Jézus Krisztusba vetett hitünk konkrétan láthatóvá lesz ebben a világban. Ezek közül a mai Ige kiemeli, hogy a hívő ember nem személyválogató. Mit jelent ez? Be kell látnunk, hogy sokféleképpen vagyunk személyválogatók. Ennek leghétköznapibb példája az, hogy nem igazán keressük a kapcsolatot a velünk nem egyező emberekkel, ha nem muszáj.[1] Az Ige azonban nem erről a helyzetről beszél, hanem arról, amikor az érdekeink szerint válogatjuk az embereket, és nyilván a társadalmi megegyezés általi és az érdekeink szerinti atyánkfiait részesítjük előnyben: a gazdagot, a hatalomban lévőt, az okosat, a szépet, a tehetségeset; és elfordulunk a szegénytől, a befolyás nélkülitől, a szerintünk butától, csúnyától és tehetségtelentől. Pedig nincs buta, csúnya és tehetségtelen ember; a gazdagság és szegénység múlandó és viszonylagos állapotát most nem is említem; ezért óriási bűn, mondja az Ige, ha ilyen megkülönböztetést teszünk, márpedig teszünk, mi keresztyének is. Még a gyülekezetet is egyre inkább így választjuk magunknak. Ez még akkor is hiba, ha nem tagadhatjuk, hogy egy gyülekezetben tapasztalható áldások sora emberileg nagyban személyfüggő.[2]