előző nap következő nap

"És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában..." ApCsel 12,1–19

1Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. 2Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette. 3Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Akkor éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. 4Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni. 5Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.
6Azon az éjszakán, amikor másnap Heródes elő akarta vezettetni, Péter – két bilinccsel megkötözve – két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt. 7És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: „Kelj fel gyorsan!" Erre lehulltak a bilincsek Péter kezéről. 8Ezt mondta neki az angyal: „Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat!" Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: „Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem!" 9Ekkor kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát. 10Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Mikor kiment rajta, végighaladtak egy utcán, aztán hirtelen eltávozott tőle az angyal. 11Ekkor Péter magához tért, és így szólt: „Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből, és mindabból, amit a zsidó nép várt."
12Amikor feleszmélt, elment Mária házához. Ez anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak. 13Amikor megzörgette a bejárati ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy megtudja: Ki az? 14Amikor megismerte Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. 15De azok azt mondták: „Elment az eszed!" Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: „Az ő angyala az!" 16Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. 17Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, és így szólt: „Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek!" Azután kiment, és más helyre távozott.  18Amikor megvirradt, nem csekély riadalom támadt a katonák között, hogy vajon mi történt Péterrel. 19Heródes pedig kerestette őt, és amikor nem találta, kivallatta az őrséget, és megparancsolta, hogy vessék börtönbe őket. Aztán lement Júdeából Cézáreába, és ott tartózkodott.

Különös kontraszt: egy király a démonok hatalmában és egy halászból lett apostol az Úr angyalának oltalma alatt. Az emberiség ma is e két csoportra oszlik. Heródes azt hiszi, övé minden hatalom. Jakabot kivégezteti, Pétert börtönbe záratja. Nem sejti, hogy Jakab odaát már az angyalokkal dicsőíti Istent, Pétert pedig az angyal a tizenhatos őrségen is átviszi. Heródes bizonyítani akartahatalmát akár emberek élete árán is. A küzdelem ma is folytatódik! Imádkozzunk a próbákat kiálló keresztyénekért!

RÉ 258 MRÉ 333

„Bizony megkönyörül az Úr…” (Ézs 14) Ézs 14

Megkönyörül az Úr az övéin, továbbra is őket választja. Gondold át, hányszor megtapasztaltad könyörületét, életfordító nagy eseményekben ugyanúgy, mint a hétköznapi ügymenetben, és a kétségbeesés határán is. Ez a tapasztalat pedig annak bizonysága, hogy az Ő tulajdona vagy (1-2). Ez az üdvösség, amely itt küzdelem, kemény szolgálat, az evangélium képviselete; odaát pedig nyugalom, de nem unalom.[1] A két pólus közötti ív pedig a krisztusi ember útja, a küzdelemből a nyugalom felé haladva. Közben megtapasztaljuk, hogy már itteni küzdelmeinkben is miénk ez a nyugalom (3). Ez az üdvösséges tapasztalat úgy valósul meg, hogy az Úr legyőzi a romboló hatalmakat, végül a Sátánt és a halált is (Jelenések 20,10). A könyörület a pusztító hatalmak ítéletét jelenti. Ennek a győzelemnek csak előképe a nagy birodalom, Babilon pusztulása, aki gőgjében istennek képzelte magát (4-27).[2]Csak, aki az Úrhoz menekül, az marad meg (32). Gondolkozzunk el ezen (16): az ember megdöbben, hogy a világ nagyjai, milyen „bámulatosan” lesznek semmivé. Csak az Úr ad maradást, Krisztus feltámadása üdvösséget!


[1] Aktív-örömteli nyugalom ez.

[2] Ezért a filiszteusok se örüljenek, hogy Babilon bukása majd az ő hatalmuk idejét hozza el (28-32). Ezek a hatalmak itt mindig újra nőnek, mint a vadhajtások, de előbb utóbb nemcsak visszametszésük történik meg, hanem az egész tönk kirántása abból a talajból, amit az Úr nem vadhajtás sarjadására ajándékozott nekünk.