előző nap
következő nap

"(...)dehogy akarom elpusztítani és lerombolni! Nem erről van szó, hanem arról, hogy egy ember az Efraim hegyéről, név szerint Seba, Bikri fia, kezet emelt Dávid királyra." 2Sám 20

1Akadt ott egy elvetemült ember, név szerint Seba, egy benjámini embernek, Bikrinek a fia. Ez belefújt a kürtjébe, és kihirdette: Nincs semmi közünk Dávidhoz, semmi örökségünk Isai fiával! Sátrába térjen minden izráeli! 2Ekkor Sebához, Bikri fiához pártolt Dávidtól minden izráeli. De a júdaiak hűségesen követték királyukat a Jordántól Jeruzsálemig. 3Amikor Dávid megérkezett jeruzsálemi palotájába, előhívatta másodrangú feleségeit, azt a tíz asszonyt, akiket otthon hagyott a király a palota őrzésére. Ezeket házi őrizetbe vetette, és gondoskodott róluk, de nem ment be hozzájuk. Haláluk napjáig elkülönítve maradtak, és úgy éltek, mintha özvegyek lettek volna. 4Azután ezt parancsolta a király Amászának: Szólítsd fegyverbe a júdaiakat három nap alatt, és légy készen magad is! 5El is ment Amászá, hogy fegyverbe szólítsa Júdát, de nem tudta azt végrehajtani a kijelölt határidőre. 6Akkor ezt mondta a király Abisajnak: Ez a Seba, Bikri fia még Absolonnál is nagyobb bajt hozhat ránk. Vedd magad mellé urad szolgáit, és üldözd őt, még mielőtt erős városokat talál, és elmenekül előlünk! 7Kivonultak tehát vele Jóáb emberei, a kerétiek, a pelétiek és a testőrök mind. Kivonultak Jeruzsálemből, hogy üldözzék Sebát, Bikri fiát. 8Amikor ahhoz a nagy kőhöz érkeztek, amely Gibeónnál van, eléjük jött Amászá. Jóábnak a ruhája alatt páncél volt, és arra kardot kötött, hüvelyestül a csípőjére erősítve, úgyhogy az onnan könnyen kihúzható volt. 9Jóáb megkérdezte Amászát: Hogy vagy, testvérem? Azután Jóáb megfogta jobb kezével Amászának a szakállát, hogy megcsókolja. 10Amászá nem is ügyelt a kardra, amely Jóáb kezében volt. Az pedig a hasába döfte, és kiontotta belét a földre. Nem kellett megismételnie, mert meghalt. Azután Jóáb és testvére, Abisaj tovább üldözték Sebát, Bikri fiát. 11Jóáb egyik embere pedig odaállt Amászá mellé, és ezt kiáltotta: Aki szereti Jóábot és Dávidot, kövesse Jóábot! 12Amászá vérbe fagyva feküdt ott az országút közepén. Amikor az az ember látta, hogy az egész nép megáll ott, félrehúzta Amászát az útról a mezőre, és rádobott egy ruhát, mert látta, hogy mindenki megáll, aki odaér. 13Miután elvitték az országútról, mindenki Jóáb után vonult, hogy üldözzék Sebát, Bikri fiát. 14Seba átvonult Izráel minden törzsén Ábél-Bét-Maakáig. A bikriek mind összegyűltek, és követték őt. 15De utolérték és körülzárták Ábél-Bét-Maakában, és sáncot emeltek a város ellen, a bástyával szemben. Az egész nép, amely Jóábbal volt, rombolta a várfalat, hogy ledöntse. 16Akkor egy okos asszony így kiáltott ki a városból: Hallgassatok ide! Hallgassatok ide! Mondjátok meg Jóábnak, hogy jöjjön ide, hadd beszéljek vele! 17Amikor ő odament hozzá, megkérdezte az asszony: Te vagy Jóáb? Én vagyok – felelte. Az asszony ezt mondta neki: Hallgasd meg szolgálóleányod szavát! Ő így felelt: Hallgatom. 18Az asszony ezt mondta: Hajdanában így szoktak beszélni: Ábélben kérjetek tanácsot, akkor célhoz értek! 19Én Izráel egyik békeszerető városa vagyok, te pedig meg akarsz ölni egy izráeli várost, egy anyát? Miért akarod elpusztítani az Úr örökségét? 20Jóáb így válaszolt: Dehogy akarom, dehogy akarom elpusztítani és lerombolni! 21Nem erről van szó, hanem arról, hogy egy ember az Efraim hegyéről, név szerint Seba, Bikri fia, kezet emelt Dávid királyra. Csak őt magát adjátok ki, és akkor elvonulok a város alól. Az asszony ezt felelte Jóábnak: Mindjárt kidobjuk neked a fejét a várfalon! 22Az asszony bölcsen eljárt az egész népnél, fejét vétette Sebának, Bikri fiának, és kidobták azt Jóábnak. Jóáb pedig megfúvatta a kürtöt, és szétoszlottak a város alól, mindenki a maga lakóhelyére. Jóáb is visszatért Jeruzsálembe a királyhoz. 23Jóáb Izráel egész seregének az élén állt. Benájá, Jójádá fia volt a kerétiek és a pelétiek parancsnoka. 24Adórám a kényszermunkák felügyelője, Jósáfát, Ahilúd fia pedig a főtanácsadó volt. 25Sejá kancellár, Cádók és Ebjátár pedig papok voltak. 26A jáírí Írá is Dávid papja volt.
Jóáb gondoskodik arról, hogy továbbra is megkerülhetetlen embere maradjon Dávidnak. Cselszövésben, orgyilkosságban és horrorisztikus elemekben bővelkedik ez a történet, amelynek egyik tanulsága, hogy a politika sosem volt gyerekjáték és leányregény. Az erősebb mindig is legyőzte a gyengébbet – ahogy ma is. Dávid csendes beletörődése csak a látszat. Az ítélet Jóáb felett már kimondatott, csupán a megfelelő pillanat kell hozzá (vö. 1Kir 2,5–6).

