Az Úr eljövetelének ígérete erőt ad a hívő embernek ahhoz, hogy másként éljen, mint ahogy élne; érdemes türelemben, panasz nélkül, egymásra sem panaszkodva, a Krisztusért való szenvedést is felvállalva élni, hiszen az Úr „időben” megérkezik, és kisimít minden ráncot (7-11). Az Úr eljöveteléig van erőnk cselekedni az Úr akaratát, nemcsak fogadkozni, hanem igent mondani arra, ami Őneki kedves, és nemet mondani arra, amit Ő nem tanácsol (12). Az imádság az a biztonsági öv, amely Krisztus eljövetelének bizonyosságában tart meg bennünket (16). Az imádság, egymásért, bűneink bocsánatáért (13-20), örömben és betegségben, a hívő élet lélegzetvétele. Az Úr mindent rendező eljövetele az a perspektíva, amely értelmet ad a földi életnek. Az Ő eljövetelének reménysége nélkül nincs cél, beleragadunk a sárba, előbb-utóbb megfulladunk a mocsárban. Azt éljük át, ahogy Csáth Géza „befejezte „igen döbbenetes” Naplóját: „Azután jöttem rá, hogy halálos beteg vagyok, és nincs segítség”.