23Abban az időben nem csekély zavargás támadt az Úr útja miatt. 24Mert egy ötvös, név szerint Demeter, ezüstből kis Artemisz-templomokat készített, és ezáltal nem csekély keresethez juttatta a mestereket. 25Ez az ember összegyűjtötte a mestereket, valamint a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk: „Férfiak, tudjátok, hogy ebből a keresetből származik a mi jólétünk. 26De látjátok, és halljátok, hogy nemcsak Efezusban, hanem szinte az egész Ázsiában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre ez a Pál, aki azt mondja, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek. 27Nemcsak az a veszély fenyeget azonban, hogy ez a mesterség csődbe jut, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát is semmibe veszik, és így ő, akit egész Ázsia és az egész földkerekség tisztel, el fogja veszteni dicsőségét." 28Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: „Nagy az efezusi Artemisz!" 29A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Majd megragadva a macedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, Pál útitársait, egy akarattal a színházba rohantak. 30Pál is be akart menni a népgyűlésbe, de őt nem engedték a tanítványok. 31Néhány ázsiai főtisztviselő, aki barátja volt, szintén üzent neki, és kérte, hogy ne menjen el a színházba. 32Ott pedig az egyik ezt, a másik azt kiáltozta; a gyűlés ugyanis zűrzavarba torkollott, és a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek össze. 33A tömegből a zsidók Sándort állították az emelvényre, őt előre küldve, aki azután kezével intve védőbeszédet akart mondani a népgyűlés előtt. 34De amikor felismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört ki mindenkiből, és ezt lehetett hallani mintegy két órán át: „Nagy az efezusi Artemisz!" 35Végre a város jegyzője lecsendesítette a sokaságot, és így szólt: „Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy istennő, Artemisz templomának, és az ő égből leszállt képének az őrizője? 36Mivel tehát ezt senki nem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot. 37Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és nem is káromolják a mi istennőnket. 38Ha tehát Demeternek és a hozzá tartozó mestereknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvénykezési napok, és vannak helytartók, pereljenek ott egymással. 39Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, a törvényes népgyűlésen azt is el lehet intézni. 40Mert így is az a veszély fenyeget minket, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt; nincs ugyanis semmiféle oka, amellyel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet." Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.
Ez az egész fejezet Isten kegyelméről szól, mert csodálatos szabadulást hirdet az asszír veszélyből. Pedig Júdáról tudjuk, hogy milyen csapodár volt: emlegette az Isten nevét, de hol Asszíriához fordult segítségért az északi országrész ellenében,
[1] hol pedig Egyiptomhoz fordult Asszíria ellenében. Emlegette az Urat, de emberekben, hatalmakban bízott, hol ebben, hol abban, érdekei szerint. Ezt a magatartást a Szentírás pontosan a nevén nevezi: Júda paráználkodik, mert parázna lelkületű.
[2] A PARÁZNASÁG nem más, mint ez a „júdai” lelkület: Isten nevét emlegetve is csak az érdekeink szerint élni, és egy jottányit sem engedni a másikért. Júda is ilyen volt, és mégis kellett az Úrnak, mégis kegyelmet és szabadulást nyert a pusztító ellenében.
[3]
[1] Szír-efraimi háború, Kr. e. 733.
[2] Sajnos ez az önző, parázna lelkület (csak nekem legyen jó), és az ebből fakadó magatartás tetten érhető az életünkben, a hívő ember életében is, ám ott sokkal visszatetszőbb, mint a világban. A világban ugyanis számítok erre, de az egyházban egy ideig meglep, a legmeglepőbb azonban az, hogy sokszor elkeserítőbb a helyzet itt, mint a világban?
[3] Sokak szerint, előbb utóbb mindnyájan paráznává leszünk az élet valamely területén, feldarabolódunk, és bedarálódunk. Egy kortárs vers megszólított a napokban, kemény, szókimondó, őszinte, ezen a területen, és éppen ezzel bűnbánatra és megtérésre hív! „…Mert mind elkurvulunk egy napon, helyzetbe hozni van, akit nehéz, de kialakul majd az olyan helyzet, és előbb-utóbb úgyis lesz annyi pénz … s ha van kereslet, áruba bocsátjuk, hitét az egyik, tudását a másik, és élvezkednek rajtunk megunásig … pergetik már azt az időt az órák, mikor ingyen sem kellesz senkinek.” (Kiss Judit Ágnes).