"...nagy az én szomorúságom" Róm 9,1–13
Mivel a zsidók nagy része elutasította Krisztust, az apostol belső, lelki fájdalmát fogalmazza meg: „...nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet" (2). Külön nagy kegyelem az, ha valaki annyira szereti népét, és szívén hordja annak sorsát, ahogyan Pál apostol. Népünk iránti szeretetünk annyit ér, amennyi áldozatot tudunk hozni érte. Imádkozzunk azért, hogy áldozatra kész szeretettel ajándékozzon meg bennünket is Isten.
RÉ 124, MRÉ 124
„Ne végy magadra kétféle anyagból szőtt ruhát.” (3Mózes 19) 3Mózes 19
(19) „Ne végy magadra kétféle anyagból szőtt ruhát.” (3Mózes 19) Isten szentségéből következik a mi szentségünk (1-2). Az Isten szentsége tökéletesség, a mi szentségünk tulajdonított szentség, azaz tökéletlenségünket használja fel az Úr az Ő képviseletére. Olyan ez, mint amikor a vászonra képet vetítenek, a kép nem a vászoné, de mégis azon látszik. Uram, hadd legyek a vetítővásznad, hogy tükrözzem azt, aki Te vagy: tiszteljelek Téged, mert magamtól hitetlen, vagy sokféle bálványt követő lennék (4); és szeressem a felebarátomat, noha magamtól a másik gyűlöletére lennék hajlamos (18). Ez a fejezet minden fontos részletét ismerteti az Isten-tiszteletnek és az ember-szeretetnek. A Tízparancsolat kifejtését olvashatjuk itt. Nem baj, ha a felebaráti szeretet először a sajátjaimra irányul (18), mert először az enyémek között kell megélni azt, amit aztán Isten minden ember felé elvár tőlem: ide értve a nyomorultakat (9-10) és a jövevényeket (33). Isten Igéje nemet mond a lopásra, hazugságra (11-13), a nekem kiszolgáltatottak lenézésére, kigúnyolására és kisemmizésére (13-16). Isten nemet mond minden hamis „kétféleségre” (19), a vallási (26-31), a házassági (20-22) és a közéletben is (35-36). Ez a kétféleség a ma emberének legnagyobb nyomorúsága. Pedig kétféleség nincs, középút nincs, legfeljebb csak az elméletben, mert a valóságban mindig dönteni kell, és Isten az élet útjára irányítja döntéseinket. Micsoda kegyelem, hogy Ő előbb döntött felőlünk.