„…ha… megtérnek gonosz utaikról, én is… megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat” 2Krón 7
11Amikor Salamon sikeresen elkészítette az Úr házát, a királyi palotát és mindazt, amit elkészíttetni szándékozott Salamon az Úr házában és a maga palotájában, 12akkor megjelent az Úr Salamonnak éjjel, és ezt mondta neki: Meghallgattam imádságodat, és kiválasztottam magamnak ezt a helyet az áldozat házául. 13Ha majd bezárom az eget, és nem lesz eső, vagy parancsolok a sáskáknak, hogy leegyék a földet, vagy ha dögvészt bocsátok népemre, 14de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat. 15Szemem már nyitva van, és fülemmel figyelek az imádságra ezen a helyen. 16Kiválasztottam és megszenteltem ezt a házat, azért itt lesz a nevem örökké, itt lesz a szemem és a szívem is mindenkor. 17És ha te előttem jársz, ahogyan járt apád, Dávid is, és úgy teszel mindent, ahogyan megparancsoltam, rendelkezéseimet és törvényeimet megtartod, 18akkor állandóvá teszem királyi trónodat, ahogyan megígértem apádnak, Dávidnak, mikor ezt mondtam: Nem vesznek ki utódaid, és uralkodnak Izráelben. 19Ha azonban elfordultok tőlem, és elhagyjátok rendelkezéseimet és parancsolataimat, amelyeket elétek tártam, ha más isteneket fogtok tisztelni, és azokat imádjátok, 20akkor kitépem őket földemből, amelyet nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elől, őket pedig példabeszéd és gúny tárgyává teszem minden nép előtt. 21És bármilyen felséges is ez a templom, mégis aki csak elmegy majd mellette, borzadva kérdezi: Miért bánt így az Úr ezzel az országgal és ezzel a templommal? 22És ezt fogják rá felelni: Azért, mert elhagyták az Urat, őseik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenekhez ragaszkodtak, azokat imádták, és azokat tisztelték. Ezért hozta rájuk mindezt a veszedelmet.
Amikor Salamon felépítette a templomot, mindenki örült. A megépült templom, a rendszeres istentisztelet nem biztosítéka az áldásnak. Belső változás, bűnismeret, bűnbánat és megtérés nélkül ítélet következhet a templomos népre is (21). Egyéni, családi, közösségi életünk megújítására, országunk, népünk meggyógyítására van szükség. Ilyen imádsággal készüljünk ma is az istentiszteletre!
RÉ 42 MRÉ 42 Zsolt 37,1–11
„… a vőlegény barátja…” (Jn 3,22–36) Jn 3,22–36
Keresztelő János[1] elvégezte küldetését, „a legkisebb” lesz a mennyek országában (Lukács 7,28), de ott lesz, mert rámutatott az Úrra. Keresztelő János a vőlegény barátjává lett, elvezette a vőlegényt a menyasszonyhoz, majd félreállt és örült az ifjú pár örömének, saját öröme is így lett teljessé (29).[2] Keresztelő János bizonyságtétele egyértelmű: - nem kaphat az ember semmit, ha nem Jézus Krisztushoz megy (27); - nem én vagyok a Krisztus, hanem előtte küldettem el (28); - Őneki növekednie kell, nekem pedig kisebbé kell lennem (30). Aki megtisztult Jézus Krisztusban, az mindig az embertársa örömét is munkálja, soha nem csak a magáét; sőt, adott pillanatban tud félre is állni, és a másik örömének féltékenység nélkül képes örülni. Ma ez a magatartás a Krisztusra mutatás egyetlen hiteles formája; a tanítás csak utána következhet.
[1] „Az evangélista hangsúlyozza, hogy Jézus keresztelt, bár később ezt olvassuk, hogy Jézus maga nem keresztelt (4,2). Jézus Krisztus Keresztelő János szolgálatát a maga szolgálata kezdetének tartotta, tehát mindketten tanítottak és kereszteltek; később Jézus tanítványai is ezeket tették, ennek nyomán egyre inkább a tanítványok szolgálata lett a keresztelés, Jézus Krisztus pedig új kijelentéseket adott és a tanítványok kijelentését táplálta. Erre utal a 4,2 megjegyzése.” (Ravasz László)
Egy időszakban Keresztelő János és Jézus működése párhuzamosan történt; más-más helyszínen, de mindketten tanítottak és kereszteltek (22-23). A zsidók tisztulási szertartásai mellett előttünk van tehát Keresztelő János keresztsége és Jézus Krisztusé: az előző kettő a tisztulás bűnbánatos előkészítése, vízzel történő kiábrázolása, a harmadik pedig a megtisztulás valósága, ajándéka. Látva, hogy a többféle „szent mosakodás” képviselői vitába szálltak egymás között a megtisztulásról (25), akkor mára számunkra nem csak az a kérdés, hogy ki mit képviselt pontosan a megtisztulásról, hanem főként az elgondolkodtató, hogy akkor az embereket még foglalkoztatta ez a kérdés: nem vagyok tiszta, szeretnék megtisztulni, hogyan lehetséges? A kérdésre maga Keresztelő János felel, akit féltékennyé akarnak tenni, hogy Jézus is keresztel, és mindenki Őhozzá megy; mert Keresztelő János örömmel rámutat Jézus Krisztusra, és egyben eltűnik mögötte; Ő az, aki a megtisztulás valóságos ajándékát adja nekünk, megbocsát, megújít, Isten Lelkét megeleveníti bennünk, hogy ne csak lélegezzünk, hanem éljünk is.
[2] Kálvin elgondolkodtató keménységgel fogalmaz ennél a résznél: „Keresztelő János a Krisztus számára gyűjt sereget. Tanítványait és híveit a dicsőséges Krisztushoz vezeti. Ezért neki az a tiszte, hogy hátraálljon, eltűnjön a Vőlegény mögött, s érezze magát tökéletesen megjutalmazva azzal, hogy részt vehet a Vőlegény örömében. Életének kitüntetése, hogy a Vőlegény barátja lehet, ezért neki, mint a Vőlegény barátjának egyetlen szenvedélye, hogy a Vőlegény növekedjen, ő pedig alább szálljon. Éppen ez az alábbszállás az, amivel ő növekedhet. Ez az élet eltékozlása, az áldozat nagy szertartása: A halál mibennünk munkálkodik, az élet pedig tibennetek (2Krorinthus 4,12). Jaj, ha a Vőlegény barátja elszereti a menyasszonyt. Ez a legszörnyűbb paráznaság. Pedig ezt cselekszi az a lelki tanító, aki a gyülekezetet a maga kényére, hasznára, kedvtelésére, dicsőségére használja fel és nem a Krisztusnak készíti elő.”