előző nap
következő nap

„Mikor hagytok már fel a szavakkal?" Jób 18

1Megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta:
2Mikor hagytok már fel a szavakkal? Gondolkozzatok, és aztán beszéljünk!
3Miért tartasz bennünket állatnak, és miért nézel ostobának?
4Ha magadat marcangolod haragodban, talán elpusztul miattad a föld, és elmozdul helyéről a kőszikla?
5Sőt, a bűnösök világossága kialszik, tüzük lángja nem fénylik.
6A világosság elsötétedik sátrában, mécsese kialszik mellette.
7Erőteljes léptei megrövidülnek, saját tanácsa buktatja el.
8Mert lába hálóba bonyolódik, és kelepcébe kerül.
9Sarkát csapda ragadja meg, és hurok feszül rá.
10Kötél van elrejtve számára a földön, és csapda van ösvényén.
11Körös-körül félelmek rémítik, és kergetik lépten-nyomon.
12Éhesen vár rá a nyomorúság, és kész a veszedelem, hogy elbuktassa.
13Darabonként rágja le a bőrét, darabonként rágja a halál kezdete.
14El kell szakadnia biztonságos sátrától, és oda kell lépnie a borzalmak királya elé.
15Sátrában nem az övéi laknak, lakóhelyére kénkövet szórnak.
16Alul elszáradnak gyökerei, és felül lefonnyad az ága.
17Emlékezete eltűnik a földről, és nem emlegetik nevét az utcán.
18Világosságból sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elűzik.
19Utódja és sarjadéka nem lesz népe között, senkije sem marad lakóhelyén.
20Végnapján elszörnyednek a nyugaton lakók, és iszonyat fogja el a keleten lakókat.
21Bizony, így jár az álnokok hajléka, annak lakóhelye, aki nem akar Istenről tudni.

„Mikor hagytok már fel a szavakkal?" (2). Hitelesek és őszinték-e a szavaink? Összhangban van-e beszédünk az életünkkel? Valakinek ezt mondták: „Olyan hangosak a cselekedeteid, hogy nem hallom, amit mondasz!" Igaz, hogy tanulnunk kell hallgatni, de „megvan az ideje a beszédnek" is (Préd 3,7). Vigyázzunk, hogy hallgatásunk együtt érző meghallgatás legyen, és ne a Krisztusról való bizonyságtétel elhallgatása.

RÉ 342, MRÉ 215

„Az üdvösség…” (Jelenések 7,9-17) Jelenések 7,9-17

(9) „Az üdvösség…” (Jelenések 7,9-17) Mit tudunk meg itt az üdvözültekről? – 1. Ne legyünk szűkkeblűek, hiszen megszámlálhatatlanul sokan vannak az üdvözültek, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; megtisztultan, fehér ruhában és győztesen álltak ott (9). – 2. Az üdvözültek győztesek. Ez a győzelem az Istené, amit Krisztusban hozott el, ezért ez a győzelem nem a másik feletti győzelem, hanem a halál feletti győzelem; nem az ő győzelmük, hanem nekik ajándékozott győzelem. Az üdvözültek, hálaadó kiáltásukkal elismerik ezt, örvendeznek efelett, és nincs a szívükben bosszúvágy (10). – 3. Az üdvözültek bekapcsolódnak a mennyei istentiszteletbe, amely imádja az Istent. Leborulva elismerik, hogy minden az Istené (11-12). Ez a leborulás az emberi élet legnagyobb „kielégülése”; odaát ez már boldog tapasztalattá lesz. Az ember nyomorúsága éppen abban van, hogy minden más előtt leborulva keresi a kiteljesedést, és csak nő az űr és a baj. Ezzel nem becsülünk le semmit, ami itt „jó”, de belátjuk, hogy itt semmi sem maradéktalan, csak pótszer, ahhoz képest, amit az Isten adhat (16-17).* Nagypénteken megnyílt az ajtó az üdvösségre!

 

* – 4. Az üdvözültek nem kiérdemelték az üdvösséget, de üdvösségüknek már a földön látható gyümölcse volt az, hogy szenvedést vállaltak; nem azzal, hogy elhordozták az emberlét mindenkire vonatkozó kínját; hanem ennél többet vállaltak, az Úr Igéjéért (14). Odaát mind az emberlét testi-lelki kínjai, mind az Úr Igéjéért vállalt szenvedések megszűnnek (16-17).