előző nap
következő nap

„Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból” Mk 7,24–30

24Onnan elindulva elment Tírusz vidékére. Bement egy házba, és azt akarta, hogy senki ne tudja meg ottlétét. De nem maradhatott titokban, 25mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, és miután eljött hozzá, a lábai elé borult. 26Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, mégis azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából. 27Jézus így szólt az asszonyhoz: „Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak." 28Az pedig ezt válaszolta neki: „Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból." 29Erre így szólt hozzá: „Ezért a szóért mondom: menj el, leányodból kiment az ördög." 30Amikor azután hazaért az asszony, látta, hogy a gyermek az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle.

Ez az asszony már azzal kifejezte hódolatát Jézus előtt, hogy eljött hozzá, és a lábai elé borult (25). Más néphez tartozása ellenére bátran Jézushoz fordult segítségért, mert hitte, hogy Jézus tud és akar segíteni. Az asszony az alázatos hit példája: akár a „morzsákkal" is megelégszik a Megváltó kezéből. Mondjam én is Jézus minden szavára ilyen engedelmes hittel: „Úgy van, Uram!"

RÉ 235 MRÉ 336

„Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre.” (Ézs 65,17–25) Ézs 65,17–25

Isten újat teremt: új eget és földet. Itteni, evilági élet ez is, hiszen a hosszú életkor (20), az eredményes, tartalmas élet (21-22), valamint az állatvilágban is jelen lévő békesség (25) ellenére jelen van még a halál (20). Isten áldása nyugszik népén, melynek mindig látható jelei vannak, ebben a világban. Édeni állapot ez, Isten eredeti gondolatának megvalósulása. Már itt, e földön lehet örülni annak, amit az Úr teremtett, és lehet hálaadással élni számunkra teremtett javaival. Ennek a megújult földi életnek legjellemzőbb vonása ezért, az öröm: hiszen Isten vígságra teremtette népét (18). Olykor szíven üt, hogy milyen öröm és „élet-ellenes” sokszor a mi teológiánk és kegyességünk: nem az evangéliumot olvassuk ki Isten Igéjének soraiból; folyton komorak, komolyak és szigorúak vagyunk, vagy „mesterségesen” örömködők, rajongók, akiken látszik, hogy valójában menekülnek. Ennek igazságára sok jel adatik: hányszor hallom, hogy komoly hívő emberek egyszer csak „mélydepresszióba” zuhannak. Jót mondunk, és jól mondjuk, amikor az Igét kommunikáljuk? Hol marad mindebből az üdvösséges öröm?