(20) „…Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izráel fiai között…” (4Mózes 18). A megélhetés, az ehhez szükséges javak és eszközök, a kenyér és a pénz, mindig a legfontosabb kérdések. Ez letagadhatatlan tény. Próbáljuk ezeket a kérdéseket szent és nemes ügyek mögé rejteni, mi emberek találékonyak vagyunk ebben, a hívő ember pedig a legtalálékonyabb ezen a területen. Valójában a legtöbbször arról van szó, hogyan élünk meg, és hogyan élhetünk jobban, esetleg még jobban. Tapasztalatom, ha szabad egyáltalán ezt kimondani, hogy minden lelkigondozói beszélgetés vége is valójában az evilági anyagi javak kérdése, ide torkollik majdnem minden lelki beszélgetés is. Ebben a fejezetben a papok és léviták javadalmáról olvasunk.* A tisztes megélhetés alapfeltétele annak, hogy az ember eljusson addig a felismerésig, hogy „több” kell és ez a „több” az Úr, aki osztályrészünk és igazi örökségünk. A nyomorúság is eljuttathat eddig a felismerésig. De a jóléti társadalmakban tapasztaljuk, hogy éppen az a tény, hogy mindenünk megvan, teszi olyan üressé az életünket, amely Isten után kiált. Itt van az egyházak felelőssége, ugyanakkor legnagyobb tévedése is, mert ezt a lelki igényt hagyja mindenféle hamis forrásokból táplálkozni az élő Isten ismerete helyett.

* A papok javadalmának rendezése egy Istenközpontú (theokratikus) társadalomban kulcskérdés volt. A fejezet felsorolja a papok és a léviták feladatait. - Az első mindig a feladat. Itt az is világossá lesz, hogy a papok a szentély és az oltár körül végezték feladatukat, a léviták pedig a szent hajlék körül végezhettek szolgálatot, a többiek pedig végezték a mindennapi feladataikat és igényeltél a papok és a léviták szolgálatait, hogy hétköznapi életükön ott legyen Isten áldása és meg ne haljanak. – Akkor nem kevertek össze illetékességi köröket, vagyis a pap nem keveredett bele a hétköznapokba, a hétköznapi ember meg nem akart pap lenni, s a léviták is tudták, hogy a kettő között hol a helyük (1-7). Ma nemcsak ez keveredett össze, hanem sok más egyéb is, miközben számosan nem találják helyüket, nem látják pontos feladatukat. – Felmerül az a kérdés is a fejezetet olvasva, hogy a "lelki dolgoknak" lehet-e egyáltalán pénzben kifejezhető értéke. Ebben a világban azonban mindenfajta lelki dolog megfoghatatlan. - Enni azonban kell: „lenni kell, enni kell, menni kell”. Ezért a legnagyobb bűn bármilyen evilági terület „ellelkizése” (elspiritualizálása). - Enni ugyanis kell, de nem elég csak enni, a testi és a lelki együtt egész, kenyérrel él az ember, de nemcsak kenyérrel él az ember, és annyiban ember az ember, amennyiben nemcsak kenyérrel él. - Alapkérdés tehát, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mi a feladatunk, mik a kötelességeink, s joggal várhatjuk el, hogy ebből tisztesen megéljünk. - Ugyanakkor az életünk ennek működésétől még nem lesz boldogabb. Minden "egyéb" éppen ez fölött kezdődik.