1Ezek után Pál eltávozott Athénből, és Korinthusba ment. 2Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából, feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk, 3és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott, együtt is dolgozott velük; ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak. 4Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket. 5Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus. 6Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: „Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek." 7Ekkor eltávozott onnan, és egy Titiusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával. 8Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt; és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek és megkeresztelkedtek. 9Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: 10mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban." 11Erre ott maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük az Isten igéjét. 12Amikor pedig Gallió volt Akhája helytartója, a zsidók egy akarattal Pálra támadtak, a törvényszék elé vitték, 13és így szóltak: „Ez az ember arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent." 14Amikor azonban Pál szólásra akarta nyitni a száját, Gallió ezt mondta a zsidóknak: „Ha valami törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről volna szó, ti zsidók, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket. 15Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni." 16Aztán kiutasította őket a törvényszék elől. 17Ekkor valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagógai elöljárót, és ütlegelték a törvényszék előtt; de Gallió mit sem törődött ezzel.
Egy közelgő Asszír veszély félelme során, a Júdában lakók Egyiptomban láttak támaszt (1-2). Ezt az Isten engedetlenségnek tartja (8): szégyent vallanak mindazok, akik „Dél Behemótjában” bíznak, mert segítsége üres hiábavalóság (6-7).[1] Valóban hiábavalóság emberekben, hatalmasságokban bízni, Isten nélkül tervezni és szerződni, mert megsemmisül előbb – utóbb minden hatalmasság. Innen már csak egy lépés, a gyönyörű és megszokott üzenet: a megtérés és a higgadtság segítene rajtunk (15), erre az Úr még ad kegyelmi időt (18). Mégis, amikor az ember bajban van, LÁTHATÓ, MEGTAPASZTALHATÓ OLTALOMRA VAN SZÜKSÉGE, ahogy Júdának a fáraó oltalmára: ha éhes vagyok, ha bántanak, ha nekem rontanak, akkor konkrét segítség kell.[2] Urunk, konkrét oltalmat adj nekünk. Így már árnyaltabb és mélyebb a megtérés üzenete! A megtérés valóban higgadtságot ajándékoz: akkor is érezve a krisztusi oltalmat, amikor e világon már nincs többé oltalom, és nem is várhatjuk azt senki embernek fiától, csak Krisztustól!
[1] Ez akkor is így van, ha a fizetett próféták azt mondják, amit a nép hallani akar (10).
[2] A híradó mutatta be azt a kis rókát, akinek anyját egy autó halálra taposta, a még életben maradt kölykét egy állatvédő megmentette. A kis róka, amint a szeme kinyílt, és meglátta gondozóját, még jóllakottan is, síró hangon mindig csak őt hívta, hogy ölének oltalmában megnyugodjon.