy ennek meghallására bíztass másokat. Halljuk meg ezt a bíztatást, mint Egyház is, - a legnehezebb, leggőgösebb időkben is (13-14).
[1] Asszíria túllépi azt a határt, amit Istentől kapott, nem is ismeri az Urat, akinek ez a nép is mindent köszönhet: ezért számos nemzetet akar még, szíve szerint kiirtani, és kincseiket elrabolni (5-14).
[2] Sem Isten népe, sem Asszíria nem tudja, hogy mindketten az Úr eszközei; az egyik elfelejtette, a másik meg még nem ismerte fel! Ez az ítéletes szakasz mégis olyan, mint a felkelő nap, mert noha az Úr ítéletéről olvasunk benne, mégis hihetjük, hogy az Úr jól határozott, még az ítéletében is (23).