előző nap következő nap

„De én most rád támadok – így szól a Seregek Ura...” Náh 2

1Jön már a hegyeken az örömhírt hozó, aki békességet hirdet! Ünnepeld, Júda, ünnepeidet, teljesítsd fogadalmaidat, mert nem gázol át rajtad többé a pusztító, teljesen megsemmisült! 2Ostromló vonul ellened, Ninive! Őrizd az erődöt, figyeld az utat, öltözz fegyverbe, szedd össze minden erődet! 3Visszaadja az Úr Jákób méltóságát, Izráel méltóságát, bár rablók rabolták ki őket, levagdalták ágaikat.
4A vitézek pajzsa vörös, a katonák ruhája bíborszínű. A harci kocsik acélosan csillognak, amikor harcra készülnek, és fenyegetve rázzák a lándzsákat. 5Harci kocsik robognak az utcákon, fel-alá száguldoznak a tereken, ragyognak, mint a fáklyák, cikáznak, mint a villámok. 6Felriadnak a parancsnokok, hanyatt-homlok rohannak, sietnek a várfalakra, de már áll az ostrom. 7A folyam felőli kapuk föltárultak, a palota rémületbe esik. 8A királynőt fogolyként hurcolják el, szolgálói keseregnek, mint nyögő galambok, és mellüket verik. 9Úgy járt Ninive, mint egy víztároló, melynek vize elfolyt. Álljatok meg, álljatok meg! – kiáltják, de senki sem fordul vissza. 10Raboljatok ezüstöt, raboljatok aranyat! Határtalan sok a kincs, tömegével van mindenféle drága holmi! 11Dúlás, pusztulás, felfordulás! Megdermed a szív, reszketnek a térdek, meggörnyed minden derék, minden arc elsápad. 12Hová lett az oroszlánok tanyája, az oroszlánkölykök barlangja, ahová járni szokott az anyaoroszlán meg a kölyke, és senki sem merte fölriasztani?! 13Az oroszlán bőven szerzett zsákmányt kölykeinek, és öldökölt nőstényeinek, megtöltötte barlangjait zsákmánnyal, tanyáit pedig prédával. 14De én most rád támadok – így szól a Seregek Ura –, és porrá égetem harci kocsijaidat! Oroszlánkölykeidet fegyver emészti meg, véget vetek zsákmányolásodnak a földön, és nem hallatszik többé követeid szava.
Aki nem törődik Isten akaratával, hanem csak saját magának harácsol, azt az embert semmi nem menti meg. Hiába a legyőzhetetlen had sereg, a bevehetetlen várfalak, az Úr azokat is elpusztítja, s az ott felhalmozott kincseket másnak adja. Az Asszíriát szimbolizáló oroszlán, akitől mindenki félt, már a saját barlangjában sincs biz tonságban! Hozzánk is elküldte az Úr az örömhírt hozót. Várjuk az ünnepet, Isten végső győzelmét, mert tudjuk: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" (Róm 8,31).

RÉ 30 MRÉ 30

„…te vagy a Krisztus, az Isten Fia?” (Mt 26,57–68) Mt 26,57–68

(63) „…te vagy a Krisztus, az Isten Fia?” (Máté 26,57-68) A vád: Jézus az Isten Fiának mondta magát. Úgy lépett fel, mint Úr, akivel lényegi dolgokban nem lehetett vitatkozni, de aki számos jelben mutatta meg, látható módon isteni hatalmát. Most ez a hatalom abban lett láthatóvá, hogy noha leköpik, megalázzák, kigúnyolják, bottal verik (66-68), mégsem lesz indulatos, tűr, mert Ő tudja mindennek mennyei célját. Micsoda hatalom: Ő valóban az Isten Fia. Ahogy a Nagytanács ezen botránkozott meg (63), ma is ez a botránykő: Ő Isten Fia? Mint példaadó, követésre méltó embert kétség nélkül sokan tiszteljük Őt, de mint Isten Fiát? Pedig mit segít rajtunk, ha Ő csak egy nagy ember? Volt és van „nagy” emberből sok, de a halál és a bűn hatalmát nem képes megoldani egyik sem, csak az Úr! Sőt, mindegyik „nagyról” kiderül előbb-utóbb sokféle gyarlóság (vagy kiderülhetne, csak mivel szeretjük a „mítoszokat”, elhallgatjuk ezeket). Egyedül Jézus Krisztus maradt makulátlan! Ő valóban Isten Fia, Megváltó!