RÉ 53 MRÉ 53

„Ki teljesítette a kettő közül az atya akaratát?” (Mt 21,23–32) Mt 21,23–32

„Ki teljesítette a kettő közül az atya akaratát?” (Mt 21,23-32)[1] Valójában egyik fiú sem teljesítette maradéktalanul az Atya akaratát. Az első fiú mintagyermeknek látszik, mert atyja szavára tétovázás nélkül rávágja az engedelmes, elvárt feleletet. Nyíltan nem száll szembe apjával, kegyes, Atyja kedvében járó; ám a valóságban nem cselekszi az Atya akaratát. A szó, ha tett nem követi, semmit nem ér. A tett mellé azonban előbb-utóbb nélkülözhetetlen a hitvalló, tanító szó, az Ige. A második fiú abban engedetlen, hogy megszomorította apját, hiszen nyíltan szembeszállt vele, nemet mondott neki. Valószínűleg egy darabig járta a maga útját. Később, de nem elkésve, azonban meggondolta magát, megtért és mégis „elment a szőlőbe", dolgozott, talán keményebben is, hogy valamit a mulasztásából is pótoljon. Mindkét fiúnak megtérésre volt szüksége, hogy aztán az Úr kegyelméből az Ő útján járhassanak.


[1] Jézus példázatában egy ember megkérte két fiát, hogy menjenek dolgozni a szőlőjébe. Az egyik fiú azt mondta, hogy elmegy és dolgozik, de soha nem fogott bele (29). A másik azonban, azt mondta, hogy nem megy, később azonban meggondolta magát és elment (30). Ki teljesítette a kettő közül az Atya akaratát? (31) Ez a kérdés a jézusi példázat fő kérdése.