„Fenyíts minket, Uram, de mértékkel.." Jer 10,17–25
17 Szedd föl a földről batyudat, ostromolt város lakója! 18 Mert ezt mondja az Úr: Én most kiröpítem parittyámból az ország lakóit. Sarokba szorítom őket, rájuk fognak találni. 19 Jaj nekem, összetörtem, gyógyíthatatlan a sebem! Azt gondoltam, hogy majd csak kibírom ezt a bajomat. 20 De ledöntötték sátramat, eltépték az összes sátorkötelet. Fiaim elhagytak, nincsenek. Nem feszíti ki senki a sátramat, nem vonja föl senki a sátorlapokat. 21 Bizony, ostobák voltak a pásztorok, nem keresték az Urat. Ezért nem boldogultak, egész nyájuk szétszóródott. 22 Már a hír is megérkezett, nagy zúgás hangzik észak földje felől: Júda városai sivár pusztává válnak, sakálok tanyájává. 23 Tudom, Uram, hogy az ember nem ura élete útjának, és aki azon jár, nem maga irányítja lépteit! 24 Fenyíts minket, Uram, de mértékkel, ne haragodban, hogy semmivé ne tégy! 25 Töltsd ki lángoló haragodat a pogányokon, akik nem ismernek téged, és a nemzetségeken, amelyek nem hívják segítségül nevedet! Mert megemésztették Jákóbot, végleg megsemmisítették, és lakóhelyét elpusztították!
A vezetők felelőssége nagy, az egész népet romlásba vihetik. Nem Isten hagyja el népét, amikor hűtlenségük következménye utoléri őket. Sőt a vigasz ekkor is az, hogy Isten kezében vannak: „Fenyíts minket, Uram, de mértékkel, ne haragodban, hogy semmivé ne tégy!" (24). Látjuk-e, hogy döntéseink, engedelmességünk vagy engedetlenségünk következményekkel jár, hatással lesz jövőnkre, szeretteinkre és környezetünkre? Vállaljuk fel a felelősséget, és erősödjünk meg Istenre figyelésünkben!
RÉ 143, MRÉ 143
„…ekkora hitet…” (Lukács 7,1-10) Lukács 7,1-10
(9) „…ekkora hitet…” (Lukács 7,1-10) Ez a történet annak bizonysága, hogy különböző emberek hogyan találnak és hogyan szorulnak egymásra, még inkább a gyógyító Úrra. A pogány római százados kedvelte a szolgáját, aki alárendeltje volt (2), de kedvelte az egészen más „kultúrájú” zsidókat is, hiszen zsinagógát is épített nekik (4-5). Lehet így is, ez bibliai példa. Nem biztos, hogy mindjárt, mindenkivel össze kell veszni. Sőt, ez a római százados hallott Jézusról, és anélkül, hogy bármilyen kioktató tanítást kapott volna, meglátja Jézusban az Isten küldöttét, a maga méltatlanságát (6-7); így bízik az Úr szavának gyógyító erejében (7). Ez a hit, és így működik az Isten kiválasztó kegyelme egy nem zsidó ember hitében és életében, aki nem a maga ügyében, hanem más ügyében folyamodik az Úrhoz. Az Úr hatalmára saját katonai életéből hoz példát, és éppen ez a kép igazolja azt, hogy ez a pogány százados meglátta Jézusban az Isten Fiát; hiszen ahogy neki engedelmeskednek a katonái, úgy engedelmeskednek a világ erői az Úrnak (8). Maga az Úr Jézus Krisztus nyugtázza hitét (9), és cselekszi szolgája gyógyulását (10): mindkettő ajándék.