előző nap
következő nap

" Hogy merted kezedet az Úr felkentjére emelni, és elpusztítani őt?!" 2Sám 1

1Saul halála után Dávid, aki legyőzte az amálékiakat, visszatért, és két napig Ciklágban tartózkodott. 2A harmadik napon egy férfi jött Saul táborából megszaggatott ruhában, és a feje porral volt behintve. Amint Dávidhoz ért, a földre vetette magát, és leborult előtte. 3Dávid megkérdezte tőle: Honnan jössz? Az így felelt neki: Izráel táborából menekültem el. 4Dávid ezt kérdezte tőle: Mi történt? Mondd el nekem! Ő pedig elmondta, hogy megfutamodott a hadinép a csatában, sokan elestek, és meghaltak a nép közül; meghalt Saul és a fia, Jónátán is. 5Ekkor így szólt Dávid a hírhozó legényhez: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és a fia, Jónátán? 6A hírhozó legény ezt felelte: Éppen a Gilbóa-hegyen voltam, és láttam, hogy Saul a lándzsájára támaszkodott, a hadi szekerek és a lovasok pedig feléje nyomultak. 7Ekkor hátrafordult Saul, meglátott, kiáltott nekem, én pedig ezt mondtam: Itt vagyok! 8Ki vagy? – kérdezte, és én így feleltem: Egy amáléki. 9Akkor ezt mondta nekem: Állj ide mellém és ölj meg, mert szédülés fogott el, bár még magamnál vagyok. 10Ezért melléje álltam, és megöltem, mert tudtam, hogy úgysem fogja túlélni bukását. Azután levettem fejdíszét meg karkötőjét, és elhoztam az én uramnak. 11Akkor Dávid megmarkolta a ruháját, és megszaggatta; ugyanígy a vele levő emberek is. 12Zokogva gyászoltak és böjtöltek egészen estig Saul miatt és a fia, Jónátán miatt, meg az Úr népe miatt; Izráel háza miatt, mert fegyver által hulltak el. 13Majd ezt mondta Dávid a hírhozó legénynek: Hova való vagy? Ő így felelt: Egy amáléki jövevény fia vagyok. 14És ezt kérdezte tőle Dávid: Hogy merted kezedet az Úr felkentjére emelni, és elpusztítani őt?! 15Azután odahívta Dávid az egyik legényt, és ezt mondta: Jöjj, támadj rá! Az pedig levágta, úgy hogy meghalt. 16Majd ezt mondta róla Dávid: Az általad kiontott vér szállt a fejedre, mert saját szád vallott ellened, amikor ezt mondtad: Én öltem meg az Úr felkentjét.
17Dávid ezzel a gyászénekkel siratta el Sault és fiát, Jónátánt, 18és meghagyta, hogy tanítsák meg Júda fiait is erre az íj-dalra, amely meg van írva a Jásár könyvében: 19Izráel ékessége elesett halmaidon! Ó, hogy elhullottak a hősök! 20Ne mondjátok el Gátban, ne hirdessétek Askelón utcáin, hogy ne örüljenek a filiszteusok lányai, ne vigadjanak a körülmetéletlenek lányai! 21Gilbóa-hegyei, ti áldozatot követelő mezők! Ne hulljon rátok se harmat, se eső! Mert ott érte szégyen a hősök pajzsát, Saul pajzsát nem kenik már olajjal. 22Sebesültek vérétől, hősök kövérjétől Jónátán íja nem rettent vissza, Saul kardja nem tért vissza dolgavégezetlen.23Saul és Jónátán, kik egymást szerették, éltükben kedvelték, a halálban sem váltak el. Gyorsabbak voltak a sasoknál, erősebbek az oroszlánoknál.24Izráel lányai! Sirassátok Sault, ki gyönyörű bíborba öltöztetett, ruhátokat arannyal ékesítette. 25Ó, hogy elhullottak a hősök a harcban! Jónátán halmaidon esett el! 26Elszorul a szívem, testvérem, Jónátán, oly kedves voltál nekem! Csodásabb volt a szereteted a nők szerelménél. 27Ó, hogy elhulltak a hősök, elpusztultak a harci eszközök!
A megölt Saul fejdíszével és karkötőjével mintegy „trófeával" érkező amáleki férfi elképzelése nem találkozott Dávid egyetértésével. Az az emberi gondolat kandikált ki belőle, amely bosszúról, elégtételről, versengésről, igazságról szól. Dávid egy másik igazságot képvisel: Isten könyörülő szeretetének igazságát, amely nem ítél, nem fuvalkodik fel, nem fizet gonosszal a gonoszért. Itt már Isten felkentjeként áll előttünk.

RÉ 402 MRÉ 323

„…magyarázd meg nekünk…” (Mt 13,36–43) Mt 13,36–43

A tanítványok Jézus magyarázatát kérték a példázatra. Minden Ige Krisztus Urunk magyarázatára szorul, mert mi gyarló, önző értelmezéssel nyúlunk Isten szavához is. Urunk, adj magyarázatot, de Te add, ha emberi eszközökön keresztül adod is! Ne engedd, hogy hamis magyarázattal félre vezessenek bennünket (1-3). Jézus az ítélet felől magyarázza ezt a példázatot. (40): az Emberfia összegyűjt mindenkit, aki gonoszságot cselekedett, és a tüzes, kénköves tóba dobja őket, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás (41-42). Az igazak azonban fénylenek (43). A kegyelem éppen az, a maga felfoghatatlanságában, hogy noha gonoszt cselekedtünk mi is, és mégis igaznak tart bennünket az Úr. A kegyelmet nyert ember szíve azonban csak könyörögni tud azért, hogy másoknak se legyen sírás és fogcsikorgatás.