előző nap
következő nap

"Ne tanuljátok el a pogányok szokását..." Jer 10,1–16

1 Halljátok meg az igét, amelyet az Úr mond nektek, Izráel háza! 2 Így szól az Úr: Ne tanuljátok el a pogányok szokását, és az égi jelektől ne rettegjetek, mert csak a pogányok rettegnek azoktól! 3 Bizony, a népek bálványai hiábavalók. Hiszen egy fát vágnak ki az erdőben, a mesterember keze készíti el baltával. 4 Ezüsttel és arannyal díszítik, szögekkel és kalapáccsal rögzítik, hogy ne inogjon. 5 Olyanok, mint madárijesztő az uborkaföldön: nem beszélnek, hordozni kell őket, mert menni sem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tudnak ártani, mint ahogy jót is hiába várnátok tőlük! 6 Nincs hozzád hasonló, Uram! Nagy vagy te, és hatalmad által nagy a te neved. 7 Ki ne félne téged, népek Királya? Bizony, megillet ez téged! Mert nincs hozzád hasonló a népek bölcsei között egyetlen országban sem. 8 Egytől egyig ostobák, bolondok; hiábavaló a bálványok útmutatása, hiszen fából vannak! 9 Tarsísból hozott ezüstlappal és úfázi arannyal vonják be; mesterember csinálmánya, ötvös keze munkája, öltözetük kék és piros bíbor, ügyes mesterek munkája valamennyi. 10 De az Úr igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király! Haragjától megrendül a föld, dühével szemben a népek tehetetlenek. 11 Mondjátok meg nekik, hogy az istenek kivesznek a földről és az ég alól. Nem ők alkották az eget és a földet. 12 Az Úr ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot, az ő értelme feszítette ki az eget. 13 Mennydörgő szavára víztömeg támad az égen, felhőt hoz fel a föld széléről; villámokat alkot az esőhöz, és szelet bocsát ki kamráiból. 14 Megáll a tudománya minden embernek, szégyent vall bálványával minden ötvös, mert csalódik öntvényében: nincsen abban lélek! 15 Hitvány és nevetséges dolgok azok, semmivé lesznek a megtorlás idején. 16 De nem ilyen Jákób osztályrésze, mert ő a mindenség formálója, Izráel törzse pedig az ő tulajdona: Seregek Ura a neve!

Az ember ősi vágya, hogy kapcsolódjon valakihez, aki tőle nagyobb, akitől segítséget várhat. A próféta az élő Istenre mutat, aki nem hasonlítható sem tehetetlen elemekhez, sem emberi kéz alkotásaihoz. Jézus kijelentette az Atyát, mégis sokan átadják az életük feletti hatalmat „bálványoknak": más embereknek, pénznek, elismerésnek, sikernek. A kérdés az, hogy észrevesszük-e a bálványok mulandóságát és Isten örökkévalóságát? Szabadságunk, kibontakozásunk kulcsa, hogy kinek adunk hatalmat életünk felett, kiben bízunk, ki határoz meg minket.

RÉ 106, MRÉ 106

„…bocsássatok meg…” (Lukács 6,37-49) Lukács 6,37-49

(37) „…bocsássatok meg…” (Lukács 6,37-49) Mennyi feszültség, sérelem dolgozik bennünk. Egy pillanat alatt újra kifakadnak évtizedes, évszázados sebek, és egymásnak esünk. Aki képes megbocsátani, az annak jele, hogy Őneki már megbocsátott az Úr, azaz üdvössége van. A megbocsátás képessége az üdvösség jele. Sokan vagyunk, Isten népe között is, akik nem tudnak megbocsátani, legfeljebb hallgatnak, de elintézetlen indulatok feszítik őket; az indulatok pedig előbb-utóbb robbannak. Mondhatnánk persze, hogy a bocsánat feltétele a másik részéről a bűnlátás és a bűnbánat, majd az ebből következő bocsánat-kérés; ennek összefüggésében pedig a „múlt” feltárása és értékelése. Tehát, megbocsátunk, de az emberi logika szerint mégsem lehet annyiban hagyni a dolgokat, a bocsánatnak feltételei vannak. Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy a bocsánatnak nincsenek feltételei, az Ige krisztusi logikája szerint. A bűnbánat látható pecsétje annak, hogy Isten már előtte magának választott bennünket, megbocsátott nekünk. Ez a kegyelmi állapot teremthet egyedül olyan légkört, amelyben aztán tisztázhatók a múlt dolgai, úgy, hogy abból nem sebek hegei fakadnak fel, hanem megbékélést, megnyugvást, elengedést tapasztalunk.