„Így kötött Jónátán szövetséget Dávid házával...” 1Sám 20
1Dávid ezután elmenekült a Ráma mellett levő Nájótból. Elment, és ezt mondta Jónátánnak: Mit követtem el, mi az én bűnöm, mi az én vétkem apáddal szemben, hogy az életemre tör? 2Ő azt felelte neki: Semmiképpen sem fogsz meghalni! Hiszen nem tesz apám semmit sem, amit föl ne tárna előttem. Miért titkolná el apám előlem éppen ezt a dolgot? Az nem lehet! 3De Dávid meg is esküdött, és ezt mondta: Jól tudja apád, hogy te jóindulattal vagy hozzám, ezért azt gondolta: Ne tudja meg ezt Jónátán, mert elszomorodik. De az élő Úrra és a te életedre mondom, hogy csak egy lépés választ el a haláltól. 4Jónátán így felelt Dávidnak: Amit csak kívánsz, megteszem érted! 5Azután Dávid ezt mondta Jónátánnak: Nézd, holnap újhold lesz, és nekem az étkezésnél ott kellene ülnöm a király mellett. Engedj el engem, hadd rejtőzzem el a mezőn holnapután estig. 6Ha nagyon kérdezősködik utánam apád, ezt mondd: Engedélyt kért tőlem Dávid, hogy hazaszaladhasson a városába, Betlehembe, mert egész nemzetsége most tartja az évenkénti áldozati lakomát. 7Ha erre azt mondja, hogy jól van, akkor békében lehet szolgád. De ha nagyon megharagszik, abból megtudod, hogy gonosztettre határozta el magát. 8Maradj hűséges szolgádhoz, hiszen te kötöttél szövetséget az Úr előtt szolgáddal! De ha van bennem valami bűn, te ölj meg, miért vinnél apádhoz? 9De Jónátán ezt felelte: Semmiképpen sem! Ha biztosan megtudom, hogy elhatározta apám, hogy végrehajtja rajtad ezt a gonosztettet, akkor megmondom neked. 10Dávid megkérdezte Jónátánt: Ki mondja meg nekem, ha keményen válaszol apád? 11Jónátán így felelt Dávidnak: Jöjj, menjünk ki a mezőre! És kimentek mindketten a mezőre. 12Akkor ezt mondta Jónátán Dávidnak: Az Úrra, Izráel Istenére fogadom, hogy holnap vagy holnapután ilyenkorra kipuhatolom apámtól, jóakarattal van-e Dávid iránt; és ha nem, akkor elküldök valakit hozzád, és megüzenem neked. 13Úgy segítse meg az Úr Jónátánt most és ezután is, hogy megüzenem neked, ha apám gonoszságot tervez ellened! Akkor elengedlek, menj el békével. Legyen veled az Úr, ahogyan apámmal volt. 14Ha életben maradok, bánj velem az Úr szeretetével, de ha meghalok, 15ne vond meg soha szeretetedet az én házam népétől akkor sem, amikor az Úr kiirtja Dávid valamennyi ellenségét a föld színéről. 16Így kötött Jónátán szövetséget Dávid házával, tudva, hogy Dávid ellenségein bosszút fog állni az Úr. 17Jónátán ismét megeskette Dávidot, hogy szeretni fogja őt. Mert ő is egész lelkével szerette Dávidot. 18Azután ezt mondta neki Jónátán: Holnap újhold lesz, és kérdezősködni fognak utánad, mert a helyed üres lesz. 19Három nap múlva jöjj ide sietve, és menj arra a helyre, ahol elrejtőztél a múlt alkalommal, és tartózkodj az Ezel nevű kő mellett. 20Én pedig három nyilat lövök arra felé, mintha célba lőnék. 21És majd utánuk küldök egy gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat! Ha ezt mondom a gyermeknek: Ott vannak melletted a nyilak, szedd föl azokat! – akkor előjöhetsz, mert az élő Úrra mondom, hogy biztonságban vagy, és nincs semmi baj. 22Ha azonban ezt mondom a fiúnak: A nyilak messze előtted vannak! – akkor menj el, mert az Úr elküld téged. 23Abban a dologban pedig, amit megbeszéltünk egymással, az Úr legyen a tanú közöttünk mindörökre. 24Dávid tehát elrejtőzött a mezőn. És amikor eljött az újhold, a király asztalhoz ült, hogy egyék. 25Leült a király a székére, mint máskor, a fal mellett levő székre; vele szembe Jónátán, Saul mellé pedig Abnér ült, és Dávid helye üresen maradt. 26De Saul semmit sem szólt azon a napon, mert azt gondolta, hogy történt vele valami, ezért nem tiszta, biztosan nem tiszta. 27Az újhold után következő második napon azonban megint üres maradt Dávid helye, és akkor ezt kérdezte Saul a fiától, Jónátántól: Miért nem jött el Isai fia tegnap sem, ma sem az étkezéshez? 28Jónátán így felelt Saulnak: Engedélyt kért tőlem Dávid, hogy elmehessen Betlehembe. 29Ezt mondta ugyanis: Engedj el engem, mert áldozati lakomája van nemzetségünknek a városban, és rám parancsolt a bátyám. Azért, ha jóindulattal vagy hozzám, engedd meg, hogy elmenjek megnézni a testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához. 30Akkor haragra gerjedt Saul Jónátán ellen, és ezt mondta neki: Te romlott és engedetlen fajzat! Jól tudom, hogy te Isai fiát pártolod a magad szégyenére és anyád gyalázatára. 31Mert míg Isai fia él a földön, nem lesz belőled és a királyságodból semmi. Azért küldj érte, és hozasd ide hozzám, mert a halál fia ő! 32Jónátán azonban így válaszolt apjának, Saulnak: Miért kell meghalnia? Mit követett el? 33Erre Saul feléje dobta a lándzsáját, és át akarta vele ütni. Ekkor megértette Jónátán, hogy apja elhatározta Dávid megölését. 34Ezután fölkelt Jónátán az asztaltól izzó haraggal. Nem evett semmit az újhold második napján, mert bánkódott Dávid miatt, akit gyalázott az apja.
