„A házamban élők... idegennek tartanak..." Jób 19,1–20
2Meddig kínozzátok még lelkemet, meddig akartok még szavaitokkal összetörni?
3Már tízszer is gyaláztatok engem. Nem szégyellitek, hogy így gyötörtök?
4Ha valóban tévedtem is, énrajtam marad a tévedésem.
5Ha valóban fölém akartok kerekedni, és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot,
6akkor pedig tudjátok meg, hogy Isten nyomorított meg, és ő kerített hálójába engem.
7Ha erőszak miatt kiáltozom, nem kapok választ. Segítségért kiáltok, de nem véd a törvény.
8Eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább, ösvényeimre sötétséget borított.
9Dicsőségemtől megfosztott, levette fejemről a koronát.
10Kitépte reménységemet, mint valami fát, letördelt körös-körül: tönkrementem.
11Fellángolt ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem.
12Együtt támadtak csapatai, utat törtek ellenem, tábort vertek sátram körül.
13Rokonaimat eltávolította mellőlem, ismerőseim egészen elidegenedtek tőlem.
14Szomszédaim elhagytak, ismerőseim elfelejtettek.
15A házamban élők és szolgálóim idegennek tartanak, rám sem ismernek többé.
16Szolgámnak kiáltok, de nem válaszol, még ha könyörgök is neki.
17Feleségem undorodik leheletemtől, testvéreim iszonyodnak tőlem.
18Még a kisgyermekek is megvetnek, ha föl akarok kelni, kicsúfolnak.
19Utál minden bizalmas barátom. Akiket szerettem, ellenem fordultak.
20Bőröm és húsom a csontomhoz tapad, csak a fogam húsa maradt meg.
„A házamban élők... idegennek tartanak..." (15). Kimondhatjuk, hogy nincs közöttünk, aki annyit szenvedett volna, mint Jób. Gazdagok vagyunk, ha meglátjuk azt, amiért szenvedéseink időszakában is hálát tudunk adni. Jób helyzete és kora is már a Megváltóért kiált. Gazdag vagyok, ha meg tudom köszönni Jézusnak, hogy helyettem szenvedte el a kereszthalált, s így nekem már nem kell felkiáltanom: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"(Mt 27,46).
RÉ 343, MRÉ 225
„…a hét angyal pedig…felkészült, hogy trombitáljon…” (Jelenések 8,1-6) Jelenések 8,1-6
(6) „…a hét angyal pedig…felkészült, hogy trombitáljon…” (Jelenések 8,1-6) Gondoljunk bele, mennyi tévesztés terheli az életünket, sőt a cél rossz, amire ráirányítjuk az életünket. Ez a bűn: céltévesztés; amelyből „halálos feszültségek” fakadnak. Az utolsó pecsét feltörésével megkezdődik a helyéről kimozdult világ megítélése. Isten ítélete azonban több annál, mint hogy megítéli a bűnt. Az ítélet valójában a világ Isten akarata szerinti helyreállítása, hogy végre újra érvényesüljön az Isten életet adó igazsága. Ezt az ítéletet imádságos csend előzi meg (1). Jó illatú füstként száll az Úrhoz a szentek imádsága (Zsoltárok 141,2). Ezt ne felejtsük el: az ítéletet a mennyben imádság előzte meg; a kificamodott embervilágért való imádság (3-4). Amikor a kificamodott végtagot helyrerántják, az fáj. Vannak olyan „romos házak”, ahol a régit alapig el kell takarítani, hogy felépülhessen az új. Erről van itt szó (5). Isten ítéletében ott van a kegyelme. Nagypéntek és húsvét így tartoznak össze, a kereszthalált követte a feltámadás. Trombitálj Uram (6), hogy összetörjön a régi és feltámadjon az új! Felfoghatatlan ítéleted és kegyelmed: a te Fiad tört össze, hogy mi gyógyulhassunk (Ézsaiás 53,6).