1A zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és megmondták, hogy Dávid a Hakíla-halmon rejtőzik a sivatagtól keletre. 2Ezért elindult Saul, és elment a Zíf-pusztába háromezer válogatott izráeli emberrel, hogy megkeresse Dávidot a Zíf-pusztában. 3Saul a Hakíla-halmon a sivatagtól keletre, az út mellett ütött tábort. Dávid is a pusztában tartózkodott. Amikor észrevette, hogy Saul utánamegy a pusztába, 4kémeket küldött ki Dávid, és megtudta, hogy csakugyan megérkezett Saul. 5Ekkor elindult Dávid, és odament arra a helyre, ahol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, ahol Saul és hadseregparancsnoka, Abnér, Nér fia feküdt. Saul ugyanis a szekértáborban feküdt, a hadinép pedig körülötte táborozott. 6Dávid megszólalt, és ezt kérdezte a hettita Ahimelektől és Abisajtól, Cerújá fiától, Jóáb testvérétől: Ki jön el velem Saul táborába? Abisaj így felelt: Én elmegyek veled. 7Dávid és Abisaj éjjel mentek a hadinép közé. Látták, hogy ott fekszik Saul, és alszik a szekértáborban, lándzsája pedig a földbe van szúrva a fejénél. Abnér és a hadinép pedig körülötte feküdt. 8Akkor ezt mondta Abisaj Dávidnak: Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz lándzsám egyetlen dobásával! Másikra már nem lesz szükség. 9Dávid azonban ezt felelte Abisajnak: Ne pusztítsd el, mert ki emelhet büntetlenül kezet az Úr fölkentjére?! 10Majd ezt mondta Dávid: Az élő Úrra mondom, hogy megveri az Úr, vagy úgy, hogy eljön halála napja, vagy úgy, hogy harcba megy, és ott vész el. 11Az Úr őrizzen meg attól, hogy kezet emeljek az Úr fölkentjére! Csak a lándzsát vedd el a feje mellől meg a vizes korsót, és menjünk! 12És elvette Dávid a lándzsát meg a vizes korsót Saul feje mellől, és elmentek. Senki sem látta, senki sem vette észre, senki sem ébredt fel, hanem mindenki aludt, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk.
Előttünk áll a legnagyobb bűn, aminek elkövetésétől az Úr őrizzen meg bennünket! Isten cselekszik, hatalmasan és irgalommal. Közben emberek gyógyulnak, változnak, reménnyel élednek. Mások, mégpedig a hivatalosan „istenközeliek” mindezt irigyen megcáfolják, tagadják. Isten cselekszik, és ők azt mondják, nem az Isten cselekszik, hanem a Sátán. Ez a Lélek káromlása! Ördögöt emelgetni, Isten cselekvését mások életében tagadni, és így tagadni, Isten cselekvését ördögien cáfolni, mások reménységét tönkretenni, mindezt irigységből. Igen, ez a Szentlélek káromlása. Ez az egy, amire nincs bocsánat, mert Isten irgalmas, üdvözítő cselekvését eleve cáfolja. Vigyázzunk, minden kegyes szűkkeblűség, közel áll ehhez a lelkülethez (31-32).