„Ekkor az Úr rettegésbe ejtette a népet, és az egy emberként kivonult"
1Sám 11
1Fölvonult az ammóni Náhás, és tábort ütött Jábés-Gileáddal szemben. De Jábés polgárai ezt mondták Náhásnak: Köss velünk szövetséget, és mi szolgálni fogunk neked! 2Az ammóni Náhás azonban ezt felelte nekik: Csak akkor kötök veletek szövetséget, ha kiszúrhatom mindnyájatoknak a jobb szemét, és ezzel gyalázatot hozhatok egész Izráelre. 3De Jábés vénei ezt mondták neki: Engedj nekünk hét nap haladékot; hadd küldjünk követeket Izráel egész területére, és ha senki sem jön segítségünkre, akkor megadjuk magunkat neked. 4Így érkeztek meg a követek Saul Gibeájába is, és elmondták a történteket a nép füle hallatára. Akkor az egész nép elkezdett hangosan sírni. 5Saul pedig éppen a mezőről jött ökrei után. Saul megkérdezte: Mi történt a néppel, hogy így sír? És elbeszélték neki Jábés polgárainak a dolgát. 6Amikor Saul meghallotta ezeket a dolgokat, megszállta az Isten lelke, és nagy haragra lobbant. 7Fogta két jármos ökrét, földarabolta azokat, és szétküldte a követek által Izráel egész területére ezzel az üzenettel: Így fognak bánni annak az ökrével is, aki nem vonul hadba Saul és Sámuel vezetésével! Ekkor az Úr rettegésbe ejtette a népet, és az egy emberként kivonult. 8Amikor számba vette őket Bezekben, Izráel fiai háromszázezren, a júdabeliek pedig harmincezren voltak. 9Akkor ezt mondták a követeknek, akik hozzájuk érkeztek: Mondjátok meg a jábés-gileádiaknak: Megszabadultok holnap, amikor már forrón tűz a nap. A követek elmentek, megvitték a hírt Jábés-Gileád polgárainak, azok pedig megörültek. 10Majd ezt üzenték Náhásnak Jábés polgárai: Holnap megadjuk magunkat nektek, és azt tehetitek velünk, amit jónak láttok. 11Másnap három seregre osztotta Saul a hadinépet, és a reggeli őrváltás idején betörtek a táborba, és vágták az ammóniakat, amíg csak a nap forrón tűzött. A megmaradtak pedig úgy szétszóródtak, hogy kettő sem maradt közülük együtt. 12Akkor ezt mondta a nép Sámuelnek: Ki mondta azt, hogy nem lesz Saul a királyunk? Adjátok ide azokat az embereket, hogy megöljük őket! 13De Saul ezt felelte: Senkit sem szabad megölni ezen a napon, mert szabadulást szerzett ma az Úr Izráelnek. 14Sámuel pedig ezt mondta a népnek: Jertek, menjünk el Gilgálba, és újítsuk meg ott a királyságot. 15És az egész nép elment Gilgálba, és királlyá választották ott Sault az Úr előtt Gilgálban. Azután békeáldozatot mutattak be az Úr előtt, és nagyon örvendezett ott Saul Izráel minden férfiával együtt.
„Óvakodjatok a hamis prófétáktól…” (Mt 7,15-23)[1] Prófétás időkben, amikor nem lehet engedni az Isten igazságából, mert a ránk bízott Krisztus ügyet adjuk fel, nélkülözhetetlen a hiteles, küldetését komolyan betöltő egyház. Ravasz László pontosan fogalmaz. A gyümölcs bizonyíték, hálaáldozat és szolgálat. A keresztyén ember jócselekedete is ezt a hármat műveli: bizonyosság Isten kiválasztó kegyelme felől, hálaadás az elvett javakért, végül az evangélium ügyének missziós szolgálata. Bármelyiket feladjuk, hamis prófétává leszünk – és díszeleghet életünk nagy koronája, valójában gyümölcstelenek vagyunk, csak árnyékot vetünk másokra, akik miattunk nem növekedhetnek. Az elburjánzott, gyümölcstelen fát előbb-utóbb kivágják (23). Ne szédítsen meg bennünket az sem, ha az Isten nevében nagy dolgokat tehettünk. Nincs olyan egyházépítés, amely ezzel dicsekedhetne! Sőt, a legnagyobb hamis prófétaság ez: Istent emlegetve a magunk dicsőségét keresni, egyházépítő eredményességünkkel dicsekedni! Pedig hányszor tesszük!
[1] Az ószövetségi próféták sokat küzdöttek a hamis prófétákkal, akik pénzért, népszerűségért, hatalomért „szolgáltak”. Ravasz László kétes egzisztenciáknak nevezi a hamis prófétákat, akik Isten szent ügyét, és az emberek befolyásolhatóságát mindig a saját maguk érdekeinek gyümölcsöztetésére használták fel. Átütő képpel értékeli őket az Úr: bárány bőrbe bújt, ragadozó farkasok ezek (15). Figyeljük az életüket; nem azt, amit mondanak és írnak, hanem az életüket. Milyen gyümölcsöket terem az életük? Tövis nem terem szőlőt, sem a bojtorján fügét (16). Hitelesek-e? A hitelesség nem tökéletesség, hanem éppen az, hogy egy emberen, minden erőtlensége, nyomorúsága, tévesztései ellenére kiábrázolódik az Úr; ahogy ez Pál életében is történt (2Korinthus 12,5-10). A „jó” fa jó gyümölcsöt terem,. Az a jó fa, amelynek gyökere mélyen a talajba hatol, ahogy a hívő, és szolgálatra elküldött ember élete mélyen Krisztus kegyelmébe kapaszkodik. Az ilyen „fa” kellő időben terem, és megérleli másokat tápláló gyümölcsét.