előző nap
következő nap

„Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé” Jóel 2,18–27

18Szánalomra indult az Úr országa iránt, és könyörült népén. 19Így szól népéhez az Úr: Most már adok nektek gabonát, mustot és olajat, hogy jóllakjatok vele. Nem engedem többé, hogy gyalázzanak titeket a pogányok. 20Messze űzöm tőletek az északi ellenséget. Sivár és puszta földre űzöm el őket, elejét a keleti tengerbe, végét pedig a nyugati tengerbe. Fölszáll a bűze, fölszáll hullaszaga, bármily nagy pusztítást vitt is véghez. 21Ne félj, termőföld! Vigadj és örülj, mert az Úr nagy tetteket vitt véghez. 22Ne féljetek, mezei vadak, mert kizöldülnek a puszta legelői, mert a fák gyümölcsöt hoznak, a fügefa és szőlő gazdagon terem. 23Sion fiai, vigadjatok és örüljetek, mert Istenetek, az Úr megadta nektek a szükséges esőt, záport hullat rátok ősszel és tavasszal, mint régen. 24Megtelnek majd a szérűk gabonával, bőven ömlik a sajtókból a must és az olaj. 25Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem. 26Ehettek majd jóllakásig, és dicséritek az Úrnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek. Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé. 27Akkor megtudjátok, hogy én Izráellel vagyok, és hogy én, az Úr, vagyok a ti Istenetek, senki más! Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé.
Az imádkozó, irgalmat nyert nép körül helyre állt a rend minden szinten. A pusztában szenvedő, kiégett lelkű ember Isten felé elindulva Édent választotta úti célként. Nincsenek könnyű helyzetben. Elviselhetetlenül nehéz vállalni a bűnöket, beismerni a vétkeket, és szembenézni a tévedésekkel. A csalás, a hazugság és minden hamisság kitartóan kísér és könyörtelenül kísért. A szégyen a legsúlyosabb terheink egyike. Lélekgyógyító számunkra a mai vigasztalás.

RÉ 33 MRÉ 33

(Mt 23,37–24,2) Mt 23,37–24,2

„..ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit…” (Mt 23,37-24,2)[1]  Ma is sír az Úr: ma nem megöljük, hanem a megszólalás előtt elnémítjuk a prófétákat. Olyan inger és hangzavarrá tettük az életünket, amelyben minden szól, éppen ezért nem szólalhat meg semmi, közel vannak egymáshoz „világok” és mégis közöttünk a roppant jeges űr lakik.
Pedig Isten ma is olyan, mint a tyúk, amely szárnya alá gyűjti kiscsibéit (37). Gyönyörű kép, boldog, aki megadhatja magát ennek az oltalmazó, üdvösséges védelemnek.
Ha az élő, egyetlen Istent kizárjuk, előbb-utóbb nem marad itt kő kövön, sem a templomból, sem a városból. Nem marad más, csak jeges torlaszok. Ennek jeleit pedig már látjuk (24,2). Urunk, ne hagyj elveszni! Urunk, hadd mondhassuk előtted, áldott vagy, aki jössz (39), jöjj! (Jelenések 22,20)
Nemes Nagy Ágnes írja: „Belém fagy lassan a világ, mint téli tóba nádbugák, kis torlaszokban ott ragad egy kép, egy ág, egy égdarab. Ha hinnék benned, hallgatag széttárnád meleg tenyered, s az két kis Napként sütne fönn a tél felett, a tó felett, hasadna jég, mozdulna hab”. Jöjj, szólj, hívj Urunk, törd meg a jeget.


[1] Jézus sír Jeruzsálem felett! Miért? Mert megöli, megkövezi azokat, akiket az Úr küldött, mentő szeretettel küldött, népe összegyűjtéséért küldött (37).