„a városokat is kiépítette Salamon… birodalma egész területén” 2Krón 8
12Akkor égőáldozatokat mutatott be az Úrnak Salamon, az Úrnak azon az oltárán, amelyet a csarnok elé építtetett. 13Minden napon: a nyugalomnapokon, újholdkor és az évenként háromszor tartandó megszabott ünnepeken, mégpedig a kovásztalan kenyerek ünnepén, a hetek ünnepén és a sátoros ünnepen, annak a napnak az előírása szerint kellett áldozni, ahogyan Mózes parancsolta. 14Megállapította apjának, Dávidnak a rendelkezése szerint a papok szolgálati beosztását és a léviták feladatát, hogy dicséretet énekeljenek, és végezzék szolgálatukat a papok mellett mindennap, annak a napnak az előírása szerint; meg a kapuőrség beosztását az egyes kapuknál, mert így szólt Dávidnak, Isten emberének a parancsa. 15Semmiben sem tértek el attól, amit a király parancsolt a papoknak és a lévitáknak, még a kincsek dolgában sem. 16Így készült el Salamon minden munkája az Úr temploma megalapozásától az Úr temploma teljes befejezéséig. 17Akkor elment Salamon Ecjón-Geberbe és Élótba, amelyek a tengerparton voltak Edóm országában. 18Hírám ugyanis hajókat küldött neki szolgáival. Ezek a szolgák ismerték a tengert, és Salamon szolgáival együtt eljutottak Ófírba. Hoztak onnan négyszázötven talentum aranyat, és Salamon királynak vitték.
A templom után és mellett „a városokat is kiépítette Salamon…birodalma egész területén” (2.6). Első királyunk, István úgy szervezte meg a közigazgatást keresztyénné lett országunkban, hogy elrendelte, legalább minden tíz község építsen magának egy templomot. Amikor tömegével vándoroltak ki Amerikába a 19–20.század fordulóján, a magyaroknak első dolguk volt megépíteni saját templomaikat. Ma is áldásforrás lehet a templomainkhoz és az Isten igéjéhez való odafordulás népünk életében.
RÉ 24 MRÉ 24
„… Jézus így szólt hozzá…” (Jn 4,1–26) Jn 4,1–26
Ez a beszélgetés[1] olyan, mint egy életmentő műtét.[2] Jézus Krisztus szólítja meg az asszonyt (7), hogy elkezdődhessen az életmentő beavatkozás. Jézus Krisztus sebeket kötöz, de ehhez először fel kell tárni a sebet, ez pedig fáj. A lelepleződés kellemetlen; kínos pontokra tapint az Úr (16-18), ezeket az asszony igyekszik az Isten imádatáról szóló teológiai vitákra utalva kivédeni (20-24); de itt most lényegtelen a teológiai vita,[3] ki kell fakasztani a gennyes sebet, hogy elkezdődhessen a gyógyulás (25).[4] Ő az áldott orvos: ez a műtét minden fájdalmat megér, örök életre ébredünk belőle.
[1] Ez a beszélgetés minden hívő ember számára „minta”, csak így szabad. - Jézus otthagyja a „sikerek színhelyét”, Júdeát, és felmegy Galileába (1-3). - Nem kerüli ki Samáriát (4), a „keverék” lakosú és vallású országrészt, hanem közösséget vállal velük, nem szó szerint betartja, hanem betölti a törvényt (Zsoltárok 101,3). - Jézus elfáradva (6) megszólít egy samáriai asszonyt, abban a korban mind a samáriaival, mind az idegen asszonnyal tilos volt a kapcsolat kezdeményezése (9). Jézus falakat dönt le.
[2] Úgy kezdődik ez a beszélgetés, hogy Jézus vizet kér az asszonytól (7), egyszerű, mindennapi kommunikáció, amelyben az egyik fél elismeri rászorultságát a másikra. Itt Jézus kér, nem adni akar, főleg nem kioktatni akar; de később kiderül, hogy Ő a Krisztus, és noha az asszony még egy ideig nem érti, miről beszél az Úr, mégis megtapasztalja, hogy Isten színe előtt áll, ahol egyszerre lelepleződik, ugyanakkor feloldozást nyer az ember: új életet kap, olyan vízből ihat, hogy nem szomjazik meg soha többé (10-18).
[3] Victor János: „Az Isten imádásának örökre érvényes feltételei olyanok, hogy a válaszfalakon innen is, túlnan is egyaránt adottak lehetnek. Isten senkiről sem kérdi: kik közül való, milyen formák közt, hogyan akarja Őt imádni? Csak azt nézi: Lélekből jövő és igaz-e az imádat? Ehhez igazodjunk mi is! (2324)”
[4] Urunk, adj inni nekünk, Te adj inni, mert járkálunk a kúthoz, amíg kell, de újra és újra megszomjazunk; egyedül Te adsz nekünk végérvényes megoldást, „biztonságos lakozást” (Zsoltárok 4,9).