„...az ő akarata szentelt meg minket..." Zsid 10,1–18
„...az ő akarata szentelt meg minket..." (10). Minden Istentől indul ki: ő határozta el, hogy Jézusban megvált bennünket, ő hív el bennünket a vele való közösségre, ő szentel meg és tesz bennünket a maga tulajdonává. Ezzel azonban nem merül ki Krisztus váltságműve, hiszen feltámadása által megajándékoz bennünket egy új élettel, melyben már nem emberek, hanem Isten akarata szerint élhetünk.
RÉ 98, MRÉ 98
„Szabadulást szerzett jobbja…” (Zsoltárok 98) Zsoltárok 98
(1) „Szabadulást szerzett jobbja…” (Zsoltárok 98) AZ ÚR ISTEN LEGFŐBB JELLEMZŐJE az, hogy Ő szabadító Isten (1). Megváltó Istenünk van. Jézus Krisztusban Isten elsősorban ezt mondta el magáról. A legfontosabb, amit elmondhatunk Istenről, és amit mindenkor tudnunk kell Őróla, magunkra nézve és másokra nézve is, hogy Isten nemcsak nekem, hanem másoknak is szabadulást ajándékozott: bűnből, betegségből, halálból (2-3). Ezért magasztaljuk Őt, énekekkel, hangszerekkel, szertartásokkal, istentisztelettel, főként pedig egész életünkkel, akárcsak a hegyek, a tengerek és „seregeik”, akik puszta létükkel is az Urat dicsérik. Fordítva is igaz: énekelhetünk mi új éneket az Úrnak, hárfával, tapsolva, átszellemülten, örvendezve, ha hétköznapjainkban úgy viselkedünk egymással, hogy még az állatvilágban is kiszámíthatóbb a rend. Sajnos, mi szerepeink, szentségünk, Isten-dicséretünk mögé rejtőzve is hadakozunk a másik ellenében (4-8). Éppen ezért, Isten szabadítására van szükségünk, megváltásra szorulunk.*
* Nemcsak azért van szükségünk megváltásra, mert az Úr eljön, és ránk pirít igazságos ítéletével, hanem azért is, mert hiányzik az életünkből az Isten igazsága, vita nélküli, boldog, szabad, szeretettel teli rendje; ez a hiány pedig nyomorúságos állapot. Hiába akarja az ember az életet, valójában csak „szűkölködik”, dúsgazdagon és szegényen is (9). Mennyi élettörténet igazolja ezt. Jöjj megváltó Urunk!