előző nap következő nap

„Bárcsak meghallgatna valaki!" Jób 31,24-40

24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt gondoltam, hogy csak a színaranyban bízhatom, 25 ha annak örültem, milyen gazdag vagyok, és mennyi mindent tudtam szerezni magamnak, 26 ha néztem a napvilágot, hogyan ragyog, és a holdat, hogy milyen pompával halad, 27 ha csak titokban is olyan bolondságot tettem, hogy csókot hintettem feléjük kezemmel, 28 ez is bírák elé való bűn volna, mert megtagadtam volna az Istent odafönt. 29 Nem örültem gyűlölőm vesztének, nem ujjongtam, ha baj érte, 30 nem szoktam számmal vétkezni, átkot kérve valakire. 31 Nem mondhatták sátram vendégei, hogy valaki nem lakott jól nálam hússal. 32 Nem hált jövevény az utcán, ajtómat kitártam az átutazó előtt. 33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkeim, keblembe rejtve bűnömet, 34 bizony, akkor tarthatnék a nagy tömegtől, retteghetnék a nemzetségek megvetésétől, hallgatnék, és az ajtón sem lépnék ki. 35 Bárcsak meghallgatna valaki! Íme, ez a végszóm: Válaszoljon a Mindenható, írjon vádiratot mint vádlóm! 36 Bizony, én azt a vállamra venném, és a fejemre kötném, mint koronát. 37 Lépteim számát is megmondanám neki, mint egy fejedelem, úgy járulnék elé. 38 Ha a termőföldem ellenem kiáltott, és barázdái együtt siránkoztak, 39 ha termését fizetség nélkül ettem, vagy művelőit agyonhajszoltam: 40 tövis teremjen búza helyett, és gyom árpa helyett!Itt végződnek Jób beszédei.

Jób az Isten és az emberek ellen elkövethető, látszólag „finomabb" bűnöktől is tisztának tudja magát. Ilyen a pénz és az arany szeretete, melyben ő bálványimádást lát. Egy másik bűn: az igazi istenfélelem helyett vagy mellett a csillagos ég titkos imádása, azaz a csillagok kultusza. Már megfáradva és helyzetébe belekeseredve Jób így kiált fel fájdalmasan: „Bárcsak meghallgatna valaki! Íme, ez a végszóm: Válaszoljon a Mindenható..." (35).

RÉ 267, MRÉ 405

„Így vettetik le Babilon, a nagy város…és többé sehol sem lesz található…” (Jelenések 18) Jelenések 18

21) „Így vettetik le Babilon, a nagy város…és többé sehol sem lesz található…” (Jelenések 18) A HASZONLESŐ HATALOMRÓL. Elbukik az a hatalom, amely dicsőségesnek látszik, de tisztátalan és utálatos: egyetlen napon jönnek majd rá a csapások, a sírás és a gyász (4-8), azokkal egyetemben, akik vele együtt kacérkodtak. A nagy és erős egyetlen óra alatt megsemmisült. Az Ige külön kiemeli a hatalomnak azt a fajtáját, ami kereskedésből, profitból, pénzből származik. A haszonvágy fűtötte hatalomról nyomatékkal beszél itt az Ige; arról a gőgről és hamis biztonságról, amit a pénz birtoklása okoz; arról a lelkületről, amely nem „két kezével” dolgozik, hanem spekulál, miközben a profit soha nem elég; ezzel együtt óhatatlanul rászed, kihasznál, becsap másokat (11-20). Ahogy a malomkövet a vízbe vetik és az óriási hullámokat vetve eltűnik a mélyben, úgy süllyed el minden evilági hatalom és gazdagság: - elmúlik és megítéltetik. Nem a hatalom és a pénz a rossz önmagában, hanem az a lelkület, ahogy az ember mindezekkel él. Mivel az ember csak nagy ritkán tud ezekkel jól élni, jobb, ha kerüli az Úr népe ezeket!