előző nap
következő nap

„Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti" Ef 5,21–33

21 Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. 22 Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, 23 mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. 24 De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. 25 Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, 26 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; 27 így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. 28 Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. 29 Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, 30 minthogy tagjai vagyunk az ő testének. 31 „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté." 32 Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. 33 De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.

„Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti" (28). Bármilyen furcsának is tűnik képmutató keresztyénségünkben, a Biblia helyesli az önszeretetet (3Móz 19,18), önmagunk igenlését, a lelki, szellemi és érzelmi önazonosságot. Mindezek hiánya a meghasonlás, a depresszió és végső soron az „én" pusztulásának a kezdete (Mk 3,24). A házasság is sok tekintetben olyan organikus egység, mint az egyén. Ha elkezdem szembeállítani a saját magam és feleségem érdekeit, közös bukásunk csak idő kérdése.

RÉ 166, MRÉ 168

„…Áron vesszeje kivirágzott…” (4Mózes 17,16-28) 4Mózes 17,16-28

(23) „…Áron vesszeje kivirágzott…” (4Mózes 17,16-28) Tavasszal mindig gyönyörködtet a parókiánk előtt álló cseresznyefa, amint kivirágzik és egész koronája fehér virágokban pompázik. Később a hófehér virágszirmokat belepi a világ pora, így napok múlva már nem hófehérek; de nem is az a céljuk, hogy hófehéren megőrizzék magukat ebben a világban, mint egy kirakatban, hanem vállalják a világban való jelenléttel járó koszolódást, de mindezt azért, hogy aztán a virágból gyümölcs formálódjon, amely aztán a nyár folyamán másokat táplál. Isten virágzó, majd gyümölcstermő életre hívta el az Ő népét, benne az egyes hívő embert is. Ezt a feladatot nem lehet a világtól elvonultan,* magunkat sterilen megőrizve teljesíteni, csak úgy, ha benne élünk a világban, és beleéljük a világba Isten gyümölcsöző jelenlétét. Ez az áldott jelenlét valójában az a tisztaság, amiről Isten Igéje beszél; nem steril, hanem gyümölcsöt termő tisztaság. Isten áldó jelenléte nélkül minden emberi élet száraz vesszőhöz hasonlít, virág és gyümölcs nélkül. Isten azt akarja, hogy életünk kivirágozzon, bimbót fakasszon és gyümölcsöt érleljen, amely másokat táplál; nem baj, ha közben az élet pora belepi az embert, sőt éppen az a szolgálat lényege, az Istennek tetsző tisztaság valósága.**

 

* A világból való kivonulás gőgjével azonban nem lehet a keresztyén küldetést teljesíteni.

** A gyümölcstermő élet hiteles élet, tiszta élet, de nem steril élet; akik ilyen életeket látnak maguk körül, azok maguk is keresik a békességet Istennel és a másik emberrel, vagyis, ahogy az Ige mondja: a gyümölcstermő élet véget vet minden zúgolódásnak és lázadásnak (25).