"... az ÚR dicsősége betöltötte az Isten házát" 2Krón 5
2Akkor összegyűjtötte Salamon Izráel véneit és minden törzsfőjét, Izráel fiainak családfőit Jeruzsálembe, hogy elvigyék az ÚR szövetségládáját Dávid városából, azaz Sionból. 3Összegyülekeztek tehát a királyhoz mindezek az izráeli férfiak a hetedik hónapban, az ünnepen. 4Amikor Izráel vénei mind megérkeztek, a léviták fölemelték a ládát, 5és fölvitték a ládát, meg a kijelentés sátrát és a szentély egész fölszerelését, amely a sátorban volt. A papok és a léviták vitték azokat. 6Salamon király és Izráel egész közössége, amely megjelent nála, ott volt a láda előtt. Olyan sok juhot és marhát áldoztak, hogy sem számbavenni, sem megszámlálni nem lehetett. 7Azután bevitték a papok az ÚR szövetségládáját a helyére, a templom legbelső részébe, a szentek szentjébe, a kerúbok szárnyai alá. 8A kerúbok kiterjesztették szárnyaikat a láda helye fölé, és betakarták a kerúbok fölülről a ládát és annak rúdjait. 9A rudak olyan hosszúak voltak, hogy a ládához tartozó rudak végei láthatók voltak a szentek szentje felől, de kívülről már nem voltak láthatók. Ott vannak még ma is. 10Nem volt a ládában más, csak a két tábla, amelyeket Mózes tett bele a Hóreben, amikor az ÚR szövetséget kötött Izráel fiaival, miután kivonultak Egyiptomból.
11Amikor a papok kijöttek a szentélyből – az ott levő papok ugyanis mindnyájan megszentelték magukat, beosztásukra való tekintet nélkül –, 12fölállt az oltártól keletre valamennyi énekes lévita, tehát Ászáf, Hémán és Jedútún a fiaikkal és testvéreikkel együtt fehér ruhába öltözve, cintányérokkal, lantokkal és citerákkal, és velük együtt százhúsz harsonát fújó pap. 13A harsonásoknak meg az énekeseknek egyaránt az volt a tisztük, hogy összehangolva zengjék az ÚR dicséretét és magasztalását. Amikor hangosan szóltak a harsonák, a cintányérok és a hangszerek, és dicsérték az URat, mert ő jó, és örökké tart szeretete, akkor a házat, az ÚR házát felhő töltötte be, 14úgyhogy a papok a felhő miatt nem tudtak odaállni, hogy szolgálatukat végezzék, mert az ÚR dicsősége betöltötte az Isten házát.
A kiteljesedés és az Isten örök dicsősége ragyog át ezen a részen. A kisebb szent sátorból, ahol az eszköz is kevesebb volt, átköltöznek a nagyobb templomba. Már ennek megünneplésekor is mérhetetlen a hálája a népnek. Milyen lesz a mi hálánk, amikor az örökkévaló hajlékba lépünk? „A templom nélküli városban" ráadásul már szemtől szembe láthatjuk majd őt. Ő tölt be akkor mindent, és zeng a megváltottak éneke. Oda készülsz te is?
RÉ 90 MRÉ 90
„… tudta, mi van az emberben…” (János 2,13-25) János 2,13-25
Jézus Krisztus mindhárom tiszte: a főprófétai, a főpapi és a királyi is megmutatkozik itt. Helyszűke miatt csak a királyi tisztet tudjuk kifejteni (internetes lábjegyzetben olvasható a többi is).* Jézus Krisztus királyként cselekszik itt, hiszen senki sem mer szólni ellene, amikor felborítja az asztalokat; tűrik a korbácsütéseket, pedig a templomőrség azonnal közbeléphetne, és Jézust megköveznék. Ő itt szuverén Istenként cselekszik, nincs, aki visszabeszélne. Királysága csúcsa azonban az, amikor Ő tűrte a korbácsot. - Mindezeket értünk tette, mert pontosan tudta, mi van bennünk, emberekben, a vallásosokban, a hívőkben is; tudta, hogy megváltásra szorulunk; tudta, hogy Őnélküle minden vallásos cselekményünk is értelmetlen, embertelen és önzően haszonleső „kereskedés".
*
Főprófétaként rámutatott arra, ami Isten akarata ellen való a „templomban", hiszen az Úr ügye iránti féltő szeretet töltötte el (17). Haragja nem indulatkitörés; nem önös érdekből fakadt, hanem féltő szeretetből, amely rámutatott arra, hogy mennyire összefonódik az ember önös, kereskedő, haszonleső, parázna indulata az Isten hamis tiszteletével. Ma is így van ez: istentiszteletünkben, kegyességünkben, teológiánkban ott vagyunk mi, gyarló „kereskedők". Főpapként nemcsak meghirdette, hogy Ő az egyetlen találkozási pont Isten és ember között, vagyis Ő az Isten temploma, akit lerombolnak, de aki harmadnapra „felépül" (18-22); hanem kereszthalálában megmutatta, hogy nem kell több áldozat, nem kell több jel sem: Ő mindenre elég.