35Reggel azután kiment Jónátán a mezőre a Dáviddal megbeszélt időben, és egy kisgyermek volt vele. 36Ezt mondta a gyermeknek: Fuss, keresd meg a nyilakat, amelyeket kilövök! A gyermek elfutott, ő pedig úgy lőtt ki egy nyilat, hogy túlmenjen rajta. 37Amikor a gyermek arra a helyre ért, ahova Jónátán a nyilat lőtte, ezt kiáltotta a gyermek után Jónátán: Messze előtted van a nyilam! 38Még ezt is kiáltotta Jónátán a gyermeknek: Siess, fuss, meg ne állj! A gyermek fölkapta Jónátánnak a nyilát, és urához ment. 39A gyermek ugyanis semmit sem értett, csak Jónátán és Dávid értette a dolgot. 40Azután odaadta Jónátán a gyermeknek a fegyvereket, és ezt mondta neki: Eredj, vidd be a városba. 41A gyermek elment, Dávid pedig fölkelt a kő déli oldala mellől, arcával a földig hajolt, és háromszor leborult. Azután megcsókolták egymást, megsiratták egymást, míg csak Dávid erőt nem vett magán. 42Akkor ezt mondta Jónátán Dávidnak: Eredj el békességgel, mert mindketten így esküdtünk meg az Úr nevére: Az Úr legyen tanú közöttünk és utódaink között mindörökre!
35Reggel azután kiment Jónátán a mezőre a Dáviddal megbeszélt időben, és egy kisgyermek volt vele. 36Ezt mondta a gyermeknek: Fuss, keresd meg a nyilakat, amelyeket kilövök! A gyermek elfutott, ő pedig úgy lőtt ki egy nyilat, hogy túlmenjen rajta. 37Amikor a gyermek arra a helyre ért, ahova Jónátán a nyilat lőtte, ezt kiáltotta a gyermek után Jónátán: Messze előtted van a nyilam! 38Még ezt is kiáltotta Jónátán a gyermeknek: Siess, fuss, meg ne állj! A gyermek fölkapta Jónátánnak a nyilát, és urához ment. 39A gyermek ugyanis semmit sem értett, csak Jónátán és Dávid értette a dolgot. 40Azután odaadta Jónátán a gyermeknek a fegyvereket, és ezt mondta neki: Eredj, vidd be a városba. 41A gyermek elment, Dávid pedig fölkelt a kő déli oldala mellől, arcával a földig hajolt, és háromszor leborult. Azután megcsókolták egymást, megsiratták egymást, míg csak Dávid erőt nem vett magán. 42Akkor ezt mondta Jónátán Dávidnak: Eredj el békességgel, mert mindketten így esküdtünk meg az Úr nevére: Az Úr legyen tanú közöttünk és utódaink között mindörökre!
Dávid és Jónátán nemcsak barátok, hanem munkatársak, bajtársak és testvérek az Úrban (Fil 2,25). Segítik egymást. Ezért Dávid és Jónátán kitartottak egymás mellett, számon tartották és védték egymást; amikor pedig búcsúzni kellett, nem nyafogtak, hanem hittel vettek búcsút egymástól. Bárcsak mi is így tudnánk egymás testvérei lenni a keresztyénség nagy családjában, Krisztusban.
RÉ 12 MRÉ 12
„ne féljetek…” (Mt 10,29–42) Mt 10,29–42
Jézus követőinek nem kell félni (26). 1. Nem kell félni, mert nincs olyan rejtett dolog, ami ki ne derülne abból, amit Jézus Krisztus ügye érdekében elszenvedtünk. Az a kérdés csupán, hogy szenvedéseink Őérette jöttek ránk, vagy egészen más okból (26). 2. Nem kell félni, ha azt mondjuk, amit Jézus bízott ránk, és akkor mondjuk, amikor Ő erre szót adott; de joggal félünk, ha nem az Úr szavát mondjuk, hanem a magunkét (27). 3. Nem kell félni azoktól, akik Jézus Krisztusért megölhetnek. Ez a test elveszhet, de a „lélek”, azaz az ember maga nem veszhet el soha. Erre Jézus Krisztus szava, feltámadása, visszajövetele a garancia (28). Az Úr szavai a hitvalló egyházat bátorítják. Vannak hitvalló idők, és vannak olyan idők, amikor a népegyház ad stabilitást. Mind a hitvalló, mind a népegyházi időszakban ott van a Krisztus, és szentlelkes bölcsességgel kell észrevenni, mikor melyiknek van itt a rendelt ideje.[1]
[1] Most hitvalló időket készít az Úr! Tehát merítsünk erőt a mi Urunk bátorító szavaiból, de ne nézzük le a népegyházat, és ne irigykedjünk a megújuló mindenféle módon buzgó kis-közösségekre se. Akik azonban csak önös érdekeik miatt hoznak valami újat, és valójában ezért nem tradíciót követők, azoknak legnagyobb bűnük, hogy saját lelki kielégülésük érdekében szaggatják a Krisztus testét. Krisztus ügyét tőlük sem féltjük!