előző nap
következő nap

"abban hogyan lehetne az Isten szeretete?" 1Jn 3,13–24

13 Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ. 14 Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban marad. 15 Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete. 16 Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. 17 Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan maradhatna meg az Isten szeretete? 18 Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. 19 Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, 20 hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. 21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; 22 és amit csak kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. 23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fia, Jézus Krisztus nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. 24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.

Könnyű azt mondani: „Szeretlek." Nincs kopottabb közhely az egyházban, mint hogy a keresztyéneknek szeretniük kell egymást. Az igazi szeretet azonban nem érzelmi felbuzdulás, vonzalom, szimpátia kérdése, nem szép szavakra van (csak) szükség. „Aki... javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete?" (17). Isten az ő Lelkéből adott nekünk (24), és ha ő formál és vezet bennünket, akkor valóságosan és cselekedetekkel fogunk szeretni, ahogyan ő szeret bennünket.

RÉ 290, MRÉ 352

„Láttam az elnyomottak könnyeit…” (Prédikátor 4) Prédikátor 4

(1) „Láttam az elnyomottak könnyeit…” (Prédikátor 4) SZÓLJUNK? Holnap azt hangsúlyozza majd az Ige, hogy kevés beszédűek legyünk, főleg ha az Istenre hivatkozunk. Itt az Ige azonban azt emeli ki, amikor szólni kell!* -  Melyek ezek a tények, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül? Ilyen kiáltó tény az elnyomottak megoldhatatlan nyomorúsága (1), az emberi élet kibírhatatlan ellentmondásossága, telve irigységgel, gonoszsággal, küzdelemmel (4-6), miközben az ember eljuthat odáig, hogy jobb lett volna meg sem születni (2-3). Ilyen kiáltó tény a magány kietlensége, amely még az egyedüllétnél is elviselhetetlenebb, mert az ember ezt házasságban, családban, közösségben is átélheti, és aki szeret, és párjára nem találhat, olyan gyámoltalan, mint a szükségét végző vadállat, írja József Attila (7-12). Ilyen kiáltó tény minden eredmény, hatalom, dicsőség, „királyság” ideig-valósága, mert mindig jön az „ostoba király” helyett a bölcsebb fiatal, aki később ugyanolyan ostoba királlyá lesz (13-16). - Szóljunk, imádkozzunk az élet mindenkori nagy nyomorúságai miatt, és ne felejtsük: a megváltó Jézus Krisztus az egyetlen segítség.

 

* Ha pedig szólunk, akkor nem lehet mellé beszélni, mert vannak olyan tények, amelyek esetében nincs helye semmilyen ködösítésnek és illúziónak, mert ezek esetében, nézőponttól független valóságokról van szó, amelyek a bűnös világ letagadhatatlan nyomorúságai, és amelyek miatt kiáltani kell az emberek előtt, amelyekről beszélni kell, és amelyek miatt kiáltani kell az Úrhoz, azaz imádkozni kell megoldásukért, megváltásért, Krisztusért.