„...az ő útján maradok, nem térek le róla..." Jób 24,1–17
2Határokat mozdítanak el, nyájakat rabolnak el, és legeltetik.
3Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét zálogul elveszik.
4Lekergetik az útról a szegényeket, meg kell lapulnia az ország minden nyomorultjának.
5Olyanok, mint vadszamarak a pusztában: kimennek, hogy munkájukkal harapnivalót keressenek, mert a pusztaság ad kenyeret gyermekeinek.
6A bűnösök mezején szereznek takarmányt, és az ő szőlőjükben szedegetnek.
7Mezítelenül hálnak, ruhátlanul, még hidegben sincs takarójuk.
8Zivatar áztatja őket a hegyekben, sziklába kapaszkodnak, ha nincs menedékhelyük.
9Letépik az emlőről az árvát, és zálogul viszik el a szegénytől.
10Mezítelenül járnak, ruhátlanul, és éhezve hordják a kévét.
11Mások házában ütnek olajat, taposnak a borsajtókban, mégis szomjaznak.
12A városban haldoklók nyögnek, megsebzettek kiáltanak segítségért, de Isten nem törődik ezzel.
13Vannak, akik ellenségei a világosságnak, nem ismerik útjait, nem maradnak ösvényein.
14Virradat előtt kel föl a gyilkos, hogy megölje a nyomorultat és a szegényt; a tolvaj pedig éjjel.
15A parázna szeme az alkonyatot lesi: Senki szeme ne vegyen észre – gondolja –, és leplet borít az arcára.
16Sötétben törnek be a házakba, nappal bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról.
17Mert mindnyájuknak a sűrű sötétség a reggelük, hiszen megszokták a rémítő, sűrű sötétséget.
Bűn alá rekesztett világban élünk, sok nyomorúság közepette (1–4). A szegénység és gazdagság nem az érdemek szerint oszlik el (5–12). A gonoszok látszólag szabadon garázdálkodhatnak (13–17). Egy vigasztalást épp az imént mondott ki Jób: „Csak ő tudja, milyen úton járok..." (23,10), tehát Isten a látszat ellenére is számon tartja a dolgokat. Kimondta azt is, hogy ilyen helyzetben mi az Isten emberének a magatartásmódja: „...az ő útján maradok, nem térek le róla..." (23,11).
RÉ 350, MRÉ 231
„A világ uralma a mi Urunké…” (Jelenések 11,15-19) Jelenések 11,15-19
(15) „A világ uralma a mi Urunké…” (Jelenések 11,15-19) Eljön az idő, amikor mindenki előtt nyilvánvalóvá lesz, hogy ki az Úr ezen a világon. A hetedik trombitaszó ezt hirdeti meg, lehull a lepel. Krisztus uralma alatt élhetünk, ezért nem kell komolyan venni a sok ideiglenes trónkövetelőt. Nincs nagyobb erőforrás ennél a bizonyosságnál: Jézus Krisztus Úr (Filippi 2,11). Nincs nagyobb lehetőség, mint ezt a tényt minél előbb elismerni, leborulni (15-16), hálát adni (17). A hetedik trombitaszó közelsége megtérésre hív (18), mert eljön az idő, amikor jogos haragja megítéli azokat, akik pusztítják a földet, háborúval, haraggal, gyűlölettel, rivalizálással, környezetszennyezéssel, erkölcsi fertőzéssel; ugyanakkor megjutalmazza azokat, akik Őt szolgálták. Bármit tettünk, haszontalan szolgák voltunk és azt tettük, ami a kötelességünk volt (Lukács 17,10), ezért nincsenek érdemszerző jó cselekedetek, de van számonkérés, ítélet és jutalom, eljön a „halottak ideje” (18).* Számunkra nem félelmetes a mai Ige záró képe (19), miszerint Isten templomából, a mennyből, a szövetség ládájából villámlás, mennydörgés, jégeső szakad a földre; - minket nem ér. Uram, könyörülj, ne haragudj, enyhülj, ragyogtasd fel krisztusi szeretetedet a mennydörgés helyett!
* Mindnyájan halottak vagyunk, nemcsak halandók, hanem halottak, de áldott az Úr, aki megelevenít, hittel ajándékoz meg, amely által elismerjük az Úr hatalmát. Ő az, aki hűséges szolgálatra hív és üdvözít.