előző nap
következő nap

„Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok…” ApCsel 27,9–26

9Mivel pedig közben sok idő telt el, és a hajózás is veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket: 10"Férfiak, látom, hogy a további hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem életünkre nézve is veszélyessé válik." 11De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott. 12A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, s ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan, hátha eljutnak Főnixbe, ahol áttelelhetnek. Ez Kréta egyik kikötője, amely délnyugat és északnyugat felé néz. 13Mivel pedig déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat; felszedték tehát a horgonyt, és továbbhajóztak Kréta közelébe. 14Nemsokára azonban a sziget irányából az „Eurakviló"-nak nevezett szélvihar csapott le a tengerre. 15Mikor az magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és sodortattuk magunkat vele. 16Amikor egy kis sziget alá futottunk be, amelyet Klaudának hívnak, csak nagy nehezen tudtuk megtartani a mentőcsónakot. 17Miután ezt felvonták, óvintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy a Szirtisz tengeröböl zátonyaira futnak, a horgonyt leeresztették, és úgy sodródtak tova. 18A vihar hevesen dobált bennünket, azért másnap kidobálták a hajóterhet, 19harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. 20Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. 21Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: „Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. 22Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. 23Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. 24Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. 25Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. 26Egy szigetre kell kivetődnünk."

A helyzet kockázatosról nehézre, nehézről viharosra, viharosról kilátástalanra változott. Ezeket a fokozatokat mi is átélhetjük egy-egy nehéz próbatétel alkalmával. Ahogy átlépünk az egyikből a másikba, sok mindent elveszítünk és átértékelünk. Ekkor érdemes meghallani Pál atyai biztatását: „Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok…” (22). Ha folyamatosan romlik is helyzetünk, bizakodásunk legyen töretlen, amely nemcsak kényszerűség, de lehetőség is a szükség idején!

RÉ 394 MRÉ 407 Zsolt 42

„… az én jobbom feszítette ki az eget…” (Ézs 48,12–22) Ézs 48,12–22

Gyakran hangsúlyozza Ézsaiás próféta ezekben a fejezetekben, hogy az Úr a világ alkotója, aki szólt, és előállt a világ (13):[1] Ő vetette meg a föld alapját, Ő feszítette ki az eget (12). Az Úr szava nemcsak teremtő, hanem újjáteremtő, megváltó Ige is (17): szabadulást ad e világ bajaiban, és szabadítást ad a haláltól is. Ennek a teremtő és megváltó Igének csak halvány előképe a zsidókat hazabocsátó perzsa király (15), méltatlan hirdetője maga a próféta is: ez a szó (Ige) az Úr tökéletes szolgájában, Jézus Krisztusban lett „láthatóvá”, újjáteremtően cselekvővé, és Isten Lelke által most is munkálkodóvá (16). Nem fenyegetés, hanem féltő szeretet szólal meg most is az Igéből: figyelj az Úr szavára (17-19). Aki nem figyel az Úr szavára, az olyan, mint aki életfogytiglani börtönbüntetése közben kegyelmet kap, de marad továbbra is cellájában (20). Az ilyen ember nem látja az eget, csak a plafont. Most nem romantikus szólam, hanem igei üzenet: nézz fel az égre, amit az Úr feszített ki föléd: hallj, láss, szabadulj, ujjongva magasztald Megváltódat, hogy sokan lássák a feszülő eget, hallják az Úr szavát és megszabaduljanak börtöneikből! (20)


[1] Úgy olvastam ezt az Igét ma reggel, hogy kitekintve ragyogott az ég fölöttem: szólt és „látszott” az Úr. Kosztolányis élmény volt, sőt annál sokkal több (Kosztolányi: Hajnali részegség).