előző nap
következő nap

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van..." 2Kor 4,7–18

7 Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: 8 Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; 9 üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; 10 Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. 11 Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. 12 Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. 13 Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam", mi is hiszünk, és azért szólunk. 14 Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. 15 Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére. 16 Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. 17 Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, 18 mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van..." (7). Ez a törékeny edény, a testünk értékes kincset hordoz, a hitünket. Azt a meggyőződést, hogy életemben, halálomban Jézus Krisztus tulajdona vagyok, és tőle semmi és senki sem szakíthat el (HK 1). Azt a szent elkötelezettséget, hogy testestől-lelkestől Isten dicsőségére igyekszem élni. Azt a boldogító reménységet, hogy a halálban csak a testem enyészik el, de én megérkezem hozzá, aki örökkévaló helyet készített számomra is.

RÉ 347, MRÉ 233

„…fészket…” (Zsoltárok 84) Zsoltárok 84

(4) „…fészket…” (Zsoltárok 84) Az embernek fészek kell. Isten közelsége fészek.* - Boldog az az ember, aki megtapasztalja az Isten közelségét. A zarándok szeme megakad néhány madáron, verében, fecskén, amelyek a templomban fészkeltek. Így vágyódik az ember Isten közelébe, akár tudja, akár nem. Ami a madárnak a fészek, az az embernek az élő Isten közelsége, amelynek kifejezője akkor a templom volt. Ravasz László írja: A lélek nyugtalan, fáradt madár, csak az Úr közelében, az Ő tenyerén van otthon, oda tér pihenni, és ott éri el célját rövid, törékeny madár élete. Boldog az az ember, aki megtapasztalja az Isten közelségét: ne feledjük: Jézus Krisztusban közel jött az Isten (2-5). - Boldog az az ember, akinek ereje az Isten közelsége. Az ilyen ember a siralom völgyét is források völgyévé teszi, újult erővel halad nap, mint nap, amíg megérkezik Isten színe elé (6-10). - Boldog az az ember, aki megtapasztalja, hogy jobb az Isten közelsége, mint bármi más ebben a világban (11-13).**

 

* Az egyéni vallomásoknak is helye van az Úr előtt, bizonyítja ez a zsoltár.

** Pont itt tévedünk, mert jobbnak tartjuk ezt a világot, mint az Isten közelségét, noha a kettő soha nem játszható ki egymással szemben, mert ez a világ éppen Isten színe előtt lesz áldottá. Ennek a világnak szüksége van arra a világosságra, pajzsra, kegyelemre, dicsőségre, javakra, amit csak az Isten adhat. Ezek nélkül omladozó sátrakban lakunk, legyenek azok bár paloták is (11-13). – Boldog az az ember, aki Jézus Krisztusban meglátja az Istent, akit felkent, felhatalmazott az Úr, hogy fészket rakjon nekünk. Ő az, aki a menny gazdagságát visszaadja nekünk már itt, és majd odaát (10).