"Bár tudnám, hogy hol találom Istent!" Jób 23
2Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat.
3Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig,
4eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással,
5hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem:
6teljes erővel perel-e majd velem, vagy pedig csak figyel rám?
7Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám.
8De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre.
9Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom.
10Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.
11Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla.
12Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait.
13Mert ő ugyanaz marad. Ki változtathatná meg? Véghezviszi, amit lelke kíván.
14Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni.
15Ezért megrettenek színe előtt, ha csak rá gondolok is, rettegek tőle.
16Mert Isten csüggesztette el szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.
17Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt.
A türelmes, Isten akaratát alázatosan elfogadó Jóbot barátainak téves lelkigondozása sodorta a lázadozás határára. Azt akarták neki bebizonyítani, hogy valamilyen bűne miatt szenved. A bevezető fejezetekből tudjuk, hogy ez nem igaz. Ezért szeretné Jób, hogy megjelenjen neki Isten, és bizonyítsa igazát. Isten hallgatása néha valóban próbára teszi hitünket. Ilyenkor jó tudnunk, hogy Isten egy pillanatra magát Jézust is elhagyta, amikor értünk szenvedett (Mt 27,46).
RÉ 349, MRÉ 234
„Az én két tanúmnak megadatott…” (Jelenések 11,1-14) Jelenések 11,1-14
(3) „Az én két tanúmnak megadatott…” (Jelenések 11,1-14) A két tanú az egyház bizonyságtevő szolgálatának kifejezője (3). Ketten vannak,* mert az egyház szolgálata mindig közösségi szolgálat; ezért az egyházban egymásnak testvérei vagyunk, egymást támogatjuk, egymást kiegészítjük, mert jobban boldogul kettő, mint egy (Prédikátor 4,9-12). A tanúskodás is mindig legalább két tanú vallomásával hiteles (2Korinthus 13,1). A két tanú 1260 napig prédikál (3). Ez a szám a Jelenések könyvében a Krisztus mennybemenetele és visszajövetele közötti időszakot jelenti. A két tanú szolgálata csak „zsákruhában” lehetséges, alázattal, bűnbánattal (3). A tanúság lényege (3-4) a prófétálás, azaz Isten akaratának mindenkori hűséges képviselete a világban, mert csak ebből fakad áldás (áldás olaja) és utat mutató világosság (gyertya). A tanúság az elhajlott, nyilvánvaló bűnökkel terhelt világban rámutat arra, ami rossz, ezt figyelmeztető hatalommal teszi.** Ez a tanúság szenvedést és halált is vállal, de nem alkuszik (5-10). Krisztus követése, az Ő evangéliumáról való tanúság, bizonyos időszakokban csak ilyen határozott és bátor lehet, de még ekkor is csak az evangélium örömét és szelídségét képviselheti, azaz soha nem lehet agresszív (11-13). Nem a világot, minket mér meg az Isten, ilyenek vagyunk-e? (1)
* Ketten vannak, mert az egyház szolgálata mindig közösségi szolgálat, soha nem magánügy; ezért az egyházban egymás hite által épülünk, egymásnak testvérei vagyunk, egymást szeretjük és támogatjuk, egymást kiegészítjük, mert jobban boldogul kettő, mint egy (Prédikátor 4,9-12). A tanúskodás is mindig legalább két tanú vallomásával hiteles (2Korinthus 13,1).
** Ezt a prófétai tanúság olyan, mint Illésé, aki bezárta az eget és nem adatott eső (1Királyok 17,1), vagy Mózesé, aki a vizeket vérré változtatta (2Mózes 7,17-19).