előző nap
következő nap

„Így segítette meg az Úr Dávidot mindenütt, ahová csak ment" 1Krón 18

1Ezután történt, hogy Dávid megverte a filiszteusokat, leigázta őket, és elvette a filiszteusoktól Gátot falvaival együtt. 2Megverte Móábot is, és a móábiak Dávidnak adófizető szolgái lettek. 3Megverte Dávid Hadadezert, Cóbá királyát is Hamátnál, aki az Eufrátesz-folyamig akarta kiterjeszteni hatalmát. 4Elfogott közülük Dávid ezer harci kocsit, hétezer lovast és húszezer gyalogost, és megbénította Dávid a harci kocsik lovait, csak száz harci kocsit hagyott meg belőlük.5Amikor a damaszkuszi arámok eljöttek, hogy megsegítsék Hadadezert, Cóbá királyát, levágott Dávid huszonkétezer arám embert. 6Majd helyőrséget helyezett Dávid az arám Damaszkuszba, és adófizető szolgáivá lettek Dávidnak az arámok. Így segítette meg az Úr Dávidot mindenütt, ahová csak ment. 7Elvette Dávid az aranypajzsokat is, amelyeket Hadadezer szolgái hordtak, és Jeruzsálembe vitette azokat. 8Dávid igen sok rezet hozott el Tibhatból és Kúnból, Hadadezer városaiból. Abból készíttette Salamon a rézmedencét, az oszlopokat és a rézedényeket. 9Amikor meghallotta Tói, Hamát királya, hogy megverte Dávid Hadadezernek, Cóbá királyának egész haderejét, 10elküldte fiát, Hadórámot Dávid királyhoz mindenféle arany-, ezüst– és réztárggyal, hogy békességgel és áldással köszöntse azért, mert hadat viselt Hadadezerrel, és megverte őt. Hadadezer ugyanis Tóival is harcban állt. 11Dávid király ezeket is az Úrnak szentelte azzal az ezüsttel és arannyal együtt, amelyet más népektől, az edómiaktól, a móábiaktól, az ammóniaktól, a filiszteusoktól és az amálékiaktól hozott el. 12Abisaj, Cerújá fia pedig megvert tizennyolcezer edómit a Sós-völgyben. 13Dávid Edómba is helyőrséget helyezett el, és egész Edóm Dávid szolgája lett. Így segítette meg az Úr Dávidot mindenütt, ahová csak ment. 14Így uralkodott Dávid egész Izráelen, jogot és igazságot szolgáltatva egész népének. 15A hadsereg parancsnoka Jóáb, Cerújá fia, a főtanácsos pedig Jehósáfát, Ahilúd fia volt. 16Cádók, Ahitúb fia és Abímelek, Ebjátár fia voltak a papok, Savsá pedig a kancellár. 17Benájá, Jehójádá fia a kerétiek és a pelétiek parancsnoka volt. Dávid fiai a legelsők voltak a király mellett.
A történelmet a győztesek írják – szokták mondani. Mi magyarok pedig általában a vesztes oldalon álltunk. Dávid győzelmei akár szimpátiát is kelthetnek a mai olvasóban a legyőzött kisebb vagy nagyobb népek iránt. Mégsem ezek a fontos kérdések. A Szentírás Isten történetét írja le, aki e világ történelmi eseményeiben is cselekszik (győzteseken és veszteseken keresztül egyaránt), méghozzá értünk (Jézus Krisztusban ezt minden kétséget kizáróan tudjuk). Dávid életében – akár fent, akár lent – igaz volt: „Így segítette meg az Úr Dávidot mindenütt, ahová csak ment".

RÉ 266 MRÉ 358

„… a vezetésben bevált presbitereket…” (1Tim 5,17–25) 1Tim 5,17–25

A presbiteri tiszt itt a gyülekezet átfogó vezető testületét jelentette. Feladatuk volt: az igehirdetés (prédikátor), tanítás (professzor), kormányzás (presbiter) és a szeretetszolgálat (diakónus). - Nevelje Timóteus a gyülekezetet, elöljáróinak megbecsülésére. Olyan fontos az ő szolgálatuk, hogy a híveknek örömmel kell magukra venniük még az ő eltartásuk anyagi terheit is.[1] Különösen áll ez azokra, akik az igehirdetés szolgálatában fáradoznak (17-18). - Őrködjék Timóteus azon, hogy a gyülekezet elöljáróit a bizalom légköre vegye körül. Ellenük elhangzó panasznak csak megalapozottan van helye, vagyis nem lehet velük kapcsolatban össze-vissza beszélni (19). - Ha azonban vétkeznek valamiben, akkor komoly feddésben kell részesíteni őket. A vezetőknek még kevesebbet szabad eltűrni, mint a vezetetteknek (20). - Ezért nem mindegy, kiket hatalmaz fel Timóteus az elöljárói feladatokra, azaz a kézrátételt ne hamarkodja el, mert része lesz azoknak bűneiben (22). Ez is része annak, hogy Timóteus önmagát tisztán megőrizze. Ne legyen semmiben részrehajló, csak az Úr ügyét vegye figyelembe (21).[2]


[1] Még a szántó ökrökről is gondoskodni kellett, akkor talán az Ige magvának helyet szántó szolgák is megérdemlik ezt (17-18).

[2] Mindez szép, így van, vitathatatlan. Az élet bűntől rontott bonyolultsága miatt azonban mindenki a maga érdeke szerinti döntést vár a vezetőtől, vagyis részrehajlást, sokszor azonnali, elhamarkodott döntést. Meggyőződésem: közös a felelősség a káoszban is. A vezető többnyire azért „kell”, mert megnyugtatóan hat, ha közös tehetetlenségünk miatt okolhatunk valakit.