előző nap következő nap

"...nagy az én szomorúságom" Róm 9,1–13

1 Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, 2 hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. 3 Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett, 4 akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, 5 akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen. 6 Nem mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak, 7 és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni." 8 Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. 9 Mert így szól az ígéret: „Abban az időben eljövök, és fia lesz Sárának." 10 Sőt, Rebeka esetében még inkább, aki egy férfitól fogant fiakat, Izsáktól, a mi atyánktól. 11 Amikor ugyanis még meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy Istennek az ő kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, 12 nem a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, már akkor megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik fog szolgálni a kisebbiknek", 13 amint meg van írva: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem."

Mivel a zsidók nagy része elutasította Krisztust, az apostol belső, lelki fájdalmát fogalmazza meg: „...nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet" (2). Külön nagy kegyelem az, ha valaki annyira szereti népét, és szívén hordja annak sorsát, ahogyan Pál apostol. Népünk iránti szeretetünk annyit ér, amennyi áldozatot tudunk hozni érte. Imádkozzunk azért, hogy áldozatra kész szeretettel ajándékozzon meg bennünket is Isten.

RÉ 124, MRÉ 124

„Ne végy magadra kétféle anyagból szőtt ruhát.” (3Mózes 19) 3Mózes 19

(19) „Ne végy magadra kétféle anyagból szőtt ruhát.” (3Mózes 19) Isten szentségéből következik a mi szentségünk (1-2). Az Isten szentsége tökéletesség, a mi szentségünk tulajdonított szentség, azaz tökéletlenségünket használja fel az Úr az Ő képviseletére. Olyan ez, mint amikor a vászonra képet vetítenek, a kép nem a vászoné, de mégis azon látszik. Uram, hadd legyek a vetítővásznad, hogy tükrözzem azt, aki Te vagy: tiszteljelek Téged, mert magamtól hitetlen, vagy sokféle bálványt követő lennék (4); és szeressem a felebarátomat, noha magamtól a másik gyűlöletére lennék hajlamos (18). Ez a fejezet minden fontos részletét ismerteti az Isten-tiszteletnek és az ember-szeretetnek. A Tízparancsolat kifejtését olvashatjuk itt. Nem baj, ha a felebaráti szeretet először a sajátjaimra irányul (18), mert először az enyémek között kell megélni azt, amit aztán Isten minden ember felé elvár tőlem: ide értve a nyomorultakat (9-10) és a jövevényeket (33). Isten Igéje nemet mond a lopásra, hazugságra (11-13), a nekem kiszolgáltatottak lenézésére, kigúnyolására és kisemmizésére (13-16). Isten nemet mond minden hamis „kétféleségre” (19), a vallási (26-31), a házassági (20-22) és a közéletben is (35-36). Ez a kétféleség a ma emberének legnagyobb nyomorúsága. Pedig kétféleség nincs, középút nincs, legfeljebb csak az elméletben, mert a valóságban mindig dönteni kell, és Isten az élet útjára irányítja döntéseinket. Micsoda kegyelem, hogy Ő előbb döntött felőlünk.