„Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból” Mk 7,24–30
Ez az asszony már azzal kifejezte hódolatát Jézus előtt, hogy eljött hozzá, és a lábai elé borult (25). Más néphez tartozása ellenére bátran Jézushoz fordult segítségért, mert hitte, hogy Jézus tud és akar segíteni. Az asszony az alázatos hit példája: akár a „morzsákkal" is megelégszik a Megváltó kezéből. Mondjam én is Jézus minden szavára ilyen engedelmes hittel: „Úgy van, Uram!"
RÉ 235 MRÉ 336
„Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre.” (Ézs 65,17–25) Ézs 65,17–25
Isten újat teremt: új eget és földet. Itteni, evilági élet ez is, hiszen a hosszú életkor (20), az eredményes, tartalmas élet (21-22), valamint az állatvilágban is jelen lévő békesség (25) ellenére jelen van még a halál (20). Isten áldása nyugszik népén, melynek mindig látható jelei vannak, ebben a világban. Édeni állapot ez, Isten eredeti gondolatának megvalósulása. Már itt, e földön lehet örülni annak, amit az Úr teremtett, és lehet hálaadással élni számunkra teremtett javaival. Ennek a megújult földi életnek legjellemzőbb vonása ezért, az öröm: hiszen Isten vígságra teremtette népét (18). Olykor szíven üt, hogy milyen öröm és „élet-ellenes” sokszor a mi teológiánk és kegyességünk: nem az evangéliumot olvassuk ki Isten Igéjének soraiból; folyton komorak, komolyak és szigorúak vagyunk, vagy „mesterségesen” örömködők, rajongók, akiken látszik, hogy valójában menekülnek. Ennek igazságára sok jel adatik: hányszor hallom, hogy komoly hívő emberek egyszer csak „mélydepresszióba” zuhannak. Jót mondunk, és jól mondjuk, amikor az Igét kommunikáljuk? Hol marad mindebből az üdvösséges öröm?