„...az Úr előtt nincs akadály..." 1Sám 14,1–35
16Amikor Saul megfigyelői a benjámini Gibeában meglátták, hogy a lármázó sokaság hullámzik, és ide-oda futkos, 17ezt mondta Saul a vele levő hadinépnek: Vegyétek számba, és nézzetek utána, hogy ki ment el közülünk! Amikor számba vették, kitűnt, hogy Jónátán és a fegyverhordozója nincs sehol. 18Akkor ezt mondta Saul Ahijjának: Hozasd ide az Isten ládáját! Mert az Isten ládája akkor már Izráel fiainál volt. 19Amíg azonban Saul a pappal beszélt, a lárma egyre nagyobb lett a filiszteusok táborában. Azért ezt mondta Saul a papnak: Hagyd abba! 20Ekkor hadba szólította Saul a vele levő egész hadinépet, és megkezdték a harcot, ahol már ember ember ellen harcolt, és igen nagy volt a zűrzavar. 21Azok a héberek is, akik azelőtt a filiszteusokkal tartottak, és mindenfelől velük együtt vonultak táborba, azok is Izráelhez csatlakoztak, tehát Saulhoz és Jónátánhoz. 22Amikor az Efraim hegyvidékén elrejtőzött izráeliek meghallották, hogy menekülnek a filiszteusok, ők is utánuk eredtek a harcba. 23Így szabadította meg az Úr Izráelt azon a napon. A harc azonban átterjedt Bét-Ávenen túlra. 24Az izráeliek már igen el voltak csigázva azon a napon, mert így eskette meg Saul a népet: Átkozott az az ember, aki enni merészel estig, amíg bosszút nem állok ellenségeimen! Ezért nem evett semmit a nép. 25Egyszer csak eljutottak egy erdőbe, ahol méz volt a földön. 26Amikor a hadinép az erdőbe ért, csak úgy folyt a méz, de senki sem emelte kezét a szájához, mert félt a hadinép az eskü miatt. 27Jónátán azonban nem hallotta, hogy apja megeskette a népet. Ezért kinyújtotta a kezében levő botot, és belemártotta a végét a lépes mézbe, kezével a szájához vitte, és mindjárt ragyogni kezdett a szeme. 28Ekkor megszólalt valaki a nép közül, és ezt mondta: Apád szent esküt tétetett a néppel, hogy átkozott mindenki, aki ma enni mer! Ezért olyan kimerült a nép. 29Jónátán ezt felelte: Apám bajba viszi az országot. Nézzétek csak, hogy elkezdett ragyogni a szemem, mert egy kicsit megkóstoltam ezt a mézet! 30Hát még, ha jót evett volna ma a nép az ellenségeinél talált zsákmányból! Ezért nem elég nagy a filiszteusok veresége! 31Azon a napon Mikmásztól Ajjálónig verték a filiszteusokat, és a nép nagyon kimerült. 32Ezért a zsákmányra vetette magát a nép. Fogták a juhokat, marhákat, borjakat, és a földön vágták le, és a vérrel ette a nép a húst. 33Amikor jelentették Saulnak, hogy vétkezik a nép az Úr ellen, mert vérrel együtt eszi a húst, ezt mondta: Bűnös mulasztást követtetek el! Gördítsetek ide hozzám egy nagy követ! 34Majd ezt mondta Saul: Menjetek a nép közé, és mondjátok meg nekik, hogy hozza ide mindenki az ökrét és a juhát. Itt vágjátok le, és itt egyétek meg! Akkor nem vétkeztek az Úr ellen azzal, hogy vérrel együtt eszitek a húst. Elhozta tehát az egész nép, mindenki a maga ökrét még azon az éjszakán, és ott vágták le. 35Saul ugyanis oltárt épített az Úrnak. Ez volt az első oltár, amit az Úrnak épített.
RÉ 171 MRÉ 354
„Mester, követlek…” (Mt 8,14–22) Mt 8,14–22
Jézus nem színezi ki az Ő ügyének, azaz Isten ügyének képviseletét, sőt, a lelkesen ajánlkozót lehűti (19). Ő nem reklámoz, azaz nem az előnyöket hangsúlyozza, hanem az Ő követésének komolyságáról, a nehézségekről és az áldozatokról szól. Jézus követése ebben a világban nem védettséget és melegséget jelent, hanem kiszolgáltatottságot, a kényelemről, az itteni biztos egzisztenciáról való lemondást foglalja magába. Jézus követése sokféle igazságtalanságban átélt szenvedés, mert valóban méltánytalan, hogy még az állatnak is van barlangja és fészke, Jézusnak pedig nincs (20). Követői se kiáltsanak méltányosságért és igazságért, ők különösen ne! Semmi nem történt, ha bántanak, mellőznek. Ez Jézus útja, és követőié. Jézus nem ígérte, hogy az Ő követése tömegmozgalom lesz. Egyetlen focimeccs több embert megmozgathat, mint ahányan országosan templomba járnak, minden felekezetet bele értve. Ezen ne csodálkozzunk. Érdemes önvizsgálatot tartani, hogy mit várunk Jézus követésétől? Azt azonban bizonnyal tudjuk, hogy összességében mit várhatunk Jézus Krisztustól, mert az élet teljessége minden körülmények között a miénk, már itt, és majd odaát. Ez a bizonyosság mindenhez erőt ad (Filippi 4,13). Még ahhoz is, hogy legnagyobb itteni fájdalmunk, akár legdrágább halottunk se bénítson meg (21-22), hiszen Jézus követése mindenestül az élet diadala.