"Nem öltek meg sem kicsinyt, sem nagyot..." 1Sám 30
7Ezt mondta Dávid Ebjátár papnak, Ahimelek fiának: Hozd ide az éfódot! És Ebjátár odavitte Dávidnak az éfódot. 8Dávid pedig megkérdezte az Urat: Üldözzem-e azt a rablócsapatot? Utolérem-e őket? Ő pedig így felelt neki: Üldözd, mert biztosan utoléred, és még kiszabadíthatod őket. 9Akkor elment Dávid hatszáz emberével együtt. Amikor a Beszór-patakhoz értek, egy részük megállt. 10Dávid folytatta az üldözést négyszáz emberrel, mert kétszáz ember megállt: ezek fáradtak voltak ahhoz, hogy átkeljenek a Beszór-patakon. 11Akkor találtak a mezőn egy egyiptomi embert, és Dávidhoz vitték. Adtak neki kenyeret, hogy egyék, és megitatták vízzel. 12Adtak neki egy fügekalácsot és két szőlőkalácsot. Ő evett, és magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott. 13Dávid ezt kérdezte tőle: Kinek az embere vagy, és hova való vagy? Ő így felelt: Egyiptomi ifjú vagyok, egy amáléki ember szolgája, de elhagyott az uram, mert három napja megbetegedtem. 14Mi törtünk be a kerétiek déli vidékére meg Júda területére és Káléb déli vidékére, és mi perzseltük fel Ciklágot. 15Dávid megkérdezte tőle: Elvezetsz bennünket ahhoz a rablócsapathoz? Ő így felelt: Esküdj meg nekem az Istenre, hogy nem ölsz meg, és nem adsz át uramnak, akkor elvezetlek ahhoz a rablócsapathoz.
16El is vezette hozzájuk; azok pedig az egész vidéken elszéledve ettek, ittak, és táncoltak, mert igen nagy volt a zsákmány, amit a filiszteusok földjén és Júda földjén szereztek. 17Dávid virradattól másnap estig vágta őket, és senki sem menekült meg közülük, csak négyszáz fiatal ember, akik tevére ülve elvágtattak. 18Így mentett meg Dávid mindent, amit az amálékiak elvittek. Két feleségét is megmentette Dávid. 19Semmijük sem hiányzott a zsákmányból, sem kicsiny, sem nagy, sem fiúk, sem lányok, semmi, amit elvettek tőlük. Mindent visszaszerzett Dávid. 20A juhokat és marhákat is mind visszavette Dávid. Ezt a jószágot előtte terelték, és azt mondták: Ez Dávid zsákmánya. 21Dávid visszaérkezett ahhoz a kétszáz emberhez, akik fáradtak voltak ahhoz, hogy Dávidot kövessék, és ezért otthagyta őket a Beszór-pataknál; ezek elébe mentek Dávidnak és a vele levő népnek. Dávid odament ehhez a néphez, és békességgel köszöntötte őket. 22Akkor néhány gonosz és elvetemült ember azok közül, akik elmentek Dáviddal, így kezdett beszélni: Mivel ezek nem jöttek velünk, ne adjunk nekik a zsákmányból, amit megmentettünk, hanem mindegyiknek csak a feleségét és a gyermekeit. Vigyék el őket, és menjenek! 23Dávid azonban így felelt: Atyámfiai! Ne tegyetek ilyet azzal, amit az Úr adott nekünk! Mert ő őrzött meg bennünket, és ő adta kezünkbe a ránk támadó rablócsapatot. 24Ki hallgathatna rátok ebben a dologban? Hanem amekkora annak a része, aki elment a harcba, akkora legyen annak a része is, aki a fölszerelésnél maradt. Egyforma részt kapjanak! 25És így lett ez attól a naptól fogva azután is: rendelkezéssé és szokássá tették ezt Izráelben mindmáig. 26Amikor megérkezett Dávid Ciklágba, küldött a zsákmányból Júda véneinek, az ő barátainak, ezzel az üzenettel: Nektek szóló ajándék ez az Úr ellenségeinek a zsákmányából. 27Küldött a Bételben, Rámót-Negebben és Jattírban lakóknak, 28az Aróérban, Szifmótban és Estemóában lakóknak, 29a Rákálban, a jerahmeéliek városaiban és a kéniek városaiban lakóknak, 30a Hormában, Bór-Ásánban és Atákban lakóknak, 31a Hebrónban és mindazokon a helyeken lakóknak, ahol megfordult Dávid az embereivel.
RÉ 35 MRÉ 35
„…eljött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé…” (Mt 13,24–30) Mt 13,24–30
Joó Sándor 1968-as igehirdetését, erről a textusról, kívülről tudom. Ennek az igeszakasznak nincs ennél ihletettebb magyarázata. - 1. Honnan van ezen a világon a rossz, a gonosz (27). Ez így elméleti kérdés. A Szentírás spekulatív kérdésekre nem ad választ. Az Ige mindig csak a gyakorlati kérdésekre koncentrál: kijelenti a tényt, hogy a rossz van.[1] - 2. Nincs olyan „szántóföld” a világon ahol ne kettős magvetés történne. A búza magva mellett a konkoly magvait is elszórják, így aztán a kettő együtt növekszik, együtt zöldül (26). A legjobb szándékú emberi törekvések és gondolatok mellett is mindig ott rejtőzik, vagy éppen nyilvánvalóvá lesz annak ellentéte. Az Ige hirdetése közben ez a kettős magvetés a legintenzívebben működik. - 3. Mi, Isten szolgái szent buzgósággal szeretnénk engedélyt kérni, hogy hadd szaggassuk ki a konkolyt a búza közül (28). Erre az indulatra azonban határozott „nem” a gazda válasza (29). Ez a „nem” szólhat igaz hívő buzgóságunknak, mindent megmagyarázni, tételezni akaró teológiánknak is. - 4. Lesz majd ítélet. De várni kell az aratásig![2] Abból induljunk ki, Isten sokkal kegyelmesebb máshoz, és szigorúbb énhozzám.
[1] Példázatunk szerint éjszaka jött az ellenség (28), és konkolyt vetett a nappal elszórt búza magvai közé (24-25). Annyit tudunk még, hogy ez az ellenség, az ördög (39). De hogy az micsoda, hogy néz ki, honnan keletkezett, és miért létezhet ezen a világon (megint elméleti kérdések), ezekre nézve hiába keresünk feleletet.
[2] Ott a gazda majd megmondja az aratóknak, hogy miként történik a kaszálás (30). Ki merné tehát itt eldönteni, hogy ki a konkoly és ki a búza. Vigyázz, a búza és a konkoly, éretlenül hasonlít egymásra. Lehet, hogy a konkoly, valójában elkésett búzaszál. Meglepetések lesznek odaát!