előző nap
következő nap

„Nem is emlékeztek?” Mk 8,11–21

11Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele: mennyei jelt követeltek tőle, kísértve őt. 12Jézus lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: „Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony, mondom néktek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek." 13Ezzel otthagyta őket, és ismét hajóba szállva elment a túlsó partra. 14De elfelejtettek kenyeret vinni, és mindössze egy kenyér volt velük a hajóban. 15Jézus figyelmeztette őket, és így szólt: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!" 16Erre tanakodni kezdtek arról, hogy nincs kenyerük. 17Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem veszitek észre, és nem értitek? Még mindig olyan keményszívűek vagytok? 18Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok? Nem is emlékeztek? 19Amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal?" Így feleltek: „Tizenkettőt." 20"És amikor a hét kenyeret törtem meg a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal?" Ezt mondták: „Hetet." 21Erre Jézus újra megkérdezte: „Még mindig nem értitek?"
Már hogyne emlékeznénk! Majdnem mindenre, ami megtörtént velünk – és fájdalmat okozott. De Jézus nem arra bíztat, hogy csak a szépre emlékezzünk! Hanem arra, hogy Isten hozzánk szóló szavai és az életünkben megtapasztalt tettei eszünkbe jussanak. Akkor békességünk és nyugalmunk lesz. A megtapasztalt csodákat ne felejtsük el! Mert voltak és vannak!

RÉ 30 MRÉ 30 Zsolt 52

„… Látnia kellett, amint bementek szentélyébe…” (JSir 1 ) JSir 1

Jeruzsálem feldúlása, és a nép fogságba hurcolása után hangzik fel ez a panasz. - Az állapot súlyos![1] - Ez a panasz azonban nem egyéni panasz csupán, hanem közösségi fájdalmat is megfogalmaz. A legnagyobb kínt az okozza, hogy idegenek feldúlták a szentélyt (10). Akkor értjük meg ezt a fájdalmat, ha kissé „profanizáljuk”; gondoljunk arra, hogy betörtek a házunkba, feldúltak mindent a betolakodók, de leginkább nem az fáj, hogy értékeket vittek magukkal, hanem az, hogy legbensőbb, „legszentebb” dolgainkhoz nyúltak illetéktelenek. Olyan ez, mint amikor más hozzáért a szerettünkhöz. Bárcsak Isten szent ügye is ilyen fontos és szent lenne számunkra. - A panaszban azonban ott van a bűnbánat: igazad van Urunk (18), jogos az ítéleted, nyomorultak vagyunk, háborog a bensőnk, vergődik a szívünk, mert engedetlenek voltunk. Itt kezdődik a fordulat, ha az ember látja tévesztéseit, és először magát okolja a nyomorúságokért.


[1] - Magára maradt Isten népe, mint az özvegy, nagy volt és kényszermunkássá lett (1). - Nincs vigasztalása, sőt ellenségei nevetnek rajta, mindenki elhagyta, sírását nem hallják meg (2) - Ilyenkor tudja értékelni az ember az egykori szép időket (7). - Fájdalmánál nincs nagyobb (12), ez a legőszintébb mondat a mindenségben, mert csak a saját fájdalmunk létezik igazából, amit a saját bőrünkön érzünk át.