"Saul megismerte Dávid hangját, és ezt mondta: Nem a te hangod ez, Dávid fiam?"
1Sám 26,13–25
13Ezután átment Dávid a túlsó oldalra, megállt messze a hegy tetején, és nagy távolság volt köztük. 14Így kiáltott Dávid a hadinépnek és Abnérnak, Nér fiának: Abnér, nem válaszolsz? Abnér így válaszolt: Ki vagy te, hogy így kiáltozol a királynak? 15Dávid ezt felelte Abnérnak: Te vagy az az ember, akihez fogható nincsen Izráelben? Miért nem vigyáztál uradra, a királyra? Hiszen bement valaki az embereim közül, hogy elpusztítsa uradat, a királyt! 16Ezt nem jól tetted. Az élő Úrra mondom, hogy a halál fiai vagytok, mert nem őriztétek uratokat, az Úr fölkentjét! Nézd csak meg, hová lett a király lándzsája és a vizes korsó a feje mellől? 17Saul megismerte Dávid hangját, és ezt mondta: Nem a te hangod ez, Dávid fiam? Dávid így felelt: De az én hangom, uram királyom. 18Miért üldözi szolgáját az én uram? – kérdezte. Mit követtem el, és miféle gonoszság van bennem? 19Most azért hallgassa meg, uram királyom, szolgájának a szavát. Ha az Úr ingerelt föl ellenem, ő kiengesztelhető áldozattal. De ha emberek, akkor legyen rajtuk az Úr átka, mert elűztek engem, hogy ne tartozzam az Úr örökségéhez, és ezt mondták: Eredj, szolgálj más isteneknek! 20Ne hulljon azért vérem a földre az Úr színétől távol! Mert hadba vonult Izráel királya, hogy megkeressen egy árva bolhát; mint fogolymadarat, üldöz a hegyeken. 21Akkor ezt mondta Saul: Vétkeztem! Térj vissza, Dávid fiam! Nem követek el többé ellened gonoszságot, hiszen drága volt előtted az életem ezen a napon. Bizony, ostoba voltam, és igen nagyot tévedtem. 22Dávid így válaszolt: Itt van a király lándzsája. Jöjjön át egy legény, és vigye el! 23Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert az Úr a kezembe adott ma téged, de én nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére. 24Amilyen értékes volt előttem a mai napon a te életed, olyan értékes legyen az én életem is az Úr előtt, és mentsen meg engem minden nyomorúságtól. 25Akkor ezt mondta Saul Dávidnak: Légy áldott, Dávid fiam! Bármibe fogsz, véghez fogod vinni. És elment Dávid a maga útjára, Saul is visszatért a maga lakóhelyére.
Ki az, aki a hatalmas (szuverén) Istent kioktathatná üdvösség és kárhozat tekintetében (28). A Szentlélek káromlása valójában ez, másokra vonatkozóan merészelünk nyilatkozni üdvösség és kárhozat tekintetében (31-32). A hívő embernek van üdvbizonyossága! A hívő ember nem teheti, hogy nem mutat rá Istentől utált vétkekre, egyébként támogatná azokat. De a hívő ember mindig csak reménységet tükröző, bátorító szeretettel lehet jelen a világban, még akkor is, ha éppen szigorúságra van szükség; a végső döntést pedig mindig meghagyja Istennek! A valóságosan hívő ember Isten kegyelmével van tele, amelyből él. Ebből a „jóból” hoz elő mindent: „A jó ember jó kincséből hoz elő jót” (35). Aki azonban nem ezzel a kegyelemmel telített, az „szíve” teljességéből hozza elő a gonoszt, ahogy a vipera a mérgét lövelli szét (34). Amíg kárhozatot emlegetünk, valójában nem részesültünk a megváltó kegyelemben, és gonoszsággal, irigységgel csordultig teli, önző lelkünk csak gonoszt tud előhozni onnan, amely a másik üdvösségét csak kétségbe vonja. Üdvösség és kárhozat terén nagy merészség nyilatkozni, mert ezzel kapcsolatban minden szavunkról számot kell adni (37). Vigyázzunk, szavainkkal csak az evangéliumot szóljuk (36), a többi pedig Isten kiválasztó kegyelmére tartozik.