előző nap
következő nap

„...csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre..." Ef 4,17–32

17 Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint. 18 Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tudatlanságukban, és megkeményedett a szívük. 19 Mivel erkölcsi érzékük eltompult, bujálkodásra adták magukat, mindenféle tisztátalanságot művelve mohóságukban. 20 Ti azonban nem így tanultátok Krisztust; 21 ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban: 22 vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; 23 újuljatok meg lelketekben és elmétekben, 24 öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. 25 Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. 26 Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, 27 helyet se adjatok az ördögnek. 28 A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. 29 Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. 30 És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára. 31 Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. 32 Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

„...csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre..." (29). Pál apostol közösségi teológiájának egyik oszlopa ez a gondolat. Mennyi keserűségtől óvhatnánk meg gyülekezeti, munkahelyi és családi közösségeinket, ha arra törekednénk, hogy még a kritikánk is olyan legyen, amelyből a másik épülhet. Nem lehetetlen ugyanazt az üzenetet úgy megfogalmazni, hogy ne bántson, hanem építsen. Ugye a mai nap kiváló alkalom a gyakorlásra?

RÉ 489, MRÉ 282

„Az Úr így beszélt Mózeshez és Áronhoz, váljatok külön ettől a közösségtől…” (4Mózes 16) 4Mózes 16

(21-22) „Az Úr így beszélt Mózeshez és Áronhoz, váljatok külön ettől a közösségtől…” (4Mózes 16)* Isten elkülöníti népét a Mózes és Áron ellen lázadóktól (20), akiket föld nyel el és tűz semmisít meg (31-35). Isten elkülönítő kegyelme az életet jelenti, ugyanakkor Isten elkülönítő kegyelmén kívül lenni biztos halált jelent; de vigyázzunk, nem mi különítünk el, és a kettő közötti határt sem mi húzzuk meg, hanem csakis az Úr. Minket csak az a lelkület mozgathat, hogy minél többeket hívjunk, vigyünk a körön belülre, az Úr megtartó jelenlétének közelébe. Akik pedig valóban az Úr közelében élnek, akiket Ő választott ki magának, azok elfogadják Istentől rendelt vezetőjüket. Kell a „mózesi” vezető ma is, aki után láthatóan felsorakozhatunk, akiért imádkozhatunk, akit támogathatunk és szerethetünk.** Az Úr a kellő időben úgyis leváltja és megítéli majd őket! Akiket az Úr különített el, azok soha nem keveslik azt, ami nekik jutott (8-11), sőt van szemük észrevenni, milyen sokat kaptak, és van feladatuk, dolguk, felelősségük bőven, amit tehetnek, még jobban, hűségesebben, az Isten dicsőségére.

 

* Mózes ellen többször felléptek már irigyei, Mirjám és Áron (4Mózes 12), majd Ón (1), most pedig Kórah, Dátán és Abirám, kétszáz ötven neves emberrel együtt (2). Az ok mindig ugyanaz, akkor is és ma is: elegük lett a vezetőből, egy idő után megunják, megszokják; új kell, más kell, fiatal kell. Isten Igéje nem kertel, nem csomagolja be az indokot, valami szent és nemes ügy mögé, hanem kimondja a valódi okot, miszerint elegük lett a vezetőjükből, mert megunták őket, főként pedig mert ők akartak vezetők lenni. A lázadók kevésnek tartották azt, ami nekik jutott, pedig őket is sok feladatra választotta ki az Úr (9). A vád is a szokásos: magadat mások fölé helyezed (3). Kórahnak nem elég, hogy vezető lévita, ő pap akar lenni (8-11), Dátán és Abirám pedig szóba sem áll Mózessel, mert kihozta őket Egyiptomból, ahol pedig jól ment soruk, most meg a pusztában sínylődnek (12-14).

** A vezetőinket szeretjük, és soha nem lesz belőlük elegünk, irigység és saját ambíciónk okán.