19Ahimaac, Cádók fia ezt mondta: Elfutok, és megviszem az örömhírt a királynak, hogy igazságot szolgáltatott neki ellenségeivel szemben az Úr. 20De Jóáb ezt mondta neki: Ne légy te ma hírvivő, majd máskor vihetsz örömhírt. Ma nem örömhírt vinnél, hiszen meghalt a király fia! 21Egy etióp embernek azonban ezt parancsolta Jóáb: Menj, jelentsd a királynak, amit láttál! Az etióp ember leborult Jóáb előtt, azután futásnak eredt. 22Ahimaac, Cádók fia megint ezt mondta Jóábnak: Bármi történjék is, elfutok én is az etióp után! De Jóáb ezt felelte: Miért futnál éppen te, fiam? Nem örömhír ez, amelyért jutalmat kapnál. 23Bármi történjék is – mondta –, elfutok! Erre azt mondta neki Jóáb: Hát fuss! Futásnak eredt tehát Ahimaac a kikkári úton, és megelőzte az etiópot. 24Dávid ott ült a két kapu között, az őrálló pedig fölment a kapu tetejére a bástyára, és amikor körülnézett, látta, hogy egy ember fut egyedül. 25Az őr lekiáltott, és jelentette ezt a királynak. A király ezt mondta: Ha egyedül van, örömhírt hoz. Közben az ember egyre közelebb jött. 26Azután meglátott az őr egy másik futó embert is, ezért lekiáltott az őr a kapuba, és ezt mondta: Jön egy másik egyedül futó ember is! A király ezt mondta: Az is örömhírt hoz. 27Majd ezt mondta az őr: Az elsőnek a futását olyannak látom, mintha Ahimaac, Cádók fia futna. Akkor ezt mondta a király: Jó ember ő, és jó hírt hoz. 28Ahimaac ezt kiáltotta a királynak: Békesség! Azután leborult a király elé arccal a földre, és ezt mondta: Áldott az Úr, a te Istened! Kezedbe adta azokat az embereket, akik kezet emeltek az én uramra, királyomra. 29De a király ezt kérdezte: Épségben van-e Absolon fiam? Ahimaac így felelt: Láttam egy nagy tömeget, de Jóáb elküldte a király egyik szolgáját meg a te szolgádat is, ezért nem tudom, mi történt. 30A király azt mondta: Eredj odébb, állj félre! Ő tehát odébbment, és félreállt. 31Közben megérkezett az etióp ember is, és így szólt: Jó hírt küldenek, uram, királyom! Igazságot szolgáltatott ma neked az Úr mindazokkal szemben, akik fölkeltek ellened. 32De a király ezt kérdezte az etióptól: Épségben van-e Absolon fiam? Az etióp így felelt: Úgy járjanak az én uram, királyom ellenségei, és mindazok, akik a vesztedre törnek, mint az a fiú!
„…az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedik azokat…” (Mt 21,1–11)
Mt 21,1–11
A szamárra és csikójára az Úrnak van szüksége, amire pedig az Úrnak van szüksége, azt azonnal el kell engedni és át kell adni neki (3). Baj, hogy meg akarjuk tartani magunknak azt, amire az Úrnak van szüksége, vagy nem azonnal, hanem késlekedve akarjuk azt az Úr rendelkezésére bocsátani. Pedig a legkisebb dolog is akkor lesz áldássá az életünkben, ha azzal a király Krisztus rendelkezik, és legfeljebb sáfárkodásra vissza adja nekünk (5). Amit pedig, itt e földön, végleg elvesz, azt ne akarjuk visszakérni. Uram, micsoda megtiszteltetés, hogy szükséged van az időmre, tehetségemre, pénzemre, szeretteimre, dolgaimra, apróságaimra, még a szamaraimra is. Segíts meg, a „hozsánna” ugyanis ezt a könyörgést jelenti, hogy át tudjuk adni az egész életünket Neked! Légy életünk Ura, Királya! Aki mindent átadott, az Úr védelmét is az élvezi, egészen az örök életig.[1] Elengedni, átadni, az Úrnak átadni, azonnal átadni, majd így visszakapni; nincs ennél nehezebb, nincs ennél szebb!
[1] Nem ünnepelni kell Őt, látványosan (7-8), hanem elengedni dolgainkat, és átadni Őneki. Igazából nem neki van szüksége arra, hogy átadjuk „szamarainkat”, hanem nekünk van szükségünk arra, hogy megszabaduljunk minden önzéstől, és a király Krisztustól kapjunk vissza mindent!