„... Nem építhetsz..." 1Krón 22
2Dávid azért megparancsolta, hogy gyűjtsék össze a jövevényeket Izráel országában, és kőfejtésre rendelte őket, hogy kőtömböket fejtsenek Isten háza építéséhez. 3Bőven szerzett Dávid vasat a kapuszárnyakhoz való szegeknek és sarokvasaknak, meg rezet is mérhetetlenül sokat, 4továbbá számtalan cédrusfát, mert a szidóniak és tírusziak bőségesen szállítottak Dávidnak cédrusfát. 5Dávid ugyanis ezt gondolta: Az én fiam, Salamon még tapasztalatlan ifjú, az ÚRnak pedig olyan házat kell építeni, hogy hírneve és ékessége mindent fölülmúljon az egész földön. Ezért én mindent megszerzek neki. Meg is szerzett Dávid mindent bőven még halála előtt.
6És hívatta a fiát, Salamont, és megparancsolta neki, hogy építsen házat az ÚRnak, Izráel Istenének.
7Ezt mondta Dávid Salamonnak: Fiam, én magam szándékoztam házat építeni Istenem, az ÚR nevének tiszteletére. 8De az ÚR igéje így szólt hozzám: Sok vért ontottál, nagy háborúkat viseltél. Nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére, mert sok vért ontottál ki előttem a földre. 9De fiad fog születni, ő a nyugalom embere lesz, mert nyugalmat adok neki a körülötte levő összes ellenségtől. Salamon lesz a neve, mert békességet és nyugalmat adok Izráelnek az ő idejében. 10Ő épít majd házat nevem tiszteletére. Ő a fiam lesz, és én atyja leszek, és örökre megszilárdítom királyi trónját Izráelben. 11Most hát, fiam, az ÚR legyen veled, hogy sikeresen fölépíthesd Istenednek, az ÚRnak a házát, ahogyan kijelentette rólad. 12Bárcsak adna neked az ÚR észt és értelmet, amikor Izráel fölé rendel, hogy megtartsd Istenednek, az ÚRnak a törvényét! 13Akkor jársz sikerrel, ha megtartod és végrehajtod azokat a rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket az ÚR Mózes által parancsolt Izráelnek. Légy erős és bátor, ne félj, és ne rettegj! 14Látod, én nagy fáradsággal szereztem az ÚR házához százezer talentum aranyat, egymillió talentum ezüstöt; a rezet és vasat már meg sem lehet mérni, olyan sok van. Épületfát és követ is szereztem; te gyarapítsd ezeket! 15Bőven van munkásod: kőfejtő, kőfaragó és ács, és mindenféle munkához értő ember. 16Az aranynak, ezüstnek, réznek és vasnak se szeri, se száma. Fogj munkához, az ÚR legyen veled!
17Izráel összes vezetőinek pedig megparancsolta Dávid, hogy segítsenek fiának, Salamonnak: 18Bizony veletek volt Istenetek, az ÚR, és nyugalmat adott nektek mindenfelől! Mert kezembe adta az ország lakóit, és meghódolt az ország az ÚR előtt és az ő népe előtt. 19Most azért igyekezzetek szívvel-lélekkel keresni Isteneteket, az URat. Fogjatok hozzá, és építsétek föl Istennek, az ÚRnak a szentélyét, hogy bevihessétek az ÚR szövetségládáját és az Isten szentélyének az edényeit abba a templomba, amely az ÚR neve tiszteletére épül.
„...én magam szándékoztam házat építeni... De az Úr igéje így szólt hozzám: ... Nem építhetsz..." (7–8). Dávid szerette volna feltenni a koronát az életművére a templom megépítésével. Az isteni „nem" elfogadása sokkal nehezebb, mint a korábbi megbízatások végrehajtása. A külső nehézségeket és akadályokat könnyebb legyőzni, mint elfogadni, hogy Isten valamit nem ránk bízott, amihez akár meglenne a megfelelő képességünk, erőnk, lehetőségünk. Isten nem csak indíthat, megálljt is parancsolhat.
RÉ 65 MRÉ 65
„… meg vagyok győződve…” (2Timóteus 1,8-18) 2Timóteus 1,8-18
„... meg vagyok győződve..." (2Timóteus 1,8-18) Az evangélium szolgálatát* csak szilárd bizonyossággal lehet betölteni, ahogy Pál is erről vall: tudom, kiben hiszek, meg vagyok győződve (12). Ez a bizonyosság szilárd, de nem öntelt; mindkettő fontos. A szilárd bizonyosság akkor élő bizonyosság, ha továbbra is mer kérdezni, kételkedni, emberként jelen lenni a világban, ahogy a Prédikátor könyve is ezt teszi, de végül csak abban erősödik meg, hogy az Úr az Isten, és bármi történik, minden rendben van. Kár, hogy vagy nem szilárd a bizonyosságunk, és legyőznek bennünket a kételyeink, félelmeink, csalódásaink; vagy pedig öntelt a bizonyosságunk, amely többé nem félhet, nem kérdezhet, és magától értetődő rendszerbe illeszt minden igeszakaszt. Élő, érett hitet adj nekünk Urunk, szilárd, de nem öntelt bizonyosságot, amilyen a Pálé is volt.
*
Olyan bátorító olvasni ezt a buzdítást, amely Pál bizonyságtétele az evangéliumról Timóteusnak. Isten megszabadított minket, az idők kezdete előtt elhatározott kegyelme szerint, amely most nyilvánvalóvá lett Jézus Krisztusban, akiben megtörte a halál erejét, és visszaadta nekünk a múlhatatlan életet (8-10). Ennek az evangéliumnak szolgálatára rendelte az Úr Pált, Timóteust és minden hívőt, hogy akár szenvedések árán is megőrizzék és továbbadják a drága kincset (11-14).