előző nap következő nap

„...Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye..." Zsid 9,15–28

15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét. 16 Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie; 17 mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen. 18 Ezért van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül. 19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és a bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet 20 e szavakkal: Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet Isten rendelt számotokra. 21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátrat és az istentisztelet minden eszközét is. 22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. 23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal. 24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk. 25 Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével, 26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. 27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, 28 úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

„...Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye..." (28). Vajon rám is érvényes Krisztus áldozata, az én bűneimet is megbocsátotta? Erre a kérdésre mindenki megtalálhatja a feleletet. Higgyen az Úr Jézusban, és akkor megtudja, hogy a válasz: igen. Nem azért bocsát meg Isten, mert hiszünk, hanem Jézus Krisztusért, de hit által értjük meg és éljük át, hogy „...ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre" (2Kor 5,17). 

RÉ 432, MRÉ 273

„Uralkodik az Úr! Vigadjon a föld…” (Zsoltárok 97) Zsoltárok 97

(1) „Uralkodik az Úr! Vigadjon a föld…” (Zsoltárok 97) AZ ÚR MEGJELENIK. Ez a zsoltár ígéret, de a hívő ember számára már valóság, Jézus Krisztusban pedig garancia: közel az Úr! - Ahol az Úr megjelenik, ott Ő uralkodik. - Uralma nyomán azonban nem halál és nyomorúság támad, mint az ember uralma nyomán, hanem öröm és vigalom, igazság és jog (1-2).* - Tény, hogy Isten uralmának megvalósulását tűz előzi meg, amely feléget minden ellenségest maga előtt. Ezt az üzenetet mindig félreértjük, úgy gondolva, mintha Isten megjelenése valami rettenetes dolog lenne, noha ez az igevers éppen azt jelenti, hogy az Úr végső megjelenésével elpusztul végre minden rettenetes és ellenséges. Persze, aki még akkor is felesel a villámként mindent megvilágosító, egyértelműsítő Úrral, az megéghet, viaszként megolvadhat (3-5). - Az Úr megjelenésével kiderül, hogy az Úr az Isten, aki az egész föld Ura, minden nép, nemzet, a teremtett világ Ura (5-6). Ő Úr minden vallás, kegyesség, eszme és okos gondolat fölött, amelyeket bálványként töröl el; mert bizony minden „bölcseletünk” bálvánnyá lehet; de jó tudni, hogy az Úr jelenlétében minden okoskodó vitának vége lesz. Jó lesz, amikor Őelőtte borul le minden (7-9).**

 


* Az öröm azt jelenti, hogy az ember rendben van, „boldog”. A vigasság arra utal, hogy konkrét okunk is van örülni, mert jól megy sorunk. Az igazság és a jog azt hirdetik, hogy Isten eredeti teremtési gondolata érvényesül, amelyben mindenki a helyére kerül; vagyis az igazság és a jog nem „szabadság, egyenlőség és testvériség”.

** - Aki már most tudja, hogy az Úr az Isten, az már most örül ennek az ígéretnek, és már most eszerint él, élvezve Isten oltalmat ajándékozó, gonoszt elhárító jelenlététét (10-